Regisztráció


Belépés

Diétában, kímélő

Céklás csirkemell, kukoricás rizzsel.

Ebédre készült, a feleségem alkotta. Csirkemellet felkockázta, olajban wokban megpirította. Egy fej hagymát félfőn olívaolajon megpirított, rá a vékonyra vágott céklát (2 db nagyobb), saját termés.. Só, bors, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 2 friss rozmaringszár, 2 evőkanál méz.

Víz annyi volt, ami a húsból kijött eleget enged. Mikor félpuha volt a cékla, hozátette a húst és együtt készrepárolta. A céklákat a kertünkből hoztam, ezek apróravágott levelét a rizshez tette mikor párolódott és 1 doboz kukoricát ezzzelkerült az asztalra.

  • Egy finom, könnyű de laktató ételt kapunk aminek a cékla révén számos jó hatásával számolhatunk, így gyerekek is megszeretik a céklát ebben a formában.
  • Időseknek is kiváló mert a hús mellett puha a cékla is.

10 kg tök lapkára vágva már üvegben. A 2 mm lapkára vágást a gyorsvágóval nagyon gyorsan haladok vele. Bele fél mokkás kanál jódozatlan só és annyit újítottam, hogy 1 teáskanál zellerecetet tettem az üvegbe. 100 c on 120 percig megy a befőzőautomata.

Ennyi ecet mindenképp kell a tök lúgossága miatt. A zellerecetet pedig úgy csinálom, hogy apróra vágok szárzellert, üvegbe teszem, felöntöm ecettel. 2-3 hónapig érni hagyom.

  • Készítek 2-3 % os ízesített fűszereceteket is, hogy ha kell többet tudjak tenni bele, így a fűszeres ízt jobban befolyásolom

(( Ennek nálunk az a sorsa, füstöltszalonnát olvasztok, ráteszek, 1 apróra vágott vöröshagymát, 20-25 dkg gombát, kb 0,5 l saját spagettikrémet, oreganoval megszórom van bőven a kertben.. Beleteszem a leszűrt tököt. Jól összekeverem, hozzákeverek 1 csomag kifőzött spagettit, leszórom reszelt sajttal és rápirítom.. Imádják..)) Álltalában wokban készítem alább– ( nem ez a fogyós de a gyerekek is nagyon szeretik)

  • Így csempészek az imádott spagettibe egy kis zöldséget is..

A sajtkészítésben tudjátok mi a legnehezebb? Jó jejet beszerezni.. Valóban nem egyszerű dolog, nekem most sikerült 15 litert beszereznem.

A sajtkészítés nagyon egyszerű. a tejet 30 percig tartjuk 68-69 Con, mikor visszahűlt 37 C ra beoltjuk oltóval (lehet kapni az interneten). 15 literre 4 ml oltót tettem. Összekavarjuk, 1 óráig állni hagyjuk. Utána felvágjuk a sajttésztát, leszedjük a savót róla.

Tetszés szerint ízesítjük. Nekem ebben volt saját vegeta, fokhagyma pép, apró rozmaring. formákba szedjük és mehet be a hűtóbe szűrőkanalakban.

Természetesen készíthető tehéntejből és kecsketejből egyaránt. Gyógyétrendekben, idősek étrendjében , gyermekétkeztetésben nagy szerepe lenne, csak sajnos kevesen csinálják otthon.

  • Amint hagyuk kicsit tovább a formába 3-4 napot, már készen áll a füstölésre és készíthetünk füstöltsajtot, ami igazi finomság.

This content is restricted.

Sajátos (saját) kimchi. Tavaly bejött. (itt nálunk nincs kínai kel),. 3 nagy kelkáposzta,felvágva,10 db nagy vöröshagyma félfőre, 2 jégcsapretek,1cs zöldpetrezselyem,3 sárgarépa. Lesóztam, forgatom időnként. Estére összeesik, megy az érlelőbe, ekkor még bele halszósz, chili bőven, szójaszósz, 5 dl kukoricakeményítős paradicsomkonzerv (eltett).

A zöldségek egy tejsavas erjedésen mennek keresztül, (fermentálódik). 2-3 hét kell hozzá, 2-3 naponta kinyitom az üvegeket, átkeverem.

Hatalmas az immunerősítő hatása, akár a lactobakteriumok akár a hatalmas C vitamin tartalma által. gyermekétkezés, immunerősítés, idősétkezésben hatalmas szerepet tölthetne be ha ismernék nálunk is!! A bélflórát csódásan javítja, gyógyítja..Vitaminbomba, hatalmas rostanyagtartalommal és ásványianyag, klorofilltartalommal! Ősztől tavaszig nagyon megérné fogyasztani a betegségek elkerülése végett!

Kimchi, vietnami nemzeti étel
  • Nem tudom miért nem készítik óvodákban, iskolákban, menzákon, Miért nem jelenik meg a street food kínálatában a BBQ mellett? Csodálatos íze és egészségügyi hatása miatt nagyon érdemes lenne.
  • Ebbe az adagba nem teszek chilit mert akkor a család nem eszi meg de magamnak elteszek e kis üveggel abba teszek bizony..

📜Levest csináltam ahogy kívántam. Kb 50 dkg füstölt csontos borjúnyak (kb 2 órát áztattam de nem volt rajta erős füst). saját füstölés.. Fazékba tettem, kb 1,5 órát főtt. Belement 6 db füstölt csirkecomb, zöldségek ami csak volt itthon. (sárgarépa,gyökér,zeller,vöröshagyma,zöldborsó). A képen még mindig fő de már jó íze van)

Füstölt húsleves

👩🏽‍🍳 10 -12 óra aszalás

Körülbelül 4 kg vöröshagymát aszaltam, 50 C/12 órán át. Legalább 3 féle ízt érzel egymás után, 🧅csodálatos!! Először nagyon gyenge hagyma íz, utána egy nagyon finom édes, utána egy mély koncentrált hagyma íze érződik. Aprítom, üvegekbe teszem és abban tárolom de van a fagyasztóban is. Kenyérbe lesz téve, amit természetesen itthon sütök , magában vagy baconnal.

Igazi kuriózum és nagyon finom aszalt paradicsommal és oreganoval a kenyérben. Igazi szendvicskenyér magában is finom.

Érdemes szárítanunk a napon nyáron (energiát nem fogyaszt) vagy aszalni vöröshagymát, amikor olcsó . Bízhatunk benne, csodálatos ízvilágot kapunk.

  • Gyerekek is szívesen megeszik az idősétkezésben is szerepet kap és a gyógyétrendekben is mert nem bántja az érzékeny gyomrot, kevés benne az illóolaj, nem csíp mégis finom vöröshagyma ízű. A fertőtlenítő/baktériumölő hatását így is számba kell vennünk igaz gyengébb mértékben.
    Viszont az is megeszi aki eddig nem ette a vöröshagymát.

  • Salátákra, hamburgerre, pulled porkra, húsokra kiváló választás, mint ízesítő az ízek kavalkádját hozza az ételünkbe.

A kiadós reggeli nem elhanyagolása.. Saját, vegetás, fokhagymás gomolya , tegnapi rozmaringos krumplis kenyérrel, tavalyi karfiol kenőkével kenve. Jó adag paradicsom,paprika. (idény van) Jó reggelit Mindenkinek!

  • A karfiolkrém és a sajt receptjét a keresővel megtalálod!

Nagyon praktikusan használható a befőzőautomata, hozzáillesztve a lékészítő betétet! A képen feketeszőlőből készítettem ivólevet ami nagyon finom lett. természetesen, hozzáadott cukor és adalék nélkül készül.

Aikor bejön a szezon, (alma,körte,meggy stb) migindul a lékészítés is! A gangon szoktam készíteni dolgozhat magában senki nem háborgatja..

Az alsó edény a befőzőautomata, benne víz forrásban van. Fölötte van a légyűjtő edény, ebbe csorog le a már kész gyümölcslé. Van rajta egy kis cső, időnként kimegyek és leengedem egy edénybe a kész gyümölcslevet. az a kis villa arra szolgál, hogy cseppmentesen elzárja. fölötte van a gyümölcskosár amiben jelenleg 5-5,4 kg picit megtört szőlő található. Fölötte a fedő.

Kiengedés után megvárom míg meghűl üvegekbe öntöm és koronazáróval zárom, mehet a kamrába. Nagyon egyszerű és praktikus, főleg itt kinn, nem zavar senkit, nem is melegít bent. Itt 55 üveg (2,5 dl) lett, 12-15 kg szőlőből.

Gyerekeknek, időseknek egyaránt csodálatos ital, bármilyen gyümölcsből!

  • Nagyon egészséges télen-nyáron és nem mellesleg csodálatos íze van!

Nagyon praktikusan használható a befőzőautomata, hozzáillesztve a lékészítő betétet! A képen feketeszőlőből készítettem ivólevet ami nagyon finom lett. természetesen, hozzáadott cukor és adalék nélkül készül.

Aikor bejön a szezon, (alma,körte,meggy stb) migindul a lékészítés is! A gangon szoktam készíteni dolgozhat magában senki nem háborgatja..

Az alsó edény a befőzőautomata, benne víz forrásban van. Fölötte van a légyűjtő edény, ebbe csorog le a már kész gyümölcslé. Van rajta egy kis cső, időnként kimegyek és leengedem egy edénybe a kész gyümölcslevet. az a kis villa arra szolgál, hogy cseppmentesen elzárja. fölötte van a gyümölcskosár amiben jelenleg 5-5,4 kg picit megtört szőlő található. Fölötte a fedő.

Kiengedés után megvárom míg meghűl üvegekbe öntöm és koronazáróval zárom, mehet a kamrába. Nagyon egyszerű és praktikus, főleg itt kinn, nem zavar senkit, nem is melegít bent. Itt 55 üveg (2,5 dl) lett, 12-15 kg szőlőből.

Gyerekeknek, időseknek egyaránt csodálatos ital, bármilyen gyümölcsből!

  • Nagyon egészséges télen-nyáron és nem mellesleg csodálatos íze van!

Gyors ebéd, ebben a hőségben! 2 csomag, 12 db sous vide csirkecombra kérget sütöttem. (a fagyasztóból vettem ki) Párolt rizst készítettem Heiner intelligens kuktábaban. A csirke tasakban lévő húslevét beforraltam kis kukorica liszttel, beletettem egy kocka (saját) pestot. Ezt ráöntöttem a rizsre és elkevertem. Egyedi íze lett, érdemes így készíteni. így tálaltam, még uborka salátát adtam hozzá.

  • Tipp: Jól jön ha van a fagysztóban olyan amit gyorsan meg tudunk csinálni (ilyen volt a hús és a pesto). Gyorsan ebéd lett belőle ebben a nagy melegben.

H: 5,3 kg karfiol1kg voroshagyma16 cikk fokhagyma35 dkg zellergumoOregano, kakukkfu, so, fustolt zellerpor, 2 cs petrezselyem aprora vagva5 ek balzsamecet2,5 mokkask citromsavA zellert kockazva kb fel liter vizben 15 percre Ellaba teszem, (okos kutába), a gozt kiengedem . Leszurom, peppe vagom ezt nagy fazekba teszem. A vizbe, karfiolrozsak, hagymak, petrezselyemzold, fuszerek, 10 perc gozt kiengedem a darabosat a fazekba, Ellat ujra feltoltom. Addig peppe vagom ami a fazekban van.Mikor minden pep teszek hozza szukseg szerint a fozolebol, belekeverem a balzsamecetet es a citromsavat. Utanizesitem ha szukseges. A zeller es a karfiol kis fusttel nagyon jol kihozza egymast. Ebbol nekem 15 db 2,5 dl es es 2 db 3,3 les jott ki es adag ma reggelre. Befőzőautomata 100/120 min 4,1-4,2 pH ig kell savasítani! Nagyon fontos mert a karfiol erősen lúgos, befőzés előtt mindenképp savasítani kell!!

  • Tipp: Eláll 1,5 2 évig, Nagyon finom kenyérrekenve, krémlevesek alapjául stb!

  • Tipp: Gyermekétkezésben a gyógyétrendeknél és az idősétkezésben is megállja a helyét

Örül ismét a család, egy nálam hagyományos paradicsomos káposzta kb 5l.. (ebben a kánikulában nem rossz) Zsírra 2 db félfőre vágott vöröshagyma, rá édes Sanyi, (tavaly eltett paprikakrém), víz, 0,5l lecsó, egy szép fej káposzta amit gépen legyalultam.0,5l saját spagettikrém (tavalyi,tirhítani kell mer sok van), oregano, só, 1l paradicsomlé. 0,5l sonkalé a fagyóból, adott egy füstölt jelleget. Víz,, kevés, őrölt kömény. Kevés kukorica keményítővel sűrítettem.Tálaláskor egy kis saját sajt, (sajátomba vörösborecet. Ja egy kis sonka, mert nálunk hús nélkül nem élet az élet….

  • Tipp: Szeretem picit megsavanyítani ezt a főzeléket is, akár balzsam vagy borecettel, érdemes megpróbálni

  • Tipp: Ilyen ízesítéssel talán megeszik a gyerekek is, nagyon sok gyerek ki nem állhatja. A zöldfűszerekkel meg tudjuk bolondítani az ízét.

Kibontottam az első üveg kovászos uborkát januárban! Olyan mint nyáron, roppanós finom, mint júliusban. Na de tél derekán mikor kinyitjuk az üveget, azok a nyáridéző illatok, csodálatosak!!

Nagyon egyszerű a kovászos uborka befőzése/tartósítása, főleg befőzőautomatával! A jól bevált recept szerint elkészítjük az uborkát, fontos, hogy az uborkákat átmossuk (esetleges kenyérdarab ne maradjon) és a rajta lévő kovászlevet gézen szűrjük át. Ezután üvegekbe tesszük az uborkákat és ráöntjük a levet. A befőzőautomatába tesszük 90C/20 min ra. Ahogy lejár mindjárt kivesszük, mehet a kamrába! Nagyon fontos mert ha a gépben hagyjuk kihűlni teljesen megpuhul, nem használható semmire esetleg a tyúkoknak!

  • Tipp: Érdemes az uborkák mellé tenni karfiolt, káposztát, sárgarépát, cukkinit,stb. Nagyon finomak, kovászolva sokkal jobb ízűek mint az uborka!
  • Tipp: A kapor mellé nyugodtan tehetünk kakukkfüvet, borsikafüvet, oreganot, csodálatos ízt ad a savanyúságunknak
  • Tipp: A kovászos uborkát úgy készítsük inkább, hogy ne a végeit vágjuk be keresztbe, hanem a közepében csinálunk egy hasítást, hegyes éles késsel és a végeit egyben hagyjuk. Eredmény. csodálatos, ropogós kovászos uborka!

Kovászos uborka befőzése

Mai leves, levesfőzőben. 3 sárgarépa, 2 krumpli, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 erős evőkanál fermentált vegyes(káposzta,répa,hagyma) ennek leve kb 1 dl. Fűszerezve volt kakukkfűvel, csomborral fermentálódott. Saját vegeta, víz. Kellemesen savanykás lett. Ja és kicsi tökmagolaj.

Természetesen a levesfőzőben készített levesekbe semmilyen sűrítőanyagot nem teszek, saját magával sűrítem be a pépesített zöldségekkel. Nagyon jó hatásúak a szervezetünkre nem beszélve a benne lévő fűszer és gyógynövényekről!

Káposztás zöldségkrémleves recept

Reggelre kész volt. 10l tej sajttésztájába egy csokor vágott oregano, némi kakukkfű, saját vegeta.(10l/3ml oltó) az arány a sajtnál. Természetesen organikus oltót használok és ha tehetem a legtöbb zöldfűszer a saját kertből van.

  • Tipp: nyáron majdnem minden zöldfűszert felhasználhatunk a sajtunkhoz, sőt színezhetjük is például körömvirág szirmokkal.
  • A zöldfűszereket akkor tegyük bele amikor már leszedtük a savót a sajttésztáról.
  • A grillsajt készítése is történhet ugyanígy, abban különbözik, hogy amíg ezt nem súlyozzuk le, arra egy éjszakára egy 30-40 dkg os súlyt teszünk! Ilyenkor nyáron kinn sütögetni nagyon finom csemege!

Vacsora: Sous vide csirkemell, 68C/4óra, rozmaring,oregano,babér,fokhagyma a tasakban. Kéreg rá benn a konyhában Optigrillen (kicsit sápadt maradt), kukoricás rizs, fermentált vegyes savanya. Ezzel együtt egy nagyon gyorsan elkészíthető mégis finom, könnyű ételt készíthetünk a sous vide technológia segítségével.

Jóval kevesebb ideig és kisebb hőfokon is lehetett volna hőkezelni, de nálunk itthon így szeretik a csirkemellet.

  • Tipp: Tetszés szerinti zöldfűszerekkel készíthetjük. Pl kakukkfűvel is egyedi íze van a csirkének.

Sous vide csirkemell, kukoricás rizzsel

Képzeljétek, ma reggel került sor az első füstölt karfiol kenőkém megkóstolására. Nagyon finom, megéri vele pőszmötölni..,,Füstölt, oreganós karfiolkenőke.. 2020.. (tavaly készítettem) A karfiol rózsákra szedve, 20 órát volt füstön. Ezután kuktában kapott 10 percet zöldségprogramon, az intelligens kuktában, 1 szép nagy fej vöröshagymával.(bármiben meg tudjuk főzni csak így sokkal gyorsabb), (3x volt tele, mindegyikben volt 1 hagyma), még sót bele és egy szép nagy szál oregano.

Botmixerrel pépesítettem, bele friss apró oregano egy jó csokorral, 7-9 g fokhagyma reszelve, házivegeta, 1,5 evőkanál mustár, őrölt fűszerkömény, 1 csokor apró petrezselyemzöld. Citromsav, balzsamecet,, hogy enyhén savanykás ízvilágot kapjunk. Fontos a savasság miatt, 4,1-4,3 pH legyen mert a karfiol lúgos növény!! A karfiol olyan 6 kg körül volt, 17 üveg jött ki belőle. Befőzőautomatába tettem, 100C/120 percre, azután ment a polcra. Tapasztalat: Az ecet ill savanyítás, tompítja a füstölt ízt, legközelebb nem füstölöm hanem füstöltkockás vízben főzöm v sonkalében.

A már kész konzervünket étkezés előtt keverhetjük majonézzel, csodás ízhatásokat érünk el!

  • Tipp: Nagyon finom, nagy az ásványi anyag és vitamintartalma így szívesen adjuk gyerekeknek a gyermekétkezésben, az otthoni idősétkeztetésben is!
  • Az eltett konzervek, krémlevesek készítésére is kíválóak de reggelire, vacsorára is csodásak.
  • Amennyiben nem szeretjük a füstöltet vagy nem bírja a szervezetünk, ne füstöljük, úgy is csodás!

Karfiolkrém balzsamecettel

Ma kakukkfüves, bazsalikomos pesztó készült.Brokkoli levele, zöldhagymazöld, karalábé levele, sárgarépa levele, fokhagyma kb 14 gerezd, fenyőmag, napraforgómag, (a magokat előtte megpirítottam), bazsalikom, kakukkfű,, (utolsó kettő adja az ízét, ezt írom rá), gyermekláncfűlevél 1 marék, olívaolaj amennyi kellemes volt neki.40-50 dkg saját gomolya. Saját vegeta, együtt a gyorsvágóba, azután részint dobozba mivel elfogyott tasakban fagyasztottam le.

Minden olyan leveles zöldség mehet a pestónkba ami nem mérgező, erős hatású!

  • Tipp: Sajtokhoz, sült húsokhoz mártogatni tökéletes
  • Sikerrel használhatjuk a gyermek és idősétkeztetésben, vitamin és immunerősítő hatása miatt is!

Pesto recept házilag, készítse mindenki a saját ízlése szerint

Vegyes krémleves, 1 cs spárga könnyűje, 8 gerezd fokhagyma, 3 krumpli, tökmagolaj cl, 1 üveg (720), sárgarépa,, már két éves (ez a kamrában volt üvegben tartósítva természetesen, tartósítószermentesen), 1 erőleves kocka, saját vegeta, víz. Levesfőzőben készült, saját kenyérrel ettük. Ilyenkor tavasszal nagyon jól esnek ezek a könnyű levesek sok diétában adható, kímélő étrendekben, lábadozáskor stb. Gyerekeknek, időseknek nagyon javallott.

Készítette