A tartósítás télre a házi konyha egyik legfontosabb feladata. Amikor bőven terem a kert, a piac tele van friss alapanyagokkal, akkor tesszük el mindazt, ami a hideg hónapokban is jólesik majd az asztalon.
Ebben a kategóriában télire eltett ételek és alapanyagok receptjeit találod: befőzéseket, savanyúságokat, fermentált zöldségeket, lekvárokat, szószokat és egyéb tartós megoldásokat. Minden módszer házias, kipróbált, tartósítószer nélkül vagy minimális beavatkozással, ahogy a nyári konyhákban régen is csinálták.
Sanyi nyári konyhájában a tartósítás nem rohanás, hanem gondoskodás – hogy télen is legyen mihez nyúlni, amikor igazán számít.
A fagyókat nem akarom tovább telíteni gombával, így befőzőautomatában tartósítom. A gévagomba kb 30 percig volt főzve szódabikarbónás vízben, (csersavas gomba) , ezután átmostam, szeleteltem. Az üvegekbe 2 babér, 1 mokkáskanál mustármag, 1 mokkáskanál szemesbors, 1 mokkáskanál koriander, 2 zúzott fokhagyma került. Rá a gomba, ecetes citromsavas felöntő 4,1 pH ra állítottam be. Steril kupakokkal zártam, már a befőzőautomatában van, két óra, 100 C on. Tartósítószer nélkül így konzerválva minimum 2 évig eláll a kamránkban
A tavasz ajándéka! A májusi termést szoktam tartósítani befőzni vagy a fagyasztóba tenni. Ebben a hónapban majdnem az egész évi gombát konzerválom. Tökéletes akár levesnek, kirántva, majonézes salátának, kaprosan tejfölösen stb.
A sárga gévagomba ártereken, fák törzsein, legtöbbször fűzfákon található meg. megfelelő kezeléssel elvehetjük savanykás ízét és így tökéletes csemege.. Gyerekeknek, időseknek is kiváló, rostdús tápanyag!
Ha szereted az igazi házias ízeket, akkor jó helyen jársz.
Itt nem csak recepteket adok, hanem azt is megmutatom, hogyan lesz igazán finom.
Feliratkozás után ajándékba elküldöm a folyamatosan bővülő e-bookjaimat,
és havonta kapsz egy különleges receptet vagy konyhai mesterfogást,
amit máshol nem találsz meg.
Természetesen a legjobb ha magunk tartósítunk otthon a téli vitaminhiányos időkre. Inkább ne költsünk primőrre, a saját magunk által tartósított zöldségek, gyümölcsök sokkal finomabbak lesznek! Tartósítsunk befőtteket, kompótokat, krémeket, pástétomokat, savanyúságokat, aszalványokat stb, csak a fantáziánk szab határt a befőzésben.
Természetesen ha már beszereztük az alapanyagot, ne rontsunk rajta azzal, hogy bármiféle tartósítószert tegyünk bele. Megvannak a régi jól bevált praktikák a gyümölcsünk, zöldségünk tartósítószer nélküli tartósítására.
Tartósítási eljárásaink:
Dunsztolás (száraz illetve vizes)
Savanyítás (általában ecettel savanyítjuk a portékánkat a megfelelő savas pH irányába)
Sózás
Fermentálás ( a zöldségeket, gyümölcsöket tejsavas erjesztéssel tartósítjuk)
Aszalás ( napon vagy aszalószekrényben illetve száraz meleg helyen történhet
Ezeket kivétel nélkül könnyen véghez lehet vinni otthon. Régen a befőzés, családi összejövetel volt. Pl egy nagy paradicsomtermésnél, szilvalekvár főzésénél, káposzta taposásánál stb, ott volt a család apraja nagyja, gyerektől a nagymamáig mindenkinek megvolt a maga dolga.
Merem állítani, hogy régen többféle dologvolt télen a spejzban mint ma a fagyasztókkal teleaggatott, agyonautomatizált világunkban. A nyári tökéletesen érett zöldségeket, gyümölcsöket tartósították és nem ettek vízízű paradicsomot decemberben, viszont volt helyette paradicsomlé, lecsó, aszalt paradicsom stb. Térjünk vissza a nyári befőzésekhez, készítsünk finomat és egészségeset, éljünk ezeken is télen, tavasszal. Ízleni fog a családnak!
Nagy segítségünk lehet a befőzőautomata! Vizes dunsztolásra tökéletes és mindenféle adalék, cukor és tartósítószermentesen készülhetünk a télre! A gyerekeknek, időseknek nagyon fontos a vitaminban dús, főidényben befőzött hazai zöldség, gyümölcs! Gyermekétkezésben és idősétkezésben is nagy szerepet kap, természetesen a gyógyétrendekben!
Készítés: (ált recept) A kimosott üveg aljára én kaprot szotktam tenni, tetszés szerint zöldfűszereket, (bazsalikom, oregano, kakukkfű, izsóp stb). Mustármag, ízlés szerint koriandermag. Zöldségek,, karfiol, brokkoli rózsáira szedve, sárgarépa,gyökér egész vékony karikára, ha van uborka félbevágva,, káposzta, kelkáposzta,stb. Felöntjük 2 v 3 % os sóoldattal.
A tetején csak 1-1,5 cm légrést hagyunk, leszorítjuk, hogy a víz teljesen lepje el!!!! Befőttes lapkával lezárjuk az üveget!
Fontos konyhameleg helyen tartani és egy tálcát tenni alá mert valószínű futni fog.
Reggel és este nyissuk meg a tetőt, utána szorosan zárjuk vissza.
10-14 nap múlva már finom, ezután már hűvös helyre kell tenni és ahogy telik az idő egyre más és jobb íze lesz!
Természetesen a legjobb ha magunk tartósítunk otthon a téli vitaminhiányos időkre. Inkább ne költsünk primőrre, a saját magunk által tartósított zöldségek, gyümölcsök sokkal finomabbak lesznek! Tartósítsunk befőtteket, kompótokat, krémeket, pástétomokat, savanyúságokat, aszalványokat stb, csak a fantáziánk szab határt a befőzésben.
Természetesen ha már beszereztük az alapanyagot, ne rontsunk rajta azzal, hogy bármiféle tartósítószert tegyünk bele. Megvannak a régi jól bevált praktikák a gyümölcsünk, zöldségünk tartósítószer nélküli tartósítására.
Tartósítási eljárásaink:
Dunsztolás (száraz illetve vizes)
Savanyítás (általában ecettel savanyítjuk a portékánkat a megfelelő savas pH irányába)
Sózás
Fermentálás ( a zöldségeket, gyümölcsöket tejsavas erjesztéssel tartósítjuk)
Aszalás ( napon vagy aszalószekrényben illetve száraz meleg helyen történhet
Ezeket kivétel nélkül könnyen véghez lehet vinni otthon. Régen a befőzés, családi összejövetel volt. Pl egy nagy paradicsomtermésnél, szilvalekvár főzésénél, káposzta taposásánál stb, ott volt a család apraja nagyja, gyerektől a nagymamáig mindenkinek megvolt a maga dolga.
Merem állítani, hogy régen többféle dologvolt télen a spejzban mint ma a fagyasztókkal teleaggatott, agyonautomatizált világunkban. A nyári tökéletesen érett zöldségeket, gyümölcsöket tartósították és nem ettek vízízű paradicsomot decemberben, viszont volt helyette paradicsomlé, lecsó, aszalt paradicsom stb. Térjünk vissza a nyári befőzésekhez, készítsünk finomat és egészségeset, éljünk ezeken is télen, tavasszal. Ízleni fog a családnak!
Nagy segítségünk lehet a befőzőautomata! Vizes dunsztolásra tökéletes és mindenféle adalék, cukor és tartósítószermentesen készülhetünk a télre! A gyerekeknek, időseknek nagyon fontos a vitaminban dús, főidényben befőzött hazai zöldség, gyümölcs! Gyermekétkezésben és idősétkezésben is nagy szerepet kap, természetesen a gyógyétrendekben!
24 üveg almapaprika készült el, mehet a kamrába télire. Ahogy nálam szokott lenni: adalék- és tartósítószer nélkül, csak az kerül bele, aminek valóban benne kell lennie.
Az almapaprikát darabolás után üvegeztem, majd minden üvegbe kerültek a fűszerek.
Hozzávalók (üvegenként)
1 mokkáskanál koriander
1 mokkáskanál mustármag
6–8 szem fekete bors
A felöntőlé
A savanyúság felöntőleve így készült:
3,5 liter víz
7 dl 10%-os ecet
3 dl zellerecet (10%-os, jól érlelt)
Elsőre kicsit savanyú lett, ezért amikor a lé 3,4-es pH értéket mutatott, kapott még fél liter vizet. Ettől lett igazán harmonikus az íze.
A só és cukor ízlés szerint kerül bele – itt nincs kőbe vésve semmi, mindenki a saját ízlése szerint állítja be.
Elkészítés
Az almapaprikát darabolás után üvegekbe tettem, majd minden üvegbe kerültek a fűszerek.
Ezután ráöntöttem a forró felöntőlevet, majd egy hurkapálcával kicsalogattam a levegőbuborékokat az üvegekből.
Az üvegek ezután mentek a befőzőautomatába:
90 °C
20 perc
Most már a második adag is készül. Ez az, amit nagyon szeretek ebben a módszerben: gyors, kiszámítható, és közben lehet mást is csinálni a konyhában.
👨🍳 Sanyi tanácsa
A program végeztével az almapaprikát azonnal ki kell venni a gépből. Ha bent marad, a paprika megpuhul. Ha időben kivesszük, szépen ropogós marad, pont úgy, ahogy szeretjük.
Még egy fontos tipp
Az almapaprikát mindig felezni vagy negyedelni szoktam.
Sajnos gyakran akad pár darab, amelynek belül romlott a közepe. Ha ez bekerül az üvegbe, szinte biztos a romlás.
Érdemes rászánni azt a pár percet az alapos átnézésre – sok bosszúságtól kímél meg.
Miért szeretem ezt a módszert
Szeretem ezt a fajta befőzést. Nem kapkodós, nem idegeskedős, hanem szépen haladós munka.
A befőzőautomata ebben nagy segítség: teszi a dolgát, miközben a konyha megy tovább.
Ha valamelyik lépésnél elakadnál, vagy máshogy csinálnád, nyugodtan kérdezz – itt nem titok semmi.
Ecetes almapaprika
Ha szereted a régi konyhai titkokat és a házias ízeket, akkor érdemes feliratkoznod a hírlevelemre.
Feliratkozás után:
📖 ingyen letöltheted a folyamatosan bővülő e-book gyűjteményt 🍲 havonta küldök egy konyhai titkot vagy különleges receptet
Retek akkor retek.. Kicsit nagyobbacskák voltak így vágtam.A üveg aljára 1 g fokhagyma vágva, 1 hasáb vöröshagyma, 5-6 rozmaringlevél, 1/3 mokkáskanál mustármag, ugyanannyi koriander, rá a hónaposretek. Felöntöm ecetes, cukros, sós lével, tetejére ismét rozmaring. 20 perc 90 C a befőzőautomatába. Holnap ugyanezt tartósítok csak kakukkfűvel.
Természetesen a befőzőautomatában tartósított zöldségek, mind adalék és tartósítószer mentesek!
Tipp: Erősebb ecetesebb, fűszeresebb felöntőt készítsetek, a retek elnyeli! Pár éve már készítek, ettől sokkal több rozmaringot vagy kakukkfüvet szükséges beletenni mint a képen!
Fontos: Mindjárt ki kell szedni az üvegeket a befőzőautomatából amint lejárt a program!
Hónapos retek télire befőzőautomatában tartósítva tartósítószer nélkül
Nagyon praktikus és egészséges télvíz idején ha tudunk a gyereknek egy kis saját eltett zöldséget, ami nem friss de nem is primőr!!Mellesleg a tartósítása nagyon egyszerű!
A fermentálás egyszerűen csodálatos tartósítás! Nemrég kezdtem el de a család alig bír vele betelni. nagy a rumli a nyárikonyhában, ma találtam egy vegyes kb 23-25 napos eltevést. Nem sziszegtettem, azt hiszem 3 % os sóoldatba készítettem.
Vegyes zöldség, zöldfűszerekkel, kakukkfű, csombor, mustármag, 2-3 gerezd fokhagyma, az üveg aljára kapor. Nagyon egészséges, elkészítése egyszerű. beletesszük az üvegbe, feltöltjük sós vízzel és 11-14 nap múlva már finom.
A gyermekétkeztetésbe és ídősétkeztetésbe be kéne vonni, immunerősítő tulajdonsága miatt. Mellesleg adalék és tartósítószermentesen készítjük és télen úgy fogyaszthatjuk mint vitaminbombát. Nagymamáink ezt a fajta tartósítást egyszerűen vizes uborkának hívták.
Egészségügyi hatás:
A fermentált ételek rengeteg hasznos baktériumot (pre és probiotikumot) tartalmaznak, amik a hasznos bélbaktériumokat segítik így a természetes immunitást emelik. a betegségekkel szembeni ellenálló képességünket növelik!!
Mindenféleképp a fermentálás a gyógyétrendek egyik alapköve!! Gondoljuk el, nagymamáink, olcsón egészségeset sőt egészségmegtartó dolgokat tettek el télire!! Nem a primőrt ették, bár az nem is volt de nem is hiányzott!
Tipp: Mi úgy is használjuk, ahogy elfogy egy üveg , a levét leöntöm egy üvegbe és naponta iszunk belőle 0,5 dl t.
Jobban jár a gyermeked és Te is ha a primőr helyett ilyet adsz otthon az asztalra!
A fermentálásnál egyszerűbb tartósítás szerintem nagyon ritka, mégis nagyon kevesen készítünk otthon!
A képen a fermentált zöldségeim láthatóak! A felső polcon a már régebbi érlelt felöntőlevek láthatók. Nagyon finomak, minél régebbi mindíg más ízük van. a természet csodái!
Készítés: (ált recept) A kimosott üveg aljára én kaprot szotktam tenni, tetszés szerint zöldfűszereket, (bazsalikom, oregano, kakukkfű, izsóp stb). Mustármag, ízlés szerint koriandermag. Zöldségek,, karfiol, brokkoli rózsáira szedve, sárgarépa,gyökér egész vékony karikára, ha van uborka félbevágva,, káposzta, kelkáposzta,stb. Felöntjük 2 v 3 % os sóoldattal.
A tetején csak 1-1,5 cm légrést hagyunk, leszorítjuk, hogy a víz teljesen lepje el!!!! Befőttes lapkával lezárjuk az üveget!
Fontos konyhameleg helyen tartani és egy tálcát tenni alá mert valószínű futni fog.
Reggel és este nyissuk meg a tetőt, utána szorosan zárjuk vissza.
10-14 nap múlva már finom, ezután már hűvös helyre kell tenni és ahogy telik az idő egyre más és jobb íze lesz!
Nemrég kezdtem el komolyabban fermentálni, de a család egyszerűen alig bír betelni vele. Ma a nyárikonyhában pakolás közben találtam egy kb. 23–25 napos vegyes fermentált zöldséget. Nem sziszegtettem külön, azt hiszem 3%-os sóoldattal készült.
Volt benne:
vegyes zöldség,
kakukkfű,
csombor,
mustármag,
2-3 gerezd fokhagyma,
az üveg aljára pedig kapor került.
Egyszerű, olcsó, mégis fantasztikus tartósítási mód! A zöldségeket üvegbe tesszük, felöntjük sós vízzel, és 11-14 nap múlva már nagyon finom fermentált savanyúságot kapunk.
Nagymamáink ezt sok helyen egyszerűen csak „vizes uborkának” hívták. Nem volt nagy divatszó körülötte, mégis nagyon jól működött.
A fermentált ételek rengeteg hasznos baktériumot, pre- és probiotikumot tartalmaznak. Ezek segítik a hasznos bélbaktériumokat, támogatják a természetes immunitást, és növelik a szervezet ellenálló képességét.
Szerintem a fermentálásnak a gyermekétkeztetésben és az idősek étrendjében is sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia. Adalékanyag és tartósítószer nélkül készül, mégis télen igazi vitaminbombaként fogyaszthatjuk.
Nagymamáink nagyon bölcsen gondolkodtak. Olcsón, egyszerűen tettek el egészséges, egészségmegtartó ételeket télire. Nem primőr zöldségeket ettek egész évben, mégsem hiányzott nekik.
Tipp:
Mi a fermentlével is élünk! Ha elfogy egy üveg savanyúság, a levét külön üvegbe öntöm, és naponta kb. fél decit iszunk belőle.
Szerintem sokkal jobban jár a család, ha a drága, ízetlen primőr helyett ilyen házi fermentált finomság kerül az asztalra.
A fermentálásnál egyszerűbb és természetesebb tartósítási mód szerintem nagyon kevés van — mégis meglepően kevesen készítjük otthon.
A képen a fermentált zöldségeim láthatóak! A felső polcon a már régebbi érlelt felöntőlevek láthatók. Nagyon finomak, minél régebbi mindíg más ízük van. a természet csodái!
A karfiolt megtisztítottam, rózsáira szedtem, így kétszerre fért be az Ella intelligens kuktámba (3,8 kg). 1 kg vöröshagyma hasábokban, őrölt kömény 1 mokkáskanál, 1 cs kapor, (ízlés szerint), de finom ha van benne.) kb 0,5 l víz, saját vegeta, 14 gerezd fokhagyma, a két adaghoz. Zöldségprogrammal ment 6 percig, utána kiengedtem a gőzt és szűrőkanállal egy nagy tálba szedtem. a másik adagot is beleszedtem és nekimentem botmixerrel. Közben kapott 2 mokkáskanál citromsavat és 2 evőkanál tárkonyecetet. Nagyon fontos, hogy a pH ja 4,1-4,3 legyen, mert a karfiol lúgos növény, így az e fölött lévő pH érték veszélyes!!
Az enyhén savanykás, tárkonyos, köményes ízvilág a domináns benne ami nagyon érdekes.. Üvegeztem, steril üvegekbe és a befőzőautomatába tettem 100C/120 min. Ahogy lejárt kivettem őket és ment a kamrapolcra. Nálunk nagyon sok fogy, ősztől tavaszig, akár pirítósra kenve de nagyon jó krémleves alap sőt szalonnasütésnél is megállja a helyét. Természetesen adalék és tartósítószermentesen készül, összetevőinél fogva bármit változtathatunk rajta, így az idősétkeztetésben, gyógyétrendeknél, gyerekeknél is nagy szerepet kaphatna.
Nagyon sok gyerek rá sem néz a karfiolra és más zöldségekre sem, nem szereti. Amennyiben rajtam múlna már óvodában bevezetném az étrendbe.
Húsokhoz mint mártást is adhatjuk, így is megállja a helyét és krémleves alapként is!
Fontos: Tartósításkor az alapanyagunknak 4,1-4,3 pH kell lennie!! A karfiol lúgos ezért ecettel savasítani kell!!
Paradicsomszezonban aszaljuk a paradicsomot, nem sok munka van vele és nagyon finom. Ezúttal a fűszerkeverék, kakukkfű, bazsalikom, oregano. A megaszalt paradicsomot egymásra rétegzem és folyamatosan hintem rá a fűszerkeveréket. Az üveg aljára teszek 1 fokhagymát (ez inkább már saját fejlesztés)
Lassan töltöttem föl olívaolajjal folyton nyomkodtam hurkapálcával, hogy kicsalogassam belőle a levegőt. Olaszos ételekbe, ízesíteni pizzára, makarónira stb nagyon finom. Természetesen steril üvegekbe töltök mindent és a lapkákat is kifőzöm.
Lezárom és mehet a kamrapolcra várakozni a többihez. Érezhető a paradicsom koncentrált íze, csodálatos édessége. Ezt a tartósítási formát igen régen használják a világban!
Már csak saját termesztésű paradicsomokat teszek el így, ha van annyi akkor koktélparadicsomot. Kizárólag idényben amikor a legfinomabb, legédesebb..
Tipp: Érdemes a már aszalt paradicsomunkat 2-3 órát a füstre tenni (cseresznyefa, barack) fűrészporra és ezután üvegezni, ha még ettél finomat..
A gyermek és idősétkeztetésben is helye lenne, sőt a gyógyétrendekben is. Koncentrált vitamin és ásványi anyag! Az édeskés íze miatt a gyerekek is szeretik,, ill szeretnék ha adnának nekik.. Majdnem minden gyerek szereti a spagettit ketchuppal (sajnos a boltival), akkor tegyünk a tetejére egy pár szem paradicsomot is!
Éjszaka kispekuláltam a saját szőlő fagylaltom receptjét, igaz még nincs gépem de ma hozzák… Minden évben készítek immunerősítő koncentrátumot (kunkordi szőlő, áfonya, bodzabogyóból) nagyon jó, hasznos, egészséges!! A szőlő és áfonya kisajtolt héját nem fogom kidobni, hanem vékony lapokban megaszalom. Utána finom száraz porrá őrlöm ez fog belemenni a sima fagylalt alapba. Képzeljétek el az illatát és a színét, szerintem működni fog.
Azt hiszem levet is teszek majd bele ebből a szörpből. Remélem finom és egészséges lesz. Hm immunerősítő fagylalt – nem is olyan rossz… Flavonoidok, resveratrol, stb, fagylaltban összehozva. Várom a család véleményét.
Nálunk nagyon szeretik ezt a bajor céklát. Kicsit eltér a klasszikus magyar változattól, mert vöröshagymával és fűszerekkel készül, ettől lesz igazán különleges az íze.
Sokan alapból nem rajonganak a cékláért, de így elkészítve gyakran megszeretik. Vendégségben is többször tettem már az asztalra a savanyúságok közé, és volt olyan, aki addig ette, hogy majdnem megfulladt – annyira ízlett neki.
Hozzávalók
cékla
vöröshagyma
babérlevél
szegfűbors
szegfűszeg
mustármag
ecet
cukor
só
víz
Arányok
A céklát és a vöröshagymát 10 : 3 arányban használom.
A zöldségeket géppel 2 mm vastagra szeletelem, majd egy nagy válingban alaposan összekeverem.
Fűszerezés üvegenként
Az üvegek aljára kerül:
1 babérlevél
3 szem szegfűbors
3 szem szegfűszeg
½ mokkáskanál mustármag
Erre kerül a céklás-hagymás keverék, majd az egészet felöntöm ecetes, cukros, sós felöntőlével.
Hőkezelés
Ebben az évben 10 kg cékla és 3 kg vöröshagyma került feldolgozásra.
A befőzőautomatában:
100 °C – 120 perc
Így 24 darab fél literes üveg készült télire.
Az íze egyszerűen csodálatos.
Miért érdemes céklát enni?
A cékla igazi egészséges zöldség:
sok ásványi anyagot tartalmaz
gazdag nyomelemekben
segítheti az immunrendszer működését
Gyermekeknek is érdemes adni, ha szeretik. Idősétkeztetésben is kiváló lehet, ha nincs ellenjavallat.
Ha valaki nem szereti a darabos állagot, botmixerrel pépet is készíthetünk belőle.
👨🍳 Sanyi tanácsa
Sokan a hagyományos céklát túl erősnek érzik. A hagyma és a fűszerek sokkal harmonikusabbá teszik az ízét.
Így készítve gyakran azok is megszeretik, akik korábban nem ették.
Tipp
A szegfűszeg és a szegfűbors nagyon jól működik más savanyúságoknál is.
Ugyanilyen mennyiségben tehetjük például:
csemegeuborkába
almapaprika savanyúságba
Nagyon finom ízt ad nekik.
Ha szereted a régi konyhai titkokat és a házias ízeket, akkor érdemes feliratkoznod a hírlevelemre.
Feliratkozás után:
📖 ingyen letöltheted a folyamatosan bővülő e-book gyűjteményt 🍲 havonta küldök egy konyhai titkot vagy különleges receptet
Egyrészt mert jó évben sok van. Én megrakom a kimosott üvegeket. teszek némelyikbe 2-3 szegfűszeget, ezt néhány családtag nagyon szereti és felöntöm forralt vízzel. Lezárom, kifőzött lapkákkal és a befőző automatába teszem 90C/ 30 percre. Ahogy lejárt, mindjárt kiveszem és mehet a kamrapolcra.
Nagyon jó emésztést segítő, finom. Régebben 20 percig készítettem de ez jobban bejött. Cukrot, tartósítószert természetesen nem teszek bele, nincs szükség rá. A pasztőrözés teljesen megfelelő tartósító eljárás !
Tehetünk bele szegfűborsot sőt étcsokoládét is, bár azt a szilvalekvárba szoktam tenni.
A kép a befőzőautomatában készült, mint látni még csak félig van és csak kb 14 üveg.
Káposzta taposás még időben. Nálunk egy téli-tavaszi időszakban két hordóval szokott elfogyni ez 60 kg. Emellé még jó adag fermentált savanyú is elmegy. 10kg/20 dkg kősó (jódmentes), babér, kömény, fokhagyma, vöröshagyma, az aljára jó csomag kapor, egész feketebors, csombor, birsalma szeletek, . Jól megdöngöltem, lesúlyoztam, 12 napig langyos helyen tartottam, kiforrt, ment a pincébe.
Gyalult káposztát veszek azt elősózom nagy vailingban, megvárom (20-25 perc) míg összeesik és keverve rétegzem az ízesítőkkel. Fontos, hogy jól döngöljük le, eresszen levet, akkor deszkát és súlyt a tetejére.
Sajnos nagyon keveset eszünk belőle pedig nagyon egyszerű és egészséges! Hatalmas C vitamin tartalma, probiotikum tartalma miatt a gyermek, idős és gyógyétkezésbe beilleszthető lenne könnyen. Időseknek én adtam kis adagokban pépesítve is nagy sikerrel.
Körülbelül ez a fele a mai árunak, ma beüvegezek. tartósítok télire, természetesen befőzőautomatában. 120 min/100 C, beállításon. 0,5 mokkáskanál jódmentes só 2 teáskanál 10 % os ecet, az üveg aljára (0,5 l), amit előtte természetesen tisztára mostam és a lapkákat kifőztem ! Főzeléknek géppel gyalulva télire, és lapkára vágva teljen az a pince.
A lapkák 2 mm vastagak, géppel vágom őket össze és cukkinis, gombás, paradicsomos spagettihez használom, amit itthon nagyon szeretnek. A cukkinit felhasználom még lecsóba is és természetesen rántva is csodálatos. Nyáron rengeteg van ha az idő megengedi és olcsón be lehet szerezni.
Cukkinis karfiolkrémet is szoktam belőle készíteni, ezt régen ,,kenőkének,, nevezték. Zöldségkrémek, különböző zöldfűszerekkel és nemes ecetekkel ízesítették.
📜Kimchi magyarosan!! Tegnap lesóztam, a fodroskelt, kelkáposztát(amiből kivágtam a vastag erét), brokkolirózsák, kaliforniai paprikák, jégcsapretkek, újhagyma, póréhagymák. Ma reggel átmostam a zöldet, elkezdtem rétegezni (5l es edény), bele fűszerpaprika, 0,5 l saját spagettiszósz, gyömbér, fokhagyma granulátum és lenyomkodtam.
Chilit és erőset nem szabad beletennem mert akkor csak én eszem.🤣 Szeretném legalább 3 hónapig érlelni, kiderül mi lesz belőle. Remélem nem hívatnak be kimchi gyalázásért..
Híres zöldségétel amit tejsavas erjesztéssel készítenek keleten. Nagyon egészséges egyrészt a C vitamin, ásványi anyagok, nyomelemek miatt és a pre és probiotikumok miatt. Amennyiben rajtam múlna a gyermek és gyógyétkezésbe bevezetném, természetesen megfelelő sózással.
Amennyiben nem teszünk bele csípős összetevőt adhatjuk gyerekeknek is! Nagyon jó egészségügyi hatása van
Fontos a fermentált készítmények készítésénél, hogy a lé teljesen fedje el a zöldségünket! Vastagabb sárgarépaszelettel fogjuk le vagy az áruházakban kapható leszorítóval, mert különben megromlik!
Immunerősítő részint a rengeteg C vitamin miatt. A lactobactériumok miatt bélflóraregeneráló és segíti az egészséges bélműködést, hatalmas immunerősítő!!
Idősétkeztetésben ha szükséges a zöldséget botmixerrel vágjuk össze így nagyon könnyen rágás nélkül ehető savanyúságként. A zöldfűszerek epehajtó, emésztést segítő hatással rendelkeznek!
Fontos! A receptben lévő fűszernövények gyomorsavat gerjesztenek, tehát aki hajlamos a savasodásra szelídebb kimchit készítsen!
Gyerekeknél, időseknél, érzékeny gyomrú embereknél úgy is használhatjuk, hogy botmixerrel összevágjuk és egyszerűen belekeverjük a rizsbe, krumplipürébe stb. Elég nagyon kis adag is
Kész az itthon igen kedvelt tepertős, fokhagymás, Provance keverékes sajtom.A sajtok alatt az egyik karácsonyi ajándékom, csöpögtető, szikkasztó háló! Nagyo jó! Panni boltjából van beszerezve.
Rp, 10 l tej/3 ml organikus oltó. Leszedem a savót, sajttészta + reszelt tepertő 15 dkg, formába teszem, másnap kiborítom a formákból, 2 nap múlva sózom, 5-6 nap múlva füstölöm. 3-4 órát szoktam cseresznyefa fűrészporon
Kialakul mindenkinek előbb utóbb a sajátja ha egyszer elkezdte a fermentálást. Mindegyik vegyes zöldség, 2-3-6 hónapos kivitelek. A tetején már leszűrve csak a levek ezek sokkal idősebbek, ahogy telik az idő egyre finomabbak lesznek.
2 % os sóoldat szükséges a zöldségekre (! fontos, hogy kezeletlen, jódmentes só legyen). A üvegek aljára szoktam tenni kaprot és ami éppen megihlet. Pl, kakukkfű, borsikafű, fokhagyma mindig. Úgy alakult, hogy nincs két üveg egyforma, mindegyik kicsit más ízű. Nagyon egészséges, rengeteg benne a C vitamin a pre és probiotikum !! Nagyon fontos a bélrendszer így az immunitásunk szempontjából!
Gyógynövények, fűszernövények:
Hozzávehetjük, hogy gyógynövények is vannak bennük, az még egy érv. Munkám során sok embernek mutattam meg ezt a módszert, sok család megszerette és a mai napig készíti. Nagyon egyszerű, munka is alig van vele, akkor miért nem készítjük? A fönn lévő üvegekben a pirosak vagy vörös káposztától vagy céklától kapták a színüket.
Készíts többfélét, olyat és olyan zöldfűszerekkel amit szerettek. A leszűrt levek ahogy idősödnek, egyre másabb az ízük és mindíg finomabbak….!
Fermentárium
Fontos a fermentált készítmények készítésénél, hogy a lé teljesen fedje el a zöldségünket! Vastagabb sárgarépaszelettel fogjuk le vagy az áruházakban kapható leszorítóval, mert különben megromlik.
Immunerősítő részint a rengeteg C vitamin miatt. A lactobactériumok miatt bélflóraregeneráló és segíti az egészséges bélműködést!
Idősétkeztetésben ha szükséges a zöldséget botmixerrel vágjuk össze így nagyon könnyen rágás nélkül ehető savanyúságként.
A zöldfűszerek epehajtó, emésztést segítő hatással rendelkeznek! Tavasszal, ősszel, télen elengedhetetlen a fogyasztásuk egészségünk szempontjából!
Kialakul mindenkinek előbb utóbb a sajátja ha egyszer elkezdte a fermentálást. Mindegyik vegyes zöldség, 2-3-6 hónapos kivitelek. A tetején már leszűrve csak a levek ezek sokkal idősebbek, ahogy telik az idő egyre finomabbak lesznek.
2 % os sóoldat van a zöldségeken (! fontos, hogy kezeletlen, jódmentes só legyen). A üvegek aljára szoktam tenni kaprot és ami éppen megihlet. Pl, kakukkfű, csombor, fokhagyma mindig. Úgy alakult, hogy nincs két üveg egyforma, mindegyik kicsit más ízű. Nagyon egészséges, rengeteg benne a C vitamin a pre és probiotikum !! Nagyon fontos a bélrendszer így az immunitásunk szempontjából!
Hozzávehetjük, hogy gyógynövények is vannak bennük, az még egy érv. Munkám során sok embernek mutattam meg ezt a módszert, sok család megszerette és a mai napig készíti. Nagyon egyszerű, munka is alig van vele, akkor miért nem készítjük? A fönn lévő üvegekben a pirosak vagy vörös káposztától vagy céklától kapták a színüket.
Egyszerű kapros, fokhagymás, lilahagymás sajtnak indult aztán közbeszólt a fantáziám.. Azt tudom mondani megéri elkészíteni, szerintem nem lesz csalódás.
Legalább 3 íze van egy falatnak ahogy az ember a szájába veszi. (kéreg, bbq, ízesítés) A videómegosztónkon is rajta van. A sajtokat füstöltem. (hidegfüstön, 20-22 C) cseresznyefa fűrészporral 2 órát. Két sajtot a füstölés előtt lekentem saját BBQ szósszal. (mustár,ketchup,méz,szőlőszörp,Jack.D. BBQ szósz, 7-8 római kömény darálva). Még pihentetem 2-3 napot hűvös helyen aztán meglátjuk, mindenesetre csodálatos illat van a nyárikonyhában.