Regisztráció


Belépés

Diétában, kímélő

Káposzta taposás még időben. Nálunk egy téli-tavaszi időszakban két hordóval szokott elfogyni ez 60 kg. Emellé még jó adag fermentált savanyú is elmegy. 10kg/20 dkg kősó (jódmentes), babér, kömény, fokhagyma, vöröshagyma, az aljára jó csomag kapor, egész feketebors, csombor, birsalma szeletek, . Jól megdöngöltem, lesúlyoztam, 12 napig langyos helyen tartottam, kiforrt, ment a pincébe.

Gyalult káposztát veszek azt elősózom nagy vailingban, megvárom (20-25 perc) míg összeesik és keverve rétegzem az ízesítőkkel. Fontos, hogy jól döngöljük le, eresszen levet, akkor deszkát és súlyt a tetejére.

Sajnos nagyon keveset eszünk belőle pedig nagyon egyszerű és egészséges! Hatalmas C vitamin tartalma, probiotikum tartalma miatt a gyermek, idős és gyógyétkezésbe beilleszthető lenne könnyen. Időseknek én adtam kis adagokban pépesítve is nagy sikerrel.

Lehet, hogy egy kép erről: étel

Körülbelül ez a fele a mai árunak, ma beüvegezek. tartósítok télire, természetesen befőzőautomatában. 120 min/100 C, beállításon. 0,5 mokkáskanál jódmentes só 2 teáskanál 10 % os ecet, az üveg aljára (0,5 l), amit előtte természetesen tisztára mostam és a lapkákat kifőztem ! Főzeléknek géppel gyalulva télire, és lapkára vágva teljen az a pince.

A lapkák 2 mm vastagak, géppel vágom őket össze és cukkinis, gombás, paradicsomos spagettihez használom, amit itthon nagyon szeretnek. A cukkinit felhasználom még lecsóba is és természetesen rántva is csodálatos. Nyáron rengeteg van ha az idő megengedi és olcsón be lehet szerezni.

Cukkinis karfiolkrémet is szoktam belőle készíteni, ezt régen ,,kenőkének,, nevezték. Zöldségkrémek, különböző zöldfűszerekkel és nemes ecetekkel ízesítették.

1. Tavalyi eltett sárgarépa, brokkoli, gyökér, vöröshagyma, 2 krumpli, saját vegeta, babérpor, víz ,, krémleves levesfőzőben

2. Kivettem egy sous vide csirkemellet, annak idején 3 órát volt 65 C on, ( ez rozmaring ággal, egy gerezd fokhagymával lett hőkezelve), vajon kérget sütöttem rá, utána 1 órát pihentettem,, volna de hazajöttek és alig volt időm tálalni, azért néz ki ilyen hányavetiül. Párolt rizst készítettem hozzá az intelligens kuktában, erre tettem egy kis vegetát és zellerport. Állítólag finom volt,nekem hús nem jutott.

Vegyes zöldségkrémleves levesfőzőben
Sous vide csirkemell, párolt rizs

Januárban szedtem a kertben! Csodálatos ízű tarlórépa zsíros kenyér, egyéb ételek mellé nagyon finom. Fontos téli vitaminforrás! Érdemes vetni ha van egy kis kerted, gondozást keveset igényel, viszont szereti a vizet!

Júniusban már lehet vetni, 40-45 nap alatt 30-35 dkg os répák nőnek!! Háromszor is lehet vetni egy évben, nem ritka az 5-7-10 kg os répa! Íze mint a friss hónapos retek és ezért kimehetsz télen is ha kedved támad enni belőle. Vitaminok, ásványi anyagok tárháza, mellesleg nagyon finom.Nem kell a primőr ha okosan gazdálkodunk otthon. (most volt az új rekord, ha jól emlékszem 28 kg os répa volt!)

Régen előszeretettel állatok téli takarmányozására használták. Vitamintartalmától kevésbé lettek betegek, mivel télen alig tudtak friss dolgot adni az állatoknak.

Felhasználása rendkívül sokoldalú!

  • Legyalulva savanyítani mint a káposztát a hordóban, így télre eltenni
  • Főzeléknek
  • Fermentálva (2-3 % os sóoldatban)
  • Nyersen mint friss zöldség
  • Van ahol rétesbe is teszik

Amennyiben rajtam múlna bevezetném a gyermekétkeztetésbe mint téli vitaminforrást illetve savanyúságként mert gyermekeink nagyrészt csak a bolti csemegeuborkát ismerik. Idős emberek étkezésében reszelve nagyon jól felhasználható! Erdélyben reszelve főzeléket, rétest is csinálnak belőle. Időseknek is ajánlom, reszelve, szükség esetén pürésítve botmixerrel meg tudják enni.

A magja beszerezhető a gazdaboltokban..

Ki kell bővítenem a nyárikonyhámban a sajtrészleget, hogy egyszerre kétféle sajtot tudjak érlelni. Két nagy cseréppel oldottam meg és sikerrel! 95% páratartalmat kell tartani és a 16 C ot. (úgy látszik igény van rá itthon) A Rokfort finom lett, el is fogyott.. Meglátjuk mi lesz belőle, ez Camembert lesz. kb 1,40 kg , úgy 14-16 naposan szereti a háznépe.

A sajtot oltóval és kultúrával elkészítem, formákba teszem, másnap megy a cserepek alá, érni.

Lehet, hogy egy kép erről: étel

Minek nevezzelek leves, újrafelhasználás. 3 srépa, 3 gyökér, 1 krumpli, 1 vöröshagyma, reszelt szerecsendió. Tegnapról maradt pecsenyelé csirkehússal (1 comb), saját vegeta, víz, só.
Levesfőzőbe tettem extra finom programra.

Én hadakoztam a legjobban, hogy nekem soha nem lesz levesfőzőm. Mióta megvan levesesek lettünk, egy héten legalább háromszor van leves, ezekből a legtöbb zöldségkrém leves. Praktikus, tisztítani könnyű. Az enyém 2 literes ennyi négyünknek már estére elfogy, legalább nem ununk rá.

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „DOMO”
Lehet, hogy egy kép erről: étel

Kímélő folytatása,, gőzölt zöldségek, hirtelen csirkemellel.. ( a kockázott csirkemell wokban, hirtelen sült kevés olajon, fokhagymaporral, saját vegetával).

A vegyes zöldséget, 2-3 cm es darabokra vágtam és az okoskukta stream (gőz programjára tettem) kosárba. Alá fém távtartót tettem és kb 3 dl vizet. A víz természetesen nem éri a zöldséget. Akkor kikapcsolom amikor sípol illetve eléri az üzemi nyomást és kiengedem a gőzt.

A nagy wok ba teszem, vajon megfuttatom, megszórom Provance fűszerkeverékkel és kis sót teszek rá. Enyhén roppanós, csodálatos ízű zöldséget lehet így készíteni okoskuktában. Íze csodás, érzed az eredeti zöldségek ízeit nem úgy mint a levesekbe a gyerekek is jobban szeretik így készítve.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Receptek intelligens kuktában. Csirkemell intelligens kuktában, zöldséggel

Kialakul mindenkinek előbb utóbb a sajátja ha egyszer elkezdte a fermentálást. Mindegyik vegyes zöldség, 2-3-6 hónapos kivitelek. A tetején már leszűrve csak a levek ezek sokkal idősebbek, ahogy telik az idő egyre finomabbak lesznek.

2 % os sóoldat szükséges a zöldségekre (! fontos, hogy kezeletlen, jódmentes só legyen). A üvegek aljára szoktam tenni kaprot és ami éppen megihlet. Pl, kakukkfű, borsikafű, fokhagyma mindig. Úgy alakult, hogy nincs két üveg egyforma, mindegyik kicsit más ízű. Nagyon egészséges, rengeteg benne a C vitamin a pre és probiotikum !! Nagyon fontos a bélrendszer így az immunitásunk szempontjából!

Hozzávehetjük, hogy gyógynövények is vannak bennük, az még egy érv. Munkám során sok embernek mutattam meg ezt a módszert, sok család megszerette és a mai napig készíti. Nagyon egyszerű, munka is alig van vele, akkor miért nem készítjük? A fönn lévő üvegekben a pirosak vagy vörös káposztától vagy céklától kapták a színüket.

Készíts többfélét, olyat és olyan zöldfűszerekkel amit szerettek. A leszűrt levek ahogy idősödnek, egyre másabb az ízük és mindíg finomabbak….!

Fermentárium
Fermentárium

  • Fontos a fermentált készítmények készítésénél, hogy a lé teljesen fedje el a zöldségünket! Vastagabb sárgarépaszelettel fogjuk le vagy az áruházakban kapható leszorítóval, mert különben megromlik.
  • Immunerősítő részint a rengeteg C vitamin miatt. A lactobactériumok miatt bélflóraregeneráló és segíti az egészséges bélműködést!
  • Idősétkeztetésben ha szükséges a zöldséget botmixerrel vágjuk össze így nagyon könnyen rágás nélkül ehető savanyúságként.
  • A zöldfűszerek epehajtó, emésztést segítő hatással rendelkeznek! Tavasszal, ősszel, télen elengedhetetlen a fogyasztásuk egészségünk szempontjából!

Kialakul mindenkinek előbb utóbb a sajátja ha egyszer elkezdte a fermentálást. Mindegyik vegyes zöldség, 2-3-6 hónapos kivitelek. A tetején már leszűrve csak a levek ezek sokkal idősebbek, ahogy telik az idő egyre finomabbak lesznek.

2 % os sóoldat van a zöldségeken (! fontos, hogy kezeletlen, jódmentes só legyen). A üvegek aljára szoktam tenni kaprot és ami éppen megihlet. Pl, kakukkfű, csombor, fokhagyma mindig. Úgy alakult, hogy nincs két üveg egyforma, mindegyik kicsit más ízű. Nagyon egészséges, rengeteg benne a C vitamin a pre és probiotikum !! Nagyon fontos a bélrendszer így az immunitásunk szempontjából!

Hozzávehetjük, hogy gyógynövények is vannak bennük, az még egy érv. Munkám során sok embernek mutattam meg ezt a módszert, sok család megszerette és a mai napig készíti. Nagyon egyszerű, munka is alig van vele, akkor miért nem készítjük? A fönn lévő üvegekben a pirosak vagy vörös káposztától vagy céklától kapták a színüket.

Fermentárium
Fermentárium

Nyáridőben befőzés, tartósítás télre a hideg időkre. Természetesen tartósítószer mentesen és gyorsan befőzőautomatában vagy cannerben. A paradicsom eltevésének rengeteg változata van, íme az egyik a krém/kenőke. Felhasználhatjuk krémlevesnek, mártásnak, spagettire, húsokhoz is főzve, amihez illik az ízvilág.

Hozzávalók:📖

3 kg paradicsom, 0,5 dl olaj, 10 gerezd fokhagyma, oregano, kakukkfű, bazsalikom, 1,5 evőkanál balzsamecet, 1 kg cukkini, 2 teáskanál zellerpor, jódmentes só,

Készítése:

A paradicsomot cikkezem, a hagymákkal együtt és a zúzott fokhagymákkal együtt gyorsvágóban péppé vágtam. Lábasban az olajat megforrósítottam és beletettem a fűszereket (egy teáskanál mindegyikből). Ehhez a mennyiséghez, minimum ennyi kell, a kóstolók úgy döntöttek még tegyek hozzá..

Rátettem a levet kb 40 percig lassú tűzön beforraltam. Ekkor hozzátettem a reszelt cukkinit és kb 20 percig főztem. Rendesen rámentem botmixerrel, só, zellerpor, balzsamecet (ízlés szerint, én többet tettem bele). Jelenleg a befőzőautomatában van 100C/120 min. Húsokhoz, tésztákhoz gombával, stb nagyon finom, jó kiegészítő, mellesleg egészséges is.

A pH t mérni kell mert lúgos étel, így az eltevése csak savysítással történhet! 4,0-4,1 ph értékűt szabad üvegezni és tartósítani!

7 kg csirkemell filét szuvidolok , porciózva fél kg .. 63 C/2 óra. Előtte kb 10 órán át 5 % os sóoldatban volt. A tasakba 1-2 babér, vaj, házivegeta, só, bors, 2 fokhagyma. 6 tasakba rozmaring, 7 be kakukkfű két csipet. Sokkolás után megy a fagyóba. (akciós volt, akkor nem hagyjuk már ki, a fagyasztóban eláll. Mikor előveszem csak egy kérget sütök rá vajban és kész. Valami köret egy kis mártás, attól függ mi van itthon.

Nagyon praktikus és jó megoldás a gyors ételkészítés szempontjából. Bármikor ki lehet venni csak egy kéreg rá és kész. talán még az is fontos, így nem száraz a csirkemell és csodálatosan puha. Szégyenszemre a lányom azt hitte a barátomtól hoztam az étteremből, mikor megette.

Lehet, hogy egy kép erről: étel és belső tér

Találtam a múltkor a nyárikonyhában egy ósdi sütőkosarat, épp jó Ellába, (okoskukta) alá a Heiner távtartója így gőzölni szuper. Több mint 1kg zöldség belefér. Két napi zöldség kész. (2,30 kg kb)
Rp a szokásos: gomba, vhagyma,srépa,gyökér,bébicukkini,zeller, lilakáposzta összevágva az edény aljára víz, 3 rozmaringág megtörve, hal prg, sípolástól 1 perc.Vajon megfuttatva amibe frissen őrölt rozmaringot tettem.
Asztalra bulgurral, reszelt füstöltsajttal ment.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Megjelent a vacsora: zöld fűszeres sajt, bajor krumpli, pirítós, paradicsom, áfonya, szegfűszeges uborka.

Természetesen az uborkát is én tettem el és érdemes volt, nagyon szeretik. Annyi az egész, hogy a fél literes üvegbe a többi fűszer mellé még megy 5 szegfűszeg. Az ízek nagyon jól muzsikálnak egymással, egyszóval vállalható.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Okoskuktában készítjük gőz programon. (srépa,gyökér,brokoli,karalábé,zeller) A zöldségeket a párolókosárba tesszük alá kb 5 cm es távtartót, tehát a víz nem éri a zöldséget csak gőzben lesz hőkezelve. Abban sem sokáig mert ahogy elérte az üzemi nyomást az edény, sípol ettől kezdve 1 perc és a gőzt kiengedjük.

A zöldséget wokba, olvasztott vajra borítjuk, erre olyan zöldfűszereket teszünk amik kedvünkre valók. Nálunk borsikafű, v rozmaring v Provance fűszerkeverék. Nagy tűzön pillanat alatt átforgatjuk a zöldséget kis só és mehet asztalra, húsok, sajtok stb mellé.

Mostanában már itthon az egy percet is sokallják, amikor sípol kiengedem a gőzt és megy a vajra, ilyenkor a legfinomabb. Enyhén roppanós érezni minden zöldség saját ízét! Amennyiben így is adnának a gyerekeknek sokkal több zöldséget ennének!

Receptek intelligens kuktában. Gőzölt zöldség intelligens kuktában

Holnapra paradicsomleves, mar keso van.Ket voroshagymat, 8 gerezd fokhagymat a gyorsvagon peppe vagtam. Ratettem 4 evokanal finomitott olivaolajra, ekkor szortam ra a dorzsolt bazsalikomot es a kakukkfuvet, izles szerint. A kuktaban 1,5 kg vagott paradicsomot fel liter vizzel 10 percen megfoztem., soztam .Hozzaontottem az olajos dolgokat es peppe vagtam botmixerrel. Hozza jott nekem 3 evokanal balzsamecet.Holnapra kesz a paradicsomleves, tetejere sok reszelt sajtot teszek, olivabogyot es melle fokhagymas piriritost adok. Ez a talka 3 literes.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Októberben rendszerint nagyon olcsó és meg kell csinálni, konzerválni a karfiolt, mint karfiolkrém (karfiolkenőke) befőzőautomatával vagy rózsákban eltéve. Egész télre, tavaszra elég /Rp, karfiolkenőke/

Aránylag nincs sok munka vele, egyszerű és 6-7 hónapig járhatunk rá a spajzba, már ha marad. Készítsünk többféle ízesítésűt (tárkonyecetes, tárkonyos, oreganos, balzsameceteset stb) ízlésünk szerint.

A zöldségkrémeket a századelőn használták a háziasszonyok a Francia konyhában is szerepet kapott viszont mára majdnem teljesen elfelejtettük. Minden korosztálynak nagyon fontos lenne de mondhatni manapság a gyerekek esznek a legkevesebb zöldséget.

A lassúfőzés nem mai találmány, érdemes felfedezni benne a praktikumot, milyen egyszerű bennük a főzés. Általában egyben tesszük bele a hozzávalókat és magas/alacsony fokozaton főzhetünk órákon át.

Első kérdés kinek jó ez? Természetesen nekünk, sokkal mélyebb ízeket kapunk az ételek íze is teljesen más, karakteresebb ízvilág tárul elénk. Jómagam éjszakai műszakban dolgoztatni a készüléket este megpakolom bekapcsolom. Amint lejárt automatán melegentartásra kapcsol.

A lassúfőzőben készített ételek, könnyebben emészthetőek, jobb a felszívódásuk, nem terhelik meg a szervezetet!

Az ötlet nem saját és picit újragondoltam . 3 derekas keszeget pucolva, irdalva, szeletekben be a lassúfőzőbe. Rá kb fél kg vöröshagyma karikázva, delikát, 1 répa, 10 szem boróka törve, 5 g fokhagyma, koriander törve, citromhéj (1 citrom héja), babérlevél 4 db.

Összekevertem, öntöttem rá olajat, majdnem ellepte. 1,5 dl fehérborecet.12 óra high, lassúban. Reggelre 3-4 szálka akadt benne az ujjammal el lehetett porítani, kivettem a babérokat. Bele szép csokor apró kapor, 2 teáskanál kristálycukor. Többször botmixereztem. Szálkamentes sima pép lett. Kenyérre kenve, érlelt sajt mellé nagyon finom . Aki fél a szálkától de szereti a halat, gyerekeknek, időseknek jó megoldás! Kisebb halak, 30-35 dkg is egyszerűen feldolgozhatók ezzel a módszerrel.

Lehet, hogy egy kép erről: étel és belső tér

Lehet, hogy egy kép erről: étel
Készítette