Regisztráció


Belépés

Sertéshúsból

👩‍🍳 60 perc

A mostani képen már kész a lecsóm. Kaptam egy szuper, egyedi lecsó receptet! Már érzem az illatát,, ez más lesz.

Kb 60 dkg füstölt szalonnát kockán lepirìtottam. Ment rá 2 kg vöröshagyma félfőn de úgy , hogy csak markonként, csak piruljon, süljön, sercegjen, mindíg pörzsanyag képződjön. Utána ment rá a 3 szál parasztkolbász karikázva, ugyanúgy megvártam , hogy a színanyag kioldódjon belőle ès elkezdtem rakni a 2 kg paprikát csak markonként. (Géppel 2mm).

Lényeg, mindent markonként kell beletenni. Minden süljön, ne párolódjon.Egy ek fűszerpaprika só, bors. Kezdődik a 2 kg kis kockára vágott paradicsom adagolása.

Megkóstoltam, tényleg érdemes elkészíteni. Nem kis adag, bográcsban de megy a fagyóba is. Mélyebb finomabb ìzek vannak benne. Kb olyan mint a főtt hús és a sült hús közti különbség.

👩‍🍳👩‍🍳 1 óra

Ha már nyár van akkor könnyen, gyorsan,,

📜Találtam egy ,eltévedt, hátsó füstölt csülköt a fagyóban. Kicsontoztam, kockáztam, kapott egy hagymás alapot kuktában, 1l tavalyi pradicsomlével, hús kockázva, dobtam bele 2 babérlevelet és 2 kg kimosott savanyúkáposztát. Jóadag fiatal kaprot is kapott finoman.

Találtam a hűtőben olyan fél szál füstölt kolbászt is. Persze csombor is ment hozzá. 45 percre ment a kuktába. Kevertem bele a végén egy pohár párolt rizst.

👩🏿‍🍳👩🏿‍🍳 60 perc

📜Beszereztem egy terjedelmes karika malaccombot, ezt találtam ki ma ebédre belőle! Tegnap estétől pácoltam, fokhagymakrémes, sós,borsos, pácban hűtőben.

Ma az elektromos kuktában, szalonnakockát kiolvasztottam, rá 2 apró vöröshagyma, bele kevés víz, a hús, 2 dl illatos fehérbor (Cserszegi), 2 babérlevél és 50 percre bezártam.

Addig a másikban lett egy kukoricás rizs. Volt egy üveg bolti Uncle beans de szegényesnek gondoltam és megpótoltam, tettem bele 2 marék kiolvasztott ceruzababot, 1/2 doboz kukoricát, 1 ek balzsamecetet, szójaszószt. Így már finom lett. Ehető lett.. (a képen tálaló tál látható)

Érdemes elkészíteni, laktató és finom!

👩‍🍳 20-25 perc

Ma növendék marha szegyhez és nyakhoz jutottam. Az első,, majd hétvégén BBQ féle lesz (3,60, kg). A nyakat kockáztam, kuktában pörkölt alapra tettem, fűszerpaprika, 1/2 liter tavalyi saját lecsó, barnacukor, paradicsomlé, őrölt kömény, só, vörösbor, víz. 20 perc high fokozaton a kuktában.

Ezután tettem rá kb 1 kg kockázott lapockát, még kis víz házivegeta, kívánt még köményt is.

Hozzá csak egy sima párolt rizs ment és tavalyi kovászos uborka.

👩‍🍳👩‍🍳 35-40 perc

Malacfej gulyásom…

Reggel ki/le csontoztam életem első disznófejét!/fül Ahhoz képest sikerült. Na, tanulni kell ezt még! Viszont meg lehet nyugodni, nem egy nagy dolog! (Videóról tanultam.) Kinn szerettem volna főzni de az idő közbeszólt.

Összevágtam, finom hagymára, kevés zsírra tettem. Fűszerpaprika, bors, só, csontlé és elektromos kuktában 30 perc.

Addig pár krumplit, répát, gyökeret kaszaboltam, kockára, karikára vágtam. Babérlevél nem maradt ki és kapott még 8 percet a kuktában.. Igazából véve finom, mint a malachús.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 6 óra

Kész és ehetőnek nyílvánítottam!🍖

Tegnap délután egy karika csontos malachúst vákuumoztam de előtte masszíroztam, mustárral, borssal, őrölt szegfűborssal, őrölt római köménnyel, reszelt fokhagymával. nem sajnáltam tőle a fokhagymát.. Úgy kitaláltam ezt a pácot de bejött az íze.

Délelőtt a smokerba tettem, 110-135 C on volt faszén fölött, kb 6 órát, almafa chipsel ízesítettem a füstöt, félóránként almalével lefújtam.

70 C os maghőnél csomagoltam fóliába és ment vissza. Addig benn a kuktában kész lett egy vajas, zöldséges párolt rizs.🌽🥕🥦

Gombamártás: Füstöltszalonnát kiolvasztottam, ment rá finom friss kapor, vegeta, a szegfűgomba és kapott egy tejfölös kefíres habarást.🍄

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

Az ebédünk ízeit éjjel álmodtam meg, igaz teljesen másképp csináltam mert ma fát vágtunk.. 2 ilyen tálalótál készült mára. Egy cimborámnak , barátságból , egy nekünk.

Tartalma: Kapros juhtúrós, pörcös tejfölös tészta. Tépett hús (lapocka, mustárral masszírozva, ő kömény, ő római kömény, babérlevél, paradicsomszósz, szegfűbors, boróka, kevés víz) 9 óra lassúfőzőben éjjel. Reggelre kész volt, tudtam vele dolgozni.

Hagymás chilis húsos bab.(pép vöshagymára, chilipehely, fűszerpaprika, babkonzervek, bors, só, tépett hús)

Tálalásnál fetával töltött paprikák rá, a tépett hús végein majonézes, tejfölös zöldség saláta..

  • Nem mondanám kímélőnek sem epediétába valónak de aki teheti készítse el..😁

Feleségem alkotta ebédre. Tepsis karaj, töltött krumpli, sült alma, káposzta.A karajt bevagdalta , ízesítette vegetával a hasítékokba került hagymakarika, húsossszalonna, sajt, fokhagyma szeletkék a tetejére szalonna.

Az oldalára reszelt édeskáposzta került ízesítve.A krumplik félbe lettek vágva, (só,bors), húsosszalonna, hagymakarika. Kb 55 perc 180 C on.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

📜Mindjárt jön a cimborám az ebédjükért! Egy átlagnál jóval nagyobb tányér, (tálaló) mégis kicsi lett.. Csülök csontozva sous vide ban 66 C/14 óra. Tasakba 2 babér, vegeta, fokhagyma volt még. Reggel lekentem egy mázzal (méz, mustár, szójaszósz, őrölt édeskömény, Worchester) és kapott egy kérget.

Párolt káposzta,kis szójaszósszal és cukorral, ő köménnyel, sóval kapta meg az ízét. Zödfűszeres sült krumpli, áfonyás torma, erős Pista.

(az áfonyás tormát a boltban találtam, mellesleg nagyon finom!) Külön sütöttem még hozzá sajttal töltött, filézett csirkecombot.

Ugyanezt csináltam magunknak is.

👩🏽‍🍳 30 perc

📜Egy kg kockázott tarja alá zsíron 3 vöröshagyma félkarikárra vágva és pirítva. Vegeta, majoranna, csontlé, jó fél kg téli pereszke gomba. ( ez a gomba hasonló a laskához csak sokkal finomabb és a természetben található) Instant Pot elektromos kuktábanban meat program vagyis 28 perc.

A másik kuktában egy borsós párolt rizs, abban is késői pereszke , vegeta. Így két kuktában fél óra alatt van egy bőséges második fogásunk, ami még vacsorára is szuper!!

Kovászolt eltett karfiolt bontottam hozzá savanyúnak. Most vettem elő az első üveggel, nagyon finom roppanós lett. Az ételt tudom ajánlani nyáron kinn tárcsán elkészíteni, nagyon finom!!

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 1 óra kb

Ma ilyen ,,gyengét,, készítettem..🤣 Körmös pacal tócsnival.

Instant Pot elektromos kuktába kis olajra 3 nagy vöröshagyma aprón, megfonnyasztva. Rátetttem 2 x 0,75 lecsót, természetesen saját nyári készítmény, kb 80 dkg köröm, fűszerpaprika, 4 babér, fűszerpaprika, őrölt kömény, vegeta, oregano, csontlé.

Bean program és mentem dolgozni. Ezért nagyon jó az elektromos kukta, biztonságban ott lehet hagyni, megcsinálja aivel megbíztuk és beáll melegentartásra.

Gőzben maradt, nem kellett kiengedni. Rácsíkoztam jó 1 kg pacalt, egész feketebors, csontlé, vegeta. 35 perc high fokozat.

Gőz ki a levét sűrítettem kukorica keményítővel. Kis sült krumpli, tegnapról maradt fokhagymás tócsnival…Ez reszelt cukkiniből készült, rengeteget konzerváltam nyáron 2,5 literes üvegekbe.

👩🏿‍🍳👩🏿‍🍳 2 óra

Az úgy kezdődött,, én csak jót akartam,, a 17 literes kuktában csináltam egy pörkölt alapot. 4 nagy hagyma péppé cutterben, rá 2 kiáztatott füstölt köröm, kis víz, vegeta.

1 órát ment, rátettem 70-80 dkg babot (fehér) ami egy éjszaka ázott. Jó kg kockázott lapocka. Húslé hozzá, vegeta, tört boróka, őrölt római kömény.

Megint ment 50 percet,, kinyitottam és bele egy kukorica konzerv, őrölt bors, kb 30 dkg laskagomba kockázva, 3 pritaminpaprika kockázva, 10 perc forralás, ismét kapott vegetát és római köményt.

Természetesen update készítmény.. 7-8 l mennyiség..

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 5 óra

📖Sous vide tarja, franciasaláta. Tegnap este bemasszíroztam a tarját mustárral, sóztam, borsoztam, őrölt szegfűborssal megszórtam. Vákuumoztam, babérlevél, fokhagyma, vhagyma kíséretében. Hűtőben pihent reggelig a felső polcon.

6 órára 67 C ra tettem az Intamt Pot ekektromos kutába sous vide programra. Utána kivettem, Jénaiba tettem kis húslé kíséretében. Saját őszi szőlő/alma lekvárom kevertem, mustárral, Worchesterrel, őrölt szegfűborssal. Lekentem rendesen és kapott sütőben 20 percet 220 C on. Jó kis kéreg ment rá, igazán finom lett. Franciasalátával adtam.

Sous vide tarja – Sanyi yárikonyhája

Nagyon egyszerű és praktikus a főzés a sous vide technika otthoni kihasználásával. Amíg a kádban volt, addig rokonoknál voltunk délelőtt. Mikor hazajöttünk, csak a sütőbe tettem és egy gyors salátát készítettem mellé!😀

Az igazi mondjuk akkor lett volna, ha kinn a smokerbe teszem a füstre, de ebben a hidegben decemberben lusta vagyok kimenni lomolni…

Csülök cimborámnak , Ő szállítja a készételt Nagybátyámnak, így természetesen készítek Neki egy kis ételkét,, a csülköket nagyon szereti.
Két csülköt kicsontoztam, az Instant Pot (8l) , aljára kb 8 hagymát tettem félbevágva. Rá a csülköket amit borsoztam, vegetáztam, őrölt boróka poroztam.


Rája ment 3 evőkanál méz, szójaszósz, worchester, balzsamecet, őrölt rómaikömény, chili, ketchup elegye. Pici víz.. (nem kellett volna), sok volt a folyadék
Na igen, valami vén disznót fogtam ki, 14 óra slow főzés után még kemény volt. Nem keskenyedtem el. Kapott 15 perc high pressure t a kuktában és megjavult.


A húst kivettem sütőben kapott egy kérget 220 C on.
A léből szedtem ki a levesfőzőbe és 2 sárgarépa, 3 vöröshagyma vele, már jónak hangzott. Krémleves programon.


Újra ízesítettem, chili, római kömény, vegeta, babérpor, egyészpici őrölt szegfúbors de ez kell belé.. Ezzel öntöttem le a sült húsokat és tettem a zöldfűszeres sült krumplira.
Saját házi savanyúkáposztát fehérborral pároltam, (Irsaival), az ment a csülkök közé, alatta, jó adag zöldfűszeres sült krumpli van. Tetején pár nyári kovászolt karfiol látható.
Majd megjön a vélemény, milyen volt.. A tálalás azért ilyen mert kacsasütőben elvitte, nem volt más. Kb 8 literes

Lassú főzőben csülök- Sanyi Nyárikonyhája

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 Elkészítés idő: 3 óra kb

Téli kiadós kaja! Káposztaszezon van és hűvös !!
📜Fél megtisztított malacfejet feltettem 90 percre a kuktába. (17 literes)
Babér, vöröshagyma, fokhagyma, borókabogyó, vegeta, abalébe.
Utána lecsontoztam, a lében odatettem 2 csomag árpagyönygyét . (a kutya nagyon értékelte a csontot)
Amikor már 80 % ig megfőtt, rátettem kb 1,5 kg saját savanyú káposztát, kimosva.
Tettem még őrölt majorannát kívánta. Közben a kb 1,20-1,1,40 kg húst kockáztam és amikor úgy éreztem. hogy jó a káposzta, beletettem az egészet. Kívánt még borsikafüvet és őrölt borsot.
Összeforraltam és ok kész. Kihűl és fagyózom, adagonként.
Kellett volna rá valami fehér elem is de nem volt tejföl itthon.. A receptet én ötlöttem ki de egészen bejön! Persze nem mindennapi étel mert nehéz, erős!

Gerslis káposzta-Sanyi nyárikonyhája

👩🏽‍🍳 60 perc

A nyárnak rég vége, itt a hurkaszezon! Délutánra, estére egy kis hurkát sütöttem a sparheltban sült krumplival (1 ó/200 C) sütőben. A hurkát meg szoktam szurkálni, talán ettől nem mesz szét (v hogy saját készítés) Majorannás fermentált káposzta most készül hozzá, illetve a kész káposztát most párolom pici fehérborral. (Cserszegi fűszeres) Szeretem a párolt káposztában a zamatát. Remélem ízleni fog itthon.

Öszi májashurka – Sanyi nyárikonyhája
  • A fermentált savanyú receptjét megtalálod a fermentálás kategóriákban. Most 2 % os sóoldat és majoranna került a káposztára. Alulra kapor, mustármag, babérlevél. két hét után már finom!

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

Megnyitottam az ez évi (töltött) káposzta szezont!

Jópáran voltunk az asztalnál, ilyenkor csak kevesebb kapot teszünk bele.
Nem saját főzés, kaptam 15 literes fazékban, cimborámtól, tele volt!
5-6 kg savanyú káposzta félig átmosva, 2 köröm az alján, egy hátsó csülök a közepén, alatta felette aprókáposzta.
Leforrázott édes lapuba töltve darált hús, gersli, tojássárga, fűszerpaprika, vegeta, bors kukoricagríz, 1 kg füstölt tarja kis kockára vágva. Víz, paradicsompüré, kis kapor, kolozsvári szalonna. Oyan 30 körüli töltelék.
Malacfarkak 2-3, némi malachús.
Kb 15-18 személyes adag!
Tejföl, saját kenyér. Kb 3-4 órát pötyögött sparhelton…

Töltöttkáposzta ősszel – Sanyi nyárikonyhája

👩🏽‍🍳

Vacsorára, tejfölös, ceruzababos tarja, Provance keverékkel készült méghozzá nagyon gyorsan!

2 vöröshagymát Instant Pot elektromos kuktában aprón megfonnyasztottam, rárettem a kockázott húst. Megszórtam vegetával, Provance fűszerkeverékkel, beletettem jó két marék mirelit ceruzababot. 25 percre álltottam high pressure on. Utána 10 percig még gőzben tartottam. Mikor kész volt egy gyenge tejfölös krémsajtos habarással sűrítettem. Párolt rizzsel adtam.

Ceruzababos tarja – Sanyi nyárikonyhája

A zöldfűszerek és a tejföl igen jól kihozták az étel ízét amit elképzeltem, nem volt rá panasz a családban..🤣

Válassz alkategóriát
category
651211bfd8d5e
1
1
Loading....
Készítette