Regisztráció


Belépés

zöldség

8 gerezd fokhagymát a gyorsvágón péppévágtam. Rátettem 4 evőkanál olívaolajra, ekkor szórtam rá a dörzsölt bazsalikomot és a kakukkfüvet (ízlés szerint). Az intelligens kuktában 1,5 kg paradicsomot fél liter vízzel 10 percig főztem, sóztam.

Hozzáöntöttem az olajos dolgokat és péppé vágtam botmixerrel. Hozzátettem 3 evőkanál balzsamecetet. Így holnapra kész a paradicsomleves. Tálaláskor jó sok reszelt sajtot teszek és ha van egy olívabogyót, mellé pedig fokhagymás pirítóst. A képen lévő tálka 3 literes. Kellemes pikáns íze van, hidegen melegen egyaránt érdemes megkóstolni.

Természetesen a legtöbb paradicsomlevest nyáron esszük, szezonban. Vegyesen, piros, sárga és fekete paradicsomokat szoktam felhasználni, csodálatos íze van.

  • Tipp: Aki szereti az erőset, megpróbálhatja fokozni egy kis csípőspaprikával
Nem érhető el leírás a fényképhez.

Balzsamecetes paradicsomleves intelligens kuktában

A karfiolt megtisztítottam, rózsáira szedtem, így kétszerre fért be az Ella intelligens kuktámba (3,8 kg). 1 kg vöröshagyma hasábokban, őrölt kömény 1 mokkáskanál, 1 cs kapor, (ízlés szerint), de finom ha van benne.) kb 0,5 l víz, saját vegeta, 14 gerezd fokhagyma, a két adaghoz. Zöldségprogrammal ment 6 percig, utána kiengedtem a gőzt és szűrőkanállal egy nagy tálba szedtem. a másik adagot is beleszedtem és nekimentem botmixerrel. Közben kapott 2 mokkáskanál citromsavat és 2 evőkanál tárkonyecetet. Nagyon fontos, hogy a pH ja 4,1-4,3 legyen, mert a karfiol lúgos növény, így az e fölött lévő pH érték veszélyes!!

Az enyhén savanykás, tárkonyos, köményes ízvilág a domináns benne ami nagyon érdekes.. Üvegeztem, steril üvegekbe és a befőzőautomatába tettem 100C/120 min. Ahogy lejárt kivettem őket és ment a kamrapolcra. Nálunk nagyon sok fogy, ősztől tavaszig, akár pirítósra kenve de nagyon jó krémleves alap sőt szalonnasütésnél is megállja a helyét. Természetesen adalék és tartósítószermentesen készül, összetevőinél fogva bármit változtathatunk rajta, így az idősétkeztetésben, gyógyétrendeknél, gyerekeknél is nagy szerepet kaphatna.

Nagyon sok gyerek rá sem néz a karfiolra és más zöldségekre sem, nem szereti. Amennyiben rajtam múlna már óvodában bevezetném az étrendbe.

  • Húsokhoz mint mártást is adhatjuk, így is megállja a helyét és krémleves alapként is!
  • Fontos: Tartósításkor az alapanyagunknak 4,1-4,3 pH kell lennie!! A karfiol lúgos ezért ecettel savasítani kell!!

A szokásos vegyes zöldségem, itelligens kuktában, gőzön 15 sec, sípolástól. Ezután rögtön kiengedem a gőzt. A zöldséget (sárgarépa, gyökér, édeskáposzta, vöröshagyma) párolókosárba teszem és úgy teszem a gőzre.

Ilyen idővel, enyhén roppanós csodálatos ízű zöldséget tudunk készíteni. Minden zöldségnek külön érezhetjük az ízét, egyszerűen csodálatos. Szerintem, az ezzel az eljárással készült zöldségeket sokkal szívesebben megennék a gyerekek is!

Utána tepsibe teszem, meghintem Provance keverékkel, sózom. Tetejére és sajtlapokat teszek és rásütöm 200 C os sütőben. Ehhez jól tud menni 1-2 fasírt.

  • Tipp: Saját készítésű jó vastag fűszeres grillsajttal nagyon finom és nem is hizlal..
Lehet, hogy egy kép erről: étel és belső tér

Intelligens kukta receptek

Igen, a maradékot le tudtam fényképezni. Ilyenkor télen nagy vitaminforrásunk a tök megsütve. A tököt tepsibe tettem, alá tettem fél dl olívaolajat. 230 C on sütöttem, egy órát lefedve.
Csak megpróbáltam, (életemben nem csináltam így) de ilyen siker még nem volt, állítólag nagyon finom, nekem nem jutott.
Ha így fogy egész télen így csinálom.

Lehet, hogy egy kép erről: étel

Körülbelül ez a fele a mai árunak, ma beüvegezek. tartósítok télire, természetesen befőzőautomatában. 120 min/100 C, beállításon. 0,5 mokkáskanál jódmentes só 2 teáskanál 10 % os ecet, az üveg aljára (0,5 l), amit előtte természetesen tisztára mostam és a lapkákat kifőztem ! Főzeléknek géppel gyalulva télire, és lapkára vágva teljen az a pince.

A lapkák 2 mm vastagak, géppel vágom őket össze és cukkinis, gombás, paradicsomos spagettihez használom, amit itthon nagyon szeretnek. A cukkinit felhasználom még lecsóba is és természetesen rántva is csodálatos. Nyáron rengeteg van ha az idő megengedi és olcsón be lehet szerezni.

Cukkinis karfiolkrémet is szoktam belőle készíteni, ezt régen ,,kenőkének,, nevezték. Zöldségkrémek, különböző zöldfűszerekkel és nemes ecetekkel ízesítették.

1. Tavalyi eltett sárgarépa, brokkoli, gyökér, vöröshagyma, 2 krumpli, saját vegeta, babérpor, víz ,, krémleves levesfőzőben

2. Kivettem egy sous vide csirkemellet, annak idején 3 órát volt 65 C on, ( ez rozmaring ággal, egy gerezd fokhagymával lett hőkezelve), vajon kérget sütöttem rá, utána 1 órát pihentettem,, volna de hazajöttek és alig volt időm tálalni, azért néz ki ilyen hányavetiül. Párolt rizst készítettem hozzá az intelligens kuktában, erre tettem egy kis vegetát és zellerport. Állítólag finom volt,nekem hús nem jutott.

Vegyes zöldségkrémleves levesfőzőben
Sous vide csirkemell, párolt rizs

Januárban is lehet friss zöldséget szedni a kertből – ha az ember tarlórépát vetett.

Nálunk ilyenkor gyakran kerül az asztalra egy darab frissen szedett tarlórépa zsíros kenyér mellé, de más ételekhez is nagyon jól illik. Az íze kicsit olyan, mint a friss hónapos retek, csak enyhébb és lédúsabb.

Pedig ez a régi, szinte elfeledett zöldség nagyon értékes téli vitaminforrás.


Miért érdemes tarlórépát vetni

A tarlórépa nagyon hálás növény:

  • kevés gondozást igényel

  • gyorsan nő

  • jól bírja a hideget

  • télen is szedhető a kertből

Ha van egy kis kerted, érdemes vetni belőle.

Júniusban már vethető, és 40–45 nap alatt 30–35 dkg-os répák nőnek. Egy évben akár háromszor is vethető, és nem ritka az 5–10 kg-os répa sem.

Nálunk egyszer még 28 kg-os példány is termett.


Íze és tápértéke

A tarlórépa íze sokak szerint a friss hónapos retekhez hasonlít, ezért télen is jólesik nyersen enni.

Ráadásul:

  • vitaminokban gazdag

  • ásványi anyagokat tartalmaz

  • jó rostforrás

Ha okosan gazdálkodunk a kertben, nem feltétlenül kell télen primőr zöldséget venni.


Régi időkben mire használták

Régen a tarlórépát gyakran használták állatok téli takarmányozására.

Az állatok így télen is kaptak friss zöldséget, és a tapasztalat szerint kevesebbet betegedtek meg, mert több vitaminhoz jutottak.


Felhasználása a konyhában

A tarlórépa nagyon sokféleképpen elkészíthető.

Lehet például:

  • nyersen fogyasztani, mint friss zöldséget

  • savanyítani, mint a káposztát

  • fermentálni 2–3%-os sóoldatban

  • főzeléket készíteni belőle

  • reszelve süteménybe vagy rétesbe tenni

Erdélyben például reszelt tarlórépából főzeléket és rétest is készítenek.


Gyermek- és időskori étkezésben

Ha rajtam múlna, a tarlórépát a gyermekétkeztetésben is használnák.

Télen jó vitaminforrás lehetne, akár savanyúságként is. Ma sok gyerek csak a bolti csemegeuborkát ismeri.

Idős embereknek is jól adható:

  • reszelve

  • vagy szükség esetén pürésítve botmixerrel

Így könnyen fogyasztható.


Vetőmag

A tarlórépa vetőmagja gazdaboltokban könnyen beszerezhető.

Ha van egy kis kerted, érdemes kipróbálni – kevés munka, de sok öröm.

👩🏽‍🍳

📜Kimchi magyarosan!! Tegnap lesóztam, a fodroskelt, kelkáposztát(amiből kivágtam a vastag erét), brokkolirózsák, kaliforniai paprikák, jégcsapretkek, újhagyma, póréhagymák. Ma reggel átmostam a zöldet, elkezdtem rétegezni (5l es edény), bele fűszerpaprika, 0,5 l saját spagettiszósz, gyömbér, fokhagyma granulátum és lenyomkodtam.

Chilit és erőset nem szabad beletennem mert akkor csak én eszem.🤣 Szeretném legalább 3 hónapig érlelni, kiderül mi lesz belőle. Remélem nem hívatnak be kimchi gyalázásért..

Híres zöldségétel amit tejsavas erjesztéssel készítenek keleten. Nagyon egészséges egyrészt a C vitamin, ásványi anyagok, nyomelemek miatt és a pre és probiotikumok miatt. Amennyiben rajtam múlna a gyermek és gyógyétkezésbe bevezetném, természetesen megfelelő sózással.

  • Amennyiben nem teszünk bele csípős összetevőt adhatjuk gyerekeknek is! Nagyon jó egészségügyi hatása van

  • Fontos a fermentált készítmények készítésénél, hogy a lé teljesen fedje el a zöldségünket! Vastagabb sárgarépaszelettel fogjuk le vagy az áruházakban kapható leszorítóval, mert különben megromlik!

    Immunerősítő részint a rengeteg C vitamin miatt. A lactobactériumok miatt bélflóraregeneráló és segíti az egészséges bélműködést, hatalmas immunerősítő!!

    Idősétkeztetésben ha szükséges a zöldséget botmixerrel vágjuk össze így nagyon könnyen rágás nélkül ehető savanyúságként.
    A zöldfűszerek epehajtó, emésztést segítő hatással rendelkeznek!

    Fontos! A receptben lévő fűszernövények gyomorsavat gerjesztenek, tehát aki hajlamos a savasodásra szelídebb kimchit készítsen!

  • Gyerekeknél, időseknél, érzékeny gyomrú embereknél úgy is használhatjuk, hogy botmixerrel összevágjuk és egyszerűen belekeverjük a rizsbe, krumplipürébe stb. Elég nagyon kis adag is

🧾 Hozzávalók

  • 1 fej karfiol (apró rózsákra szedve)
  • 10–15 dkg füstölt szalonna (kockázva)
  • 2 db félfő vöröshagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • szójaszósz ízlés szerint
  • kevés víz
  • friss oregánó

Tálaláshoz:

  • fejes saláta
  • fokhagymás pirítós
  • juhtúró
  • kevés olívaolaj

🍳 Elkészítés

A wokban először kiolvasztottam az apróra vágott füstölt szalonnát, majd a pörcöket kiszedtem és félretettem.

A visszamaradt zsiradékon megpirítottam az apróra szedett karfiolt.
👉 nem pároltam, hanem erősen pirítottam, hogy kapjon egy kis kérget.

Ráment egy kevés szójaszósz és egy pici víz, majd friss oregánó és só.

Amikor a karfiol már majdnem puha volt, hozzáadtam:

  • a félfő vöröshagymát
  • a zúzott fokhagymát

És csak annyira hagytam még, hogy az ízek összeérjenek, de a zöldség ne főjön szét.

🥗 Tálalás

Egy adag friss fejes salátát tettem az aljára.

Erre jött:

  • a pirított karfiol
  • morzsolt juhtúró
  • a szalonnakockák

Megszórtam még egy kevés friss oregánóval,
és meglocsoltam egy kevés olívaolajjal.

Mellé fokhagymás pirítós.

💡 Sanyi tipp

👉 A karfiolt ne főzd, hanem pirítsd!
Így lesz:

  • karaktere
  • íze
  • és nem esik szét

👉 A juhtúró és a szalonna együtt adja meg azt az ízt,
amitől ez a „kímélő” étel mégis tartalmas lesz.

🧠 Sanyi gondolata

Nem kell mindig nehéz étel.

Néha egy ilyen egyszerű, jól átgondolt fogás
többet ad, mint egy nagy lakoma.

 Sajna, a kép elveszett

Kisvárosunkban, ami szerintem falu, helyben nagyon jó lecsókolbászt gyártanak. Szeretjük. Tudom,, ismerős vagyok hús is van benne. Öntöttvas lapon sütve van a mai vacsorában, sült krumplival, gőzölt zöldséggel. A gőzölt vegyes zöldséget intelligens kuktában készítettem, kosárban, sípolástól számítva 1 perc. Receptje már fenn van a lapon.

Lehet, hogy egy kép erről: étel

Nálam a konyhában, nem csak nagy húsok vannak (tegnap írták), rengeteg zöldséget, főzeléket eszünk. Ha mind feltenném, (I őrizzen). Mai gyors ebéd és vacsora, mindenki máskor eszik, ez a fiam tányérja. Ilyen koromban én is ennyit ettem. Párolt rizs, tárkonyos mustáros, tejfölös gévagomba, fél perces párolt zöldség, (okoskuktában készült), lávakövön kinn megsült a csirkecomb hozzá. A lányom megebédelt elment dolgozni a fiam most eszik, a feleségem 16,00 körül ér haza. Gyors ebéd kellett mindenkinek .Én mindjárt kezdem a munkát.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

A sárga gévagomba a fák törzsén található. A legfinomabbakat időtől függően áprilisban-májusban lehet szedni. Ilyenkor beszerzek 30-40 kg ot és kiporciózva lefagyasztom. Az okoskuktát használom erre a célra is de természetesen bármiben elkészíthető. Apró vöröshagymát pirítok libazsíron, ráteszem a tárkonyt, utána a gombát és saját vegetát.

15 perces programra teszem az okoskuktát, persze ha nagyon gyenge gombát sikerül szerezni elég 6 perc is. A gőzt utána kiengedem, teszek rá egy tejfölös habarást, összerottyantom és kész.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Kímélő folytatása,, gőzölt zöldségek, hirtelen csirkemellel.. ( a kockázott csirkemell wokban, hirtelen sült kevés olajon, fokhagymaporral, saját vegetával).

A vegyes zöldséget, 2-3 cm es darabokra vágtam és az okoskukta stream (gőz programjára tettem) kosárba. Alá fém távtartót tettem és kb 3 dl vizet. A víz természetesen nem éri a zöldséget. Akkor kikapcsolom amikor sípol illetve eléri az üzemi nyomást és kiengedem a gőzt.

A nagy wok ba teszem, vajon megfuttatom, megszórom Provance fűszerkeverékkel és kis sót teszek rá. Enyhén roppanós, csodálatos ízű zöldséget lehet így készíteni okoskuktában. Íze csodás, érzed az eredeti zöldségek ízeit nem úgy mint a levesekbe a gyerekek is jobban szeretik így készítve.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Receptek intelligens kuktában. Csirkemell intelligens kuktában, zöldséggel

Kialakul mindenkinek előbb utóbb a sajátja ha egyszer elkezdte a fermentálást. Mindegyik vegyes zöldség, 2-3-6 hónapos kivitelek. A tetején már leszűrve csak a levek ezek sokkal idősebbek, ahogy telik az idő egyre finomabbak lesznek.

2 % os sóoldat van a zöldségeken (! fontos, hogy kezeletlen, jódmentes só legyen). A üvegek aljára szoktam tenni kaprot és ami éppen megihlet. Pl, kakukkfű, csombor, fokhagyma mindig. Úgy alakult, hogy nincs két üveg egyforma, mindegyik kicsit más ízű. Nagyon egészséges, rengeteg benne a C vitamin a pre és probiotikum !! Nagyon fontos a bélrendszer így az immunitásunk szempontjából!

Hozzávehetjük, hogy gyógynövények is vannak bennük, az még egy érv. Munkám során sok embernek mutattam meg ezt a módszert, sok család megszerette és a mai napig készíti. Nagyon egyszerű, munka is alig van vele, akkor miért nem készítjük? A fönn lévő üvegekben a pirosak vagy vörös káposztától vagy céklától kapták a színüket.

Fermentárium
Fermentárium

Nyáridőben befőzés, tartósítás télre a hideg időkre. Természetesen tartósítószer mentesen és gyorsan befőzőautomatában vagy cannerben. A paradicsom eltevésének rengeteg változata van, íme az egyik a krém/kenőke. Felhasználhatjuk krémlevesnek, mártásnak, spagettire, húsokhoz is főzve, amihez illik az ízvilág.

Hozzávalók:📖

3 kg paradicsom, 0,5 dl olaj, 10 gerezd fokhagyma, oregano, kakukkfű, bazsalikom, 1,5 evőkanál balzsamecet, 1 kg cukkini, 2 teáskanál zellerpor, jódmentes só,

Készítése:

A paradicsomot cikkezem, a hagymákkal együtt és a zúzott fokhagymákkal együtt gyorsvágóban péppé vágtam. Lábasban az olajat megforrósítottam és beletettem a fűszereket (egy teáskanál mindegyikből). Ehhez a mennyiséghez, minimum ennyi kell, a kóstolók úgy döntöttek még tegyek hozzá..

Rátettem a levet kb 40 percig lassú tűzön beforraltam. Ekkor hozzátettem a reszelt cukkinit és kb 20 percig főztem. Rendesen rámentem botmixerrel, só, zellerpor, balzsamecet (ízlés szerint, én többet tettem bele). Jelenleg a befőzőautomatában van 100C/120 min. Húsokhoz, tésztákhoz gombával, stb nagyon finom, jó kiegészítő, mellesleg egészséges is.

A pH t mérni kell mert lúgos étel, így az eltevése csak saasítással történhet! Pl balzsaecettel. 4,0-4,1 ph értékűt szabad üvegezni és tartósítani!

A mai ebéd után a fiam jelezte, nem kell feltenni a kezem és elhagyni a konyhát..Borjú lassúfőzőben tartózkodott éjjel 8 órát Heinerben, (intelligens kukta – lassúfőző prg). 2 hagyma aprón, kevés zsíron, olyan 1,30 kg hús 3 felé vágva. Szójaszósz, worchester, méz, feketeszőlő lé, kevés víz, só, Jack D, BBQ szósz , füstölt pirospaprika, Kapott Ellás, (Ella okoskukta) párolt rizst egy erőleveskockával, apró zöldpetrezselyemmel.A tányéron mellette kimchi van.

Lehet, hogy egy kép erről: étel
  • Nem akartam kihagyni ezt a receptet mert igen megérdemelte, hogy ide tegyem.

A képen egy vegyes brokkoli, gyökér, vöröshagyma, saját vegeta, krémleves van ami levesfőzőben készült. — Ezért teszem a leveskategóriába mert az van a képen.

Lehet, hogy egy kép erről: étel

Levesfőzőben , edd meg leves.
Nézz körül otthon, mit találsz, összevágva tedd a levesfőzőbe azzal a nagyja kész. 2 derekas sárgarépa, 3 gyökér, petrezselyemzöld, lestyán, 2 vöröshagyma, 1 csirkemell, ezek mind felvágva mint a képen.
Szárított zellerszirom, (nagyon jót tett neki, szuper ízt adott) saját vegeta, víz, 1 erőleveskockát tettem bele.

Bekapcsoltam aztán csináltam a másodikat. 21-22 perc körül nagyon finom leves lett belőle. mióta megvan a levesfőző levesesek lettünk. heti négyszer – ötször is van leves. igaz nem sokat készít, az enyém 2 literes de az még aznap elfogy. Bár akkor lett volna ilyen amikor a gyerekek kicsik voltak…

Lehet, hogy egy kép erről: zöldség és , szöveg, amely így szól: „Sanyi @”

Füstöltszalonnát kiovasztottam a Heinerben, rá egy fej apró vöröshagyma, 2 gerezd apró fokhagyma, saute n.
Rozmaring, kakukkfű, borsikafű rá, (csodás illat lett), rá 1 kg körüli kocka gévagomba, 0,5 l sárgahüvelyű bab, só, felöntöm vízzel. Manual prg 4 percen, gőz ki, tejfölös habarás bele, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál tárkonyecet.
Spagettivel fogom adni.

Miért tettem a gyógyétkezés kategóriába is? Hatalmas a rostanyag tartalma, így nagyon jó hatással van a belekre. nagyobb a kéntartalma is, attól sárga, így az ízületekre is jó hatással lehet. Mi legjobban így tejfölösen és kirántva szeretjük a gévagombát. Ilyenkor előtte lapkákra kell vágni és beáztatni 10-12 órára sózott fokhagymás tejbe.

Ezután adunk neki egy panírt és párolt rizzsel, fokhagymamártással csodálatos ételnek mondhatjuk.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Tárkonyos zöldbableves füstölt sanyanykás ízekkel.
2 vöröshagymát aprón kis libazsíron fonnyasztottam, ráment 1 kg kockázott tarja, tárkony 3 erős csipet, só, 0,5 l eltett sonkalé. Ellában stew prg, gőzt kiengedtem, rá 3 ü bab( 0,5). (a fiam nézése alapján inkább 3)
Kézin 5-6 percet forraltam, kb 3,5 dl tejfölt tettem rá kicsi liszttel. Adtam neki kis savanykás ízt 0,5 dl fermentlével.
Kinn a gázgrillen csirkecombok sütkéreznek.

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Készítette