Regisztráció


Belépés

csemegeuborka befőzőautomatában

👩‍🍳👩‍🍳

📜

Nemrég olvastam, hogy Erdélyben sárgarépakarikákkal teszik el az uborkát télire.
Gondoltam, kipróbálom ezt a módszert is.

Tavaly készítettem szegfűszeggel eltett uborkát, ami nagyon bevált, a családnak is ízlett. Most a kettőt összehoztam: a sárgarépás változatot a tavalyi fűszerezéssel.

Kíváncsi vagyok milyen lesz, de már most látni, hogy nagyon illatos savanyúság készül.


Hozzávalók (üvegenként)

  • 2 babérlevél

  • 1 mokkáskanál szemes bors

  • 1 mokkáskanál mustármag

  • 3 szem szegfűszeg

  • 3 szem szegfűbors

  • sárgarépa vékony karikákra vágva

  • uborka


A felöntőlé

A klasszikus ecetes, cukros, sós savanyúságlé kerül rá.

Az arányokat mindenki a saját ízlésére állítja be, a lényeg, hogy kellemesen édes-savanyú legyen.


Elkészítés

Az uborkát alaposan megmossuk, majd az üvegek aljára tesszük a fűszereket:

  • babérlevél

  • szemes bors

  • mustármag

  • szegfűszeg

  • szegfűbors

  • vékonyra karikázott sárgarépa

Erre kerül az uborka, majd felöntjük a forró ecetes lével.

Az üvegeket ezután a befőzőautomatába tesszük:

85 °C – 35 perc

A program végén kivesszük az üvegeket, és hagyjuk kihűlni.


👨‍🍳 Sanyi tanácsa

A sárgarépa nemcsak ízt ad, hanem nagyon szépen megszínezi az uborkát is.

Ha valaki nem szereti, természetesen anélkül is elkészíthető, de érdemes egyszer kipróbálni – érdekes, különleges ízt ad a savanyúságnak.

Így utólag bízvást mondhatom, hogy érdemes így készíteni, mindenki imádni fogja.

 

Ha szereted a régi konyhai titkokat és a házias ízeket, akkor érdemes feliratkoznod a hírlevelemre.

Feliratkozás után:

📖 ingyen letöltheted a folyamatosan bővülő e-book gyűjteményt
🍲 havonta küldök egy konyhai titkot vagy különleges receptet

👉 Feliratkozás itt: [ itt  ]

 

Íme egy másik másik szuper savanyúság, receptem kattints

👩‍🍳 2-3 óra

📝 BEVEZETŐ 

Az első 16 üveg már szépen sorakozik a befőzőautomatában, és ilyenkor mindig eszembe jut, hogy régen a nagymamám hogyan rakta el a savanyúságokat. Nem volt pH mérő, nem volt automatika – csak tapasztalat, ízlés és érzés.

Most már persze mérek is, figyelek is, de azért a lényeg nem változott: jó alapanyag, jó arányok és egy kis odafigyelés.


🧪 pH és íz – saját tapasztalat

A pH mérőm most éppen nem az igazi (tavaly óta nem pontos), de érzésre egy kicsit savasabb lett, mint amit a család szeret.

👉 nálunk az ideális:
kb. pH 4,2

Ez már biztonságos, de még kellemes ízű.


🥄 Alaplé (klasszikus Sanyis arány)

Az uborkára ez került:

  • víz
  • ecet
  • cukor

👉 egyszerű, de működik – évtizedek óta


🌿 Fűszerezés az üvegben

Minden üvegbe:

  • mustármag
  • köménymag
  • 3 szem szegfűbors

👉 ez adja meg azt az igazi házi, régi ízt


🔥 Tartósítás befőzőautomatában

  • 90°C
  • 30 perc

👉 és kész is

Nincs túlbonyolítva, nincs túlgondolva.

A 10 baki amitől megromolhat a befőtted, olasd itt

🧺 Szezon és mennyiség (Sanyis valóság)

Az első kör után még jön a folytatás:

  • második adag uborka
    • 6 kg zöldbab is megy a pincébe

De az idei év gyengébb:

👉 szerintem megállok 350–400 üveg körül

Azt főzd be amihez hozzájutsz, télen nagyon finom! Válogass itt

💬 Sanyi tipp

Ha kicsit savasabb lett:

👉 egy kevés cukorral még finomítható
👉 vagy következő adagban visszaveszel az ecetből

Sanyi nyárikonyhájának titkai

Ha szereted az igazi házias ízeket, akkor jó helyen jársz. Itt nem csak recepteket adok, hanem azt is megmutatom, hogyan lesz igazán finom.

Feliratkozás után ajándékba elküldöm a folyamatosan bővülő e-bookjaimat,
és havonta kapsz egy különleges receptet vagy konyhai mesterfogást, amit máshol nem találsz meg.

Ez már a nyárikonyha belső köre.

Feliratkozom

Nem küldök spamet, csak értékes tartalmat.

Készítette