Regisztráció


Belépés

Ecetes savanyúságok

👩‍🍳👩‍🍳

📜

Nemrég olvastam, hogy Erdélyben sárgarépakarikákkal teszik el az uborkát télire.
Gondoltam, kipróbálom ezt a módszert is.

Tavaly készítettem szegfűszeggel eltett uborkát, ami nagyon bevált, a családnak is ízlett. Most a kettőt összehoztam: a sárgarépás változatot a tavalyi fűszerezéssel.

Kíváncsi vagyok milyen lesz, de már most látni, hogy nagyon illatos savanyúság készül.


Hozzávalók (üvegenként)

  • 2 babérlevél

  • 1 mokkáskanál szemes bors

  • 1 mokkáskanál mustármag

  • 3 szem szegfűszeg

  • 3 szem szegfűbors

  • sárgarépa vékony karikákra vágva

  • uborka


A felöntőlé

A klasszikus ecetes, cukros, sós savanyúságlé kerül rá.

Az arányokat mindenki a saját ízlésére állítja be, a lényeg, hogy kellemesen édes-savanyú legyen.


Elkészítés

Az uborkát alaposan megmossuk, majd az üvegek aljára tesszük a fűszereket:

  • babérlevél

  • szemes bors

  • mustármag

  • szegfűszeg

  • szegfűbors

  • vékonyra karikázott sárgarépa

Erre kerül az uborka, majd felöntjük a forró ecetes lével.

Az üvegeket ezután a befőzőautomatába tesszük:

85 °C – 35 perc

A program végén kivesszük az üvegeket, és hagyjuk kihűlni.


👨‍🍳 Sanyi tanácsa

A sárgarépa nemcsak ízt ad, hanem nagyon szépen megszínezi az uborkát is.

Ha valaki nem szereti, természetesen anélkül is elkészíthető, de érdemes egyszer kipróbálni – érdekes, különleges ízt ad a savanyúságnak.

Így utólag bízvást mondhatom, hogy érdemes így készíteni, mindenki imádni fogja.

 

Ha szereted a régi konyhai titkokat és a házias ízeket, akkor érdemes feliratkoznod a hírlevelemre.

Feliratkozás után:

📖 ingyen letöltheted a folyamatosan bővülő e-book gyűjteményt
🍲 havonta küldök egy konyhai titkot vagy különleges receptet

👉 Feliratkozás itt: [ itt  ]

 

Íme egy másik másik szuper savanyúság, receptem kattints

 

24 üveg almapaprika készült el, mehet a kamrába télire.
Ahogy nálam szokott lenni: adalék- és tartósítószer nélkül, csak az kerül bele, aminek valóban benne kell lennie.

Az almapaprikát darabolás után üvegeztem, majd minden üvegbe kerültek a fűszerek.


Hozzávalók (üvegenként)

  • 1 mokkáskanál koriander

  • 1 mokkáskanál mustármag

  • 6–8 szem fekete bors


A felöntőlé

A savanyúság felöntőleve így készült:

  • 3,5 liter víz

  • 7 dl 10%-os ecet

  • 3 dl zellerecet (10%-os, jól érlelt)

Elsőre kicsit savanyú lett, ezért amikor a lé 3,4-es pH értéket mutatott, kapott még fél liter vizet.
Ettől lett igazán harmonikus az íze.

A só és cukor ízlés szerint kerül bele – itt nincs kőbe vésve semmi, mindenki a saját ízlése szerint állítja be.


Elkészítés

Az almapaprikát darabolás után üvegekbe tettem, majd minden üvegbe kerültek a fűszerek.

Ezután ráöntöttem a forró felöntőlevet, majd egy hurkapálcával kicsalogattam a levegőbuborékokat az üvegekből.

Az üvegek ezután mentek a befőzőautomatába:

  • 90 °C

  • 20 perc

Most már a második adag is készül. Ez az, amit nagyon szeretek ebben a módszerben: gyors, kiszámítható, és közben lehet mást is csinálni a konyhában.


👨‍🍳 Sanyi tanácsa

A program végeztével az almapaprikát azonnal ki kell venni a gépből.
Ha bent marad, a paprika megpuhul. Ha időben kivesszük, szépen ropogós marad, pont úgy, ahogy szeretjük.


Még egy fontos tipp

Az almapaprikát mindig felezni vagy negyedelni szoktam.

Sajnos gyakran akad pár darab, amelynek belül romlott a közepe. Ha ez bekerül az üvegbe, szinte biztos a romlás.

Érdemes rászánni azt a pár percet az alapos átnézésre – sok bosszúságtól kímél meg.


Miért szeretem ezt a módszert

Szeretem ezt a fajta befőzést.
Nem kapkodós, nem idegeskedős, hanem szépen haladós munka.

A befőzőautomata ebben nagy segítség: teszi a dolgát, miközben a konyha megy tovább.

Ha valamelyik lépésnél elakadnál, vagy máshogy csinálnád, nyugodtan kérdezz – itt nem titok semmi.

Befőzőautomatában konzerválom az  almapaprikát!
                                                                                                                                    Ecetes almapaprika


Ha szereted a régi konyhai titkokat és a házias ízeket, akkor érdemes feliratkoznod a hírlevelemre.

Feliratkozás után:

📖 ingyen letöltheted a folyamatosan bővülő e-book gyűjteményt
🍲 havonta küldök egy konyhai titkot vagy különleges receptet

👉 Feliratkozás itt: [ feliratkozás ]     

                                                                

Íme egy másik másik szuper savanyúság receptem kattints

Retek akkor retek.. Kicsit nagyobbacskák voltak így vágtam.A üveg aljára 1 g fokhagyma vágva, 1 hasáb vöröshagyma, 5-6 rozmaringlevél, 1/3 mokkáskanál mustármag, ugyanannyi koriander, rá a hónaposretek. Felöntöm ecetes, cukros, sós lével, tetejére ismét rozmaring. 20 perc 90 C a befőzőautomatába. Holnap ugyanezt tartósítok csak kakukkfűvel.

Természetesen a befőzőautomatában tartósított zöldségek, mind adalék és tartósítószer mentesek!

  • Tipp: Erősebb ecetesebb, fűszeresebb felöntőt készítsetek, a retek elnyeli! Pár éve már készítek, ettől sokkal több rozmaringot vagy kakukkfüvet szükséges beletenni mint a képen!
  • Fontos: Mindjárt ki kell szedni az üvegeket a befőzőautomatából amint lejárt a program!
Befőzőautomatában konzervált hónapos retek tartósítószer mentesen

Hónapos retek télire befőzőautomatában tartósítva tartósítószer nélkül

Nagyon praktikus és egészséges télvíz idején ha tudunk a gyereknek egy kis saját eltett zöldséget, ami nem friss de nem is primőr!! Mellesleg a tartósítása nagyon egyszerű!

Készítette