Van az a nap, amikor az ember eldönti, hogy na ma nem főz.
Hétfő van, zárva a konyha… aztán valahogy mégis ott találod magad a tűzhely mellett.
Nálam most egy teljesen egyszerű sertéspörkölt lett belőle. Semmi csavar, semmi extra – csak úgy, ahogy kell.
A finomra vágott hagymát zsíron szépen megdinszteltem. Nem kapkodva, hagytam, hogy üvegesedjen, kiengedje az ízét.
Levettem a tűzről, ment rá a pirospaprika – ahogy szoktuk. Ez fontos lépés, mert ha megég, keserű lesz az egész.
Rátettem a felkockázott húst, átforgattam, sóztam, borsoztam.
Más nem is kell neki.
Felöntöttem egy kevés csontlével, lefedtem, és hagytam szépen, lassan párolódni. Nem kell siettetni, a pörkölt szereti az időt.
Most egy zománcos öntöttvas lábasban csináltam. Nem reklám, de tényleg más benne – egyenletesen fő, tartja a meleget, és valahogy jobban „összeér” az íz.
Maradt tegnapról párolt rizs – azzal adtam.
És pont így volt jó.
👉 A jó pörkölt titka nem a sok fűszer.
Hanem a hagyma, a türelem és az egyszerűség.
👉 Ha van csontleved, mindig azzal öntsd fel – teljesen más lesz az íze.
👉 Néha a „nem tervezett” főzés a legjobb.

Sertéspörkölt
Régi konyhai fogások, amiket nem mindig teszek ki nyilvánosan.
A feliratkozással elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.
Volt itthon egy szép darab oldalas, gondoltam csinálok egy olyan ebédet, ami egyszerre tartalmas, de mégis jól esik.
Oldalas:
Párolt káposzta:
Rizs:
Az oldalast kacsasütőbe tettem egy kevés zsírral, megsóztam, megszórtam BBQ fűszerrel, majd öntöttem alá egy kevés csontlevet. Lefedve sütőbe tettem, és kb. 2 órán át sütöttem.
A káposztát a megszokott módon készítettem: apróra vágott hagymán megpároltam, hozzáadtam a káposztát, majd szójaszósszal és egy kevés balzsamecettel ízesítettem.
A rizst elektromos kuktában főztem, húslevet öntöttem rá, ment bele az apróra vágott fokhagyma és a vegyes zöldség. Amikor elkészült, vajjal átkevertem.
Egyszerű étel, de ha jól készíted, minden része külön-külön is megállja a helyét.
👉 Zárszó
„Ennek van egy kicsit részletesebb változata is,
ahol megmutatom, mitől lesz igazán omlós az oldalas és könnyebb az egész étel.
Ezt a Sanyi Konyha Klubban teszem fel.”
⏱ idő 60 perc| 🍽 adag 4 | 👨🍳 nehézség: közép| 🔥 jelleg: ünnepi étel
A múlt héten vasárnap már meg nem mondom mit főztem de itthon a női nem rosszallását kiváltottam, most helyrehoztam.. Finom legyen, ne legyen zsíros, ne legyen nehéz, káposzta, bab eleve nem lehet. Azért legyen sok mert kell elvitelre is de a csalág másik felének ne korogjon a gyomra. Hát gondolkozni kell – azért megoldottam.
A mártással kezdtem.
Egy kevés füstölt szalonnát apróra vágtam, kiolvasztottam 🥓, erre ment 1 finomra vágott vöröshagyma, és szépen megpirítottam. Az egészet botmixerrel pépesítettem, majd kapott egy mokkáskanál fűszerpaprikát – pont ennyit, nem többet.
Erre került kb. 40 dkg sampignon gomba, vékonyra szeletelve 🍄.
Felöntöttem kb. 2 dl csontlével, ment bele egy leveskocka, só, bors, és kb. 10 percig pároltam, hogy a gomba összeessen, az ízek pedig elinduljanak.
A végén belekevertem 3 dl tejfölt, és összeforraltam. Szép, sűrű, igazi bakonyi jellegű mártás lett belőle.
A hússal sem cifráztam csak egyszerűen gyorsan.
A szűzet lesóztam, borsoztam, majd libazsíron kérget sütöttem rá 🔥. Ez fontos, mert bent tartja a szaftját. Ezután fóliába csomagoltam, tepsibe tettem, és 200 °C-on 15 percet kapott a sütőben. Kivétel után még 15 percig pihentettem, csak ezután szeleteltem – így marad igazán szaftos.
Köretnek vajas, zöldséges rizottó készült 🧈🍚, pontosabban rizi-bizi, mert azt szeretik itthon.
👉 Segíthet:
Ha a mártás túl sűrű lenne, egy kevés csontlé lazít rajta
Ha a szűz túlsülne, legközelebb rövidebb sütési idő + hosszabb pihentetés a megoldás
Ha nincs szűz, comb vagy karaj is működik, csak több idő kell neki, bár ezzel közel sem olyan finom
Egyszerű volt, mégis ünnepibb ebéd lett belőle. Az a fajta, amit jó érzés lerakni az asztalra, és csend lesz pár percre, mert mindenki eszik 😊
Ha közben elakadnál, vagy másképp csinálnád, érdekel (!) írj nyugodtan.
🌾 gluténmentes |

Süllt szűz gombamártással
⏱ idő 30 perc | 🍽 adag 6 | 👨🍳 nehézség: könnyű | 🔥 jelleg: Egytálétel elektromos kuktában
Gyerekkoromban nagymamám rengeteg lecsót főzött. Minden megvolt a kertben, persze kolbász szalonna nem se arra nem is telt. Így ma is sokkal jobban szeretem a lecsót, ezek nélkül de a család miatt muszály tennem bele. Később 9-10 éves koromban amikor már én is csináltam, Nagyi mindíg azzal kínzott, hogy az enyém nem üveges azért nem jó.. Aztán rájöttem az a titka, hogy erős tűzön kell csinálni és inkább sütni a lecsót.. Amúgy megnyugtatok mindenkit egy lecsót elrontani nem lehet..
A másik kuktában csináltam addig egy párolt rizst, összevertem. (természetesen ez is mint minden más a gázon elkészíthető!)
✔Lecsónál a zsír fontos!
✔A sok vöröshagyma és az erős pirítás. Az igazi lecsó inkább sült mint párolt!
⚠Sok folyadékot ne tegyünk rá, paradicsomlevet igen. Mondjuk a rizs még felszív valamennyit, erre számítsunk.
🌾 gluténmentes | 🍲 elektromos kukta

Rizses, tökös, kolbászos lecsó… egy kanállal a nyárból! 🌞🌶️
Libazsíron hagyma + füstölt kolbász, rá a házi lecsó meg a töklapka, 3 perc nyomáson, aztán összeforgattam a rizzsel… és kész is a szaftos csoda! 🍚🔥
Nem volt nagy terv, inkább az ösztön vitt, de ebből szoktak a legjobb dolgok születni.
Egy lábasban 30 dkg szalonnát kockázva kiolvasztottam 🥓, erre ment 40 dkg vöröshagyma, félfőn, szépen megfonnyasztva. Ezután jött egy 710 ml-es üveg saját lecsó, de nem egyszerre: négy részletben adtam hozzá, és mindig pirítottam, majdnem sütni kell, állandóan kavargatva. Ez fontos – nem főzzük, sütjük, ettől lesz mélyebb az íze.
Amikor megkapta a kellő színt, ment bele fűszerpaprika, és még volt egy kevés tépetthúsoról fűszeres húslevem, azt is beleöntöttem. Nincs pazarlás és tékozlás..😁
Ekkor botmixerrel pépesítettem, felfőztem, kapott még sót, borsot, és kb. 2 dl vizet, amennyit még elbírt.
Beletettem 1,3 kg csirkecombot (4 db, alsó-felső szétválasztva), majd 18 percet főtt nyomáson az elektromos kuktában.
Gőz ki, a húsokat kivettem, az alap pedig kapott 4 dl tejfölből készült habarást, szépen besűrítettem. Ezután vissza a hús, még egy forralás, hogy összeérjen minden.
Így adtam tésztával 🍝, ahogy a képen is látszik.
Csoda krémes, ízes, tartalmas lett – az a fajta, amit kanalazna az ember akkor is, ha már nem éhes.
👉 Problémamegoldó megjegyzés:
Ha túl sűrű lenne, egy kevés víz vagy alaplé lazít rajta
Ha savasnak érzed a lecsótól, egy csipet cukor kisimítja
Ha nincs kukta, fazékban is működik, csak hosszabb idő kell a csirkének
Annyit mondok: érdemes kipróbálni. Nálunk biztosan visszatér. Már most látom, hogy ebből kell főzni többet..
Ha közben elakadnál, vagy másképp csinálnád, írj nyugodtan.

Krémes csirkecomb tejfölös, lecsós mártásban, tésztával tálalva.
Nézegettem a fagyasztót, mi van még benne 🧊, őszintén mondom, hiány volt.. Tegnap kivettem 1 kg csirkemellet, reggelre szépen kiolvadt. Kettévágtam, zsebet nyitottam rajta, kapott egy kis sót, borsot 🧂. hagytam magára kb egy óráig. Utána folytattam az az ebéd készítését.
Vajat kevertem áttört fokhagymával 🧄 és finomra vágott zöldpetrezselyemmel 🌿, ezzel alaposan megkentem a hús belsejét, majd szépen összehajtottam. Darabonként sütőpapírba csomagoltam, ment a sütőbe 180 fokra, egy órára 🔥.
Utána kibontottam, és visszatettem még 30 percre 210 fokra, hadd kapjon egy kis színt.
Köretnek párolt káposzta 🥬 készült, egy kevés szójaszósszal, köménnyel, a végén egy löttyintés balzsamecet – egyszerű, de nagyon passzol hozzá.
Finom lett 😋, megettük, de tanulság is van 👇
csirkemellből így könnyen szárazkás lesz. Legközelebb vagy baconnel, szalonnával borítom 🥓, vagy inkább filézett csirkecombból csinálom, bőrrel sütve. Az már biztosabb játék.
Így főz az ember: kipróbálja, levonja a tanulságot, legközelebb még jobb lesz 👍.

Csirkemell , párolt káposztával gyorsan
This content is restricted.
This content is restricted.
This content is restricted.
This content is restricted.
This content is restricted.
This content is restricted.
👩🏽🍳
📜

Kelkáposzta főzelék
This content is restricted.


👩🍳👩🍳
📖Karfiolkrém 2023,, Majorannás, borsikás, szójaszószos, csipke balzsamecetes .
A 12 kg karfiolt kétszerre megfőztem a nagy kuktában, babérlevéllel, vöröshagymával, fokhagymával , vegetával, leveskockával, majorannával. így már főzés közben is jó ízeket kapott.
Botmixerrel péppé vágtam, pürésítettem. Kapott borsikát, szójaszószt, mustárt, balzsamecetet, őrölt római köményt, 8ebből kevés kell) citromsavat kicsit. Ezeket addig amíg kedvemre való lett az íze. (Volt egy adag csemegeuborka felöntő az is elfért benne. A pH t 4,1 re állítottam. nagyon fontos a savasítás miatt a botulizmus miatt!😯
Megy a befőzőautomatába 120 perc, 100 C ra, utána a kamrapolcra. Igen finom ez a balzsamecet, kaptam ismerőstől . Pikáns ízvilágot hoz a krémbe. Kb 30-32 3 dl es üveg jön ki belőle. (reggelire pirítósra kenve, húsokhoz mártogatni , krémlevesnek szuper jó és még szalonnasütéshez is.
Évek óta készítem, egy idényre nekünk kb 60 üveg kell. Fogyasztáskor lehet dúsítani, érdekesebbé tenni harmadában vagy felében majonézzel keverni, nagyon finom. Természetesen semmi tartósító és egyéb ,,műanyag nincs benne.😁
Gyerekeknek, időseknek, fogyókúrázóknak nagyon tudom ajánlani, vitaminos, könnyű és finom. Nem utolsósorban tiszta zöldség tele vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

👩🍳👩🍳
📜Képzeljétek, múlt héten adtam egy kis páciensemnek egy üveg karfiolkrémet (kenőkét). A füstölt oreganósból, mondtam kóstolja meg otthon.
A karfiolt szereti, mondta, reméltem nem lesz gond az ízével. Egy hét múlva ismét jöttek és persze megkérdeztem, hogy ízlik? ,,Isteni finom, már alig van!,, 😍 Ettől nagyobb dicséret nem kell szerintem, a gyerek megmondja az igazat. Az édesanyja azt mondta, hogy az iskolába is azt viszi uzsonnára, imádja!
Őszintén megvallom, nagyon örültem neki és adtam még 3 üveggel a kislánynak, ezzel gazdagítottam az étrendjét. Hamarosan készítem az évi adagot, 55-60 üveggel (3 dl) szoktam eltenni. Mondjuk vegyesen, ebből is valamennyit a tárkonyosból is és a majorannásból is.
A receptet ide másolom, saját ötlet.
Képzeljétek, ma reggel került sor az első füstölt karfiol kenőkém megkóstolására. Nagyon finom, megéri vele pöszmötölni..
,,Füstölt, oreganós karfiolkenőke.. 2020..
A karfiol rózsákra szedve 20 órát volt füstön. Bükkfa fűrészpor, hidegfüst. Ezután elektromos kuktában kapott 10 percet zöldségprogramon, 1 szép nagy fej vöröshagymával. (3x volt tele, mindegyikben volt 1 hagyma), még sót bele és egy szép nagy szál oregano a kertből.
Botmixerrel pépesítettem, bele friss apró oregano egy jó csokorral, 7-9 g fokhagyma reszelve, házi vegeta, 1,5 evőkanál mustár, őrölt fűszerkömény, 1 csokor apró petrezselyemzöld. Citromsav, balzsamecet,, hogy enyhén savanykás ízvilágot kapjunk. 4,1-4,2 pH!! Karfiolnál a savasítás kötelező a botulizmus miatt!!
A karfiol olyan 6 kg körül volt, 17 üveg jött ki belőle.Befőző automatában tartósítva 100 C/120 min.
Tapasztalat: Az ecet ill savanyítás, tompítja a füstölt ízt, legközelebb nem füstölöm hanem füstöltkockás vízben főzöm v sonkalében.

Jól be lehet illeszteni az étrendbe kenyérre vagy puffasztott rizs kockákra kenni, színesíti a hétköznapok étrendjét illetve nagyon könnyen és pillanat alatt készíthetünk belőle krémlevest. Nem mellesleg serkenti az emésztést, tiszta zöldség.
👩🍳 20-25 perc
Matattam a fagyóban, volt egy bő kg szegfűgomba. Nagyon szeretem ezt a gombát, nagyon finom, tavasszal szedhettem. Délre kiolvadt, a szalonnát aprón kiolvasztottam, rá 2 db vöröshagyma aprón. 3 paprikát kockán megpároltam, rá 3 paradicsom kockázva. Megpároltam.
Botmixerrel pèpesìtettem, kaptam egy finom szaftot , rá a gomba , megpároltam. Őrölt kömény, friss rozmaring aprón, só. (a rozmaring nagyon jó választás volt) Adtam hozzá egy tejfölös habarást, barna rizsliszttel.
Kifőztem a tésztát , egy részéhez azt kevertem, másikhoz rizst, hogy gluténmentes legyen. Természetesen gluténmentes tésztával is megoldható

A barna rizsliszt nekem nagyon bejött mint sűrítő, rántásba, habarásba amikor gluténmentesen kell főznöm, semmivel nem más mint a normál lisztünk, se íze se más.