A múltkor turkáltam a nyári konyhában, és találtam egy régi, ósdi sütőkosarat.
Gondoltam egyet, kipróbáltam az okoskuktában (Ella), a Heiner távtartó alá téve…
👉 és tökéletes lett gőzöléshez!
Több mint 1 kg zöldség is belefér,
így két napra kész köret egy főzéssel.
gomba
vöröshagyma
sárgarépa
gyökér
bébicukkini
zeller
lilakáposzta
3 ág rozmaring
vaj
só (ízlés szerint)
A zöldségeket összevágjuk, az edény aljába tesszük.
Alá kevés vizet öntünk.
Hozzáadjuk a megtört rozmaringágakat.
Rátesszük a kosarat, bele a zöldségek.
👉 Program:
hal program
sípolástól számítva: 1 perc
Kivesszük, majd vajon átforgatjuk,
amibe frissen őrölt rozmaringot tettünk.
Bulgurral és reszelt füstölt sajttal tálalva:
👉 egyszerű, mégis nagyon ízes
👉 A gőzölésnél a zöldségek:
megőrzik az ízüket
nem főnek szét
gyorsan elkészülnek
👉 A rozmaring + vaj pedig:
= teljesen „feldobja” az egészet
Néha a legjobb konyhai eszközök nem az újak…
hanem azok, amiket már majdnem kidobtunk 😊
This content is restricted.
Nyáron megcsinálom a kovászos savanyút, ebben azok voltak amit látsz. Napon megérett, leszűrtem a levet lemostam a zöldségeket nehogy kenyérmorzsa maradjon rajta.
Steril üvegekbe teszem, ráöntöm a levét, kifőzött, steril lapkával zárom. Ezután a befőzőautomatába teszem 90C/20 min ra és utána kiveszem az üvegeket és mehetnek a polcra. tartósítószer nélkül bármeddig eláll aránylag hűvös helyen. Tudod milyen szuper januárban roppanós kovászos uborkát enni? Csodás!

Okoskuktában készítjük gőz programon. (srépa,gyökér,brokoli,karalábé,zeller) A zöldségeket a párolókosárba tesszük alá kb 5 cm es távtartót, tehát a víz nem éri a zöldséget csak gőzben lesz hőkezelve. Abban sem sokáig mert ahogy elérte az üzemi nyomást az edény, sípol ettől kezdve 1 perc és a gőzt kiengedjük.
A zöldséget wokba, olvasztott vajra borítjuk, erre olyan zöldfűszereket teszünk amik kedvünkre valók. Nálunk borsikafű, v rozmaring v Provance fűszerkeverék. Nagy tűzön pillanat alatt átforgatjuk a zöldséget kis só és mehet asztalra, húsok, sajtok stb mellé.
Mostanában már itthon az egy percet is sokallják, amikor sípol kiengedem a gőzt és megy a vajra, ilyenkor a legfinomabb. Enyhén roppanós érezni minden zöldség saját ízét! Amennyiben így is adnának a gyerekeknek sokkal több zöldséget ennének!
Receptek intelligens kuktában. Gőzölt zöldség intelligens kuktában
Holnapra paradicsomleves, mar keso van.Ket voroshagymat, 8 gerezd fokhagymat a gyorsvagon peppe vagtam. Ratettem 4 evokanal finomitott olivaolajra, ekkor szortam ra a dorzsolt bazsalikomot es a kakukkfuvet, izles szerint. A kuktaban 1,5 kg vagott paradicsomot fel liter vizzel 10 percen megfoztem., soztam .Hozzaontottem az olajos dolgokat es peppe vagtam botmixerrel. Hozza jott nekem 3 evokanal balzsamecet.Holnapra kesz a paradicsomleves, tetejere sok reszelt sajtot teszek, olivabogyot es melle fokhagymas piriritost adok. Ez a talka 3 literes.

Füstölt pritaminparika. A füstöt ennél is meggyfa chips ízesíti, a gyümölcsfák nagyon jó ízt adnak a füstölendő árunak, legyen akár hús vagy zöldség. Erre most néha friss csombort hintettem, kb 30 percig volt a füstön.
Ezután megy az alaposan kimosott üvegekbe, ebbe 2 babérlevél, 2 fokhagyma, fél mokkáskanál mustármag, csombor,zellerlevél, cukros, sós ecetes víz. 90C/20 min a befőzőautomatában. Utána mindjárt kiveszem a befőzőből.
Nagyon finom húsok mellé savanyúnak de akár egy zsíros kenyérhez is csodálatos.Készítettem már csípős paprikából is de azt kizárólag én ettem itthon de nagyon finom volt.
Tipp: Érdemes úgy készíteni fele üvegbe zellerlevelet teszünk a másikba kaprot. Érdekes ízhatások..


Októberben rendszerint nagyon olcsó és meg kell csinálni, konzerválni a karfiolt, mint karfiolkrém (karfiolkenőke) befőzőautomatával vagy rózsákban eltéve. Egész télre, tavaszra elég /Rp, karfiolkenőke/
Aránylag nincs sok munka vele, egyszerű és 6-7 hónapig járhatunk rá a spajzba, már ha marad. Készítsünk többféle ízesítésűt (tárkonyecetes, tárkonyos, oreganos, balzsameceteset stb) ízlésünk szerint.
A zöldségkrémeket a századelőn használták a háziasszonyok a Francia konyhában is szerepet kapott viszont mára majdnem teljesen elfelejtettük. Minden korosztálynak nagyon fontos lenne de mondhatni manapság a gyerekek esznek a legkevesebb zöldséget.
Füstölt, aszalt paradicsom fűszerolajban. Elöször aszaltam a paradicsomot, utána gyengen füstöltem, meggyfán az izéért. Üvegeztem, bele koriander, zsálya, bazsalikom, es felöntve olivaolajjal. 20 p/90 en hőkezeltem. Pizzára, tésztákra itáliai kajákra.

Kimentem a kertbe, pillanat alatt szedtem vagy fél kg tarlórépát. (január) Tisztítottam, felvágtam, hát mint a hónapos retek tavasszal. Aki tud ültessen, nem igényes, még az erkélyen egy ládában is ok (14 évig laktam panelban). Nagyon olcsó, télen, nyáron van retked, amikor kiszeded.A képen, zelleres, fokhagymás paprikás gomolyával, majonézzel. Uzsonna!

A tarlórépát nagyon egyszerűen meg lehet termelni, nem igényes csak víz kell rá, azt nagyon szereti! Egy évben háromszor is lehet vetni a magjait 38-45 nap alatt 40 dkg os példányaink vannak!
Felhasználása nagyon sokrétű, savanyítani, ecetesen fűszereresen eltenni, fermentálni stb. Van ahol rétest is készítenek belőle! Vitamintartalma nagy, igazi téli zöldségünk lehet frissen szedve!
A karfiol rózsákra szedve 20 órát volt füstön. Ezután elektromos kuktában kapott 10 percet zöldségprogramon, 1 szép nagy fej vöröshagymával. (3x volt tele, mindegyikben volt 1 hagyma), még sót bele és egy szép nagy szál oregano.
Botmixerrel pépesítettem, bele friss apró oregano egy jó csokorral, 7-9 g fokhagyma reszelve, házivegeta, 1,5 evőkanál mustár, őrölt fűszerkömény, 1 csokor apró petrezselyemzöld. Citromsav, balzsamecet,, hogy enyhén savanykás ízvilágot kapjunk.A karfiol olyan 6 kg körül volt, 17 üveg jött ki belőle.Tapasztalat: Az ecet ill savanyítás, tompítja a füstölt ízt, legközelebb nem füstölöm hanem füstöltkockás vízben főzöm v sonkalében.
4,1-4,2 re kell vinni a karfiol pH értékét, mert lúgos, növény!! Ezt pH mérővel lehet pontosan mérni, nélküle TILOS KÉSZÍTENI!!
100 c on 120 percig volt a befőzőautomatában.

A zöldségkrémek nagyon egészségesek és finomak. Nyáron elteszi az ember befőzőautomata segítségével, természetesen tartósítószer és adalékok nélkül és egész évben használható mint krémleves alapanyag, húsokhoz mártásalap, reggelire stb csodás.
A fermentálás egyszerű és csodálatos! 20-25 napos eltevést találtam a nyárikonyhában, csodálatos ízek, a kapor a vadkakukkfű a babérlevél, mustármag ízei a 2 % os sóoldatban.
Egyszerű és nagyszerű savanyú készítési folyamat. Olyan zöldségek amit épp találtam itthon 3 kapor, mustármag, egészbors.
Nagyon egészséges nem is értem miért nem használják a közétkeztetésben vagy a gyermek, idősétkezésben, gyógyétkezésben!

Minden háztartásban készíteni kellene, nagyon gyorsan meg lehet csinálni 11-14 nap múlva már nyugodtan lehet kóstolgatni!
Szeptember környéki fermentálás. 2 % os sóoldat. Mi van benne, ránézésre, katfiol, hagyma, káposzta, zöldfűszerek.Nagyszerű ez az eltevési mód. Rengeteg C vitamin és tejsav, mellesleg csodálatos az íze. Természetes immunerősítő bomba étrndünkben!

Szeptember környéki fermentálás. 2 % os sóoldat. Mi van benne, ránézésre, katfiol, hagyma, káposzta, zöldfűszerek.Nagyszerű ez az eltevési mód. Rengeteg c vitamin és tejsav, mellesleg óriási az íze.
