Regisztráció


Belépés

Kovács Sándor

👩‍🍳 20-25 perc

Ma növendék marha szegyhez és nyakhoz jutottam. Az első,, majd hétvégén BBQ féle lesz (3,60, kg). A nyakat kockáztam, kuktában pörkölt alapra tettem, fűszerpaprika, 1/2 liter tavalyi saját lecsó, barnacukor, paradicsomlé, őrölt kömény, só, vörösbor, víz. 20 perc high fokozaton a kuktában.

Ezután tettem rá kb 1 kg kockázott lapockát, még kis víz házivegeta, kívánt még köményt is.

Hozzá csak egy sima párolt rizs ment és tavalyi kovászos uborka.

👩‍🍳 20 perc

Könnyű de kiadós saláta mára!

Nagyon finom, könnyű, zöldséges, nyári saláta alakult ki belőle, tudom ajánlani!!🤩

3 db baby cukkini a legvékonyabban.kb 0,5 kg paradicsom kockázva, 0,5 kg virsli karikázva és ezt Cosoriban (air fryer sütő), 200 C on pirítottam. 2 vöröshagyma aprón, 1 tasak olívabogyó karikázva. 4 kemény tojás felezve rá illetve bele. Persze bármiből tehetünk többet- kevesebbet ízlés szerint. Öntet,, 3 dl tejföl, mustár, szójaszósz, balzsamecet, édeskömény szár a tetején. Meglocsoltam olívaolajjal a végén.

Szóval jó adag!

👩‍🍳👩‍🍳 80-90 perc

Mai ebéd rendben van! Húsos sajtos lasagne. Az olajozott tepsibe egy sor lasagne tésztát tettem. Rá ,, darált lapocka, oregano, só, vöröshagyma, fokhagyma töltelék került. Erre sajtos (tömlős füstölt) szerecsendiós besamelt simítottam és tettem rá bőven reszelt sajtot. Erre ismét lasagne tészta került. Hús, tészta , mártás és jó bőven reszelt sajt.

Rásütöttem. 70 percet kapott lefedve a sütőben 150 C on, utána 20 perc pirítás következett 200 C on és kész. Mondhatni nagyon finom!

  • Tanács! Ételeinkhez a húst ha lehetséges ne darálva vegyük, inkább otthon magunk daráljuk meg. Igaz sokkal gyorsabb a boltban darált de sok érdekes és nemkívánatos dolgot elkerülhetünk vele!
  • Gyerekek számára vonzóbbá tehetjük ezt az ételt ha egy ketchupos gombás mártásra cseréljük föl a tejfölös mártást! Uncle beans hez hasonlító dolgokra gondolok de abba kell tennünk még ketchupot és oreganót. (a mai gyerekszáj)👦👧

👩‍🍳👩‍🍳 35-40 perc

Malacfej gulyásom…

Reggel ki/le csontoztam életem első disznófejét!/fül Ahhoz képest sikerült. Na, tanulni kell ezt még! Viszont meg lehet nyugodni, nem egy nagy dolog! (Videóról tanultam.) Kinn szerettem volna főzni de az idő közbeszólt.

Összevágtam, finom hagymára, kevés zsírra tettem. Fűszerpaprika, bors, só, csontlé és elektromos kuktában 30 perc.

Addig pár krumplit, répát, gyökeret kaszaboltam, kockára, karikára vágtam. Babérlevél nem maradt ki és kapott még 8 percet a kuktában.. Igazából véve finom, mint a malachús.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 6 óra

Kész és ehetőnek nyílvánítottam!🍖

Tegnap délután egy karika csontos malachúst vákuumoztam de előtte masszíroztam, mustárral, borssal, őrölt szegfűborssal, őrölt római köménnyel, reszelt fokhagymával. nem sajnáltam tőle a fokhagymát.. Úgy kitaláltam ezt a pácot de bejött az íze.

Délelőtt a smokerba tettem, 110-135 C on volt faszén fölött, kb 6 órát, almafa chipsel ízesítettem a füstöt, félóránként almalével lefújtam.

70 C os maghőnél csomagoltam fóliába és ment vissza. Addig benn a kuktában kész lett egy vajas, zöldséges párolt rizs.🌽🥕🥦

Gombamártás: Füstöltszalonnát kiolvasztottam, ment rá finom friss kapor, vegeta, a szegfűgomba és kapott egy tejfölös kefíres habarást.🍄

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

Az ebédünk ízeit éjjel álmodtam meg, igaz teljesen másképp csináltam mert ma fát vágtunk.. 2 ilyen tálalótál készült mára. Egy cimborámnak , barátságból , egy nekünk.

Tartalma: Kapros juhtúrós, pörcös tejfölös tészta. Tépett hús (lapocka, mustárral masszírozva, ő kömény, ő római kömény, babérlevél, paradicsomszósz, szegfűbors, boróka, kevés víz) 9 óra lassúfőzőben éjjel. Reggelre kész volt, tudtam vele dolgozni.

Hagymás chilis húsos bab.(pép vöshagymára, chilipehely, fűszerpaprika, babkonzervek, bors, só, tépett hús)

Tálalásnál fetával töltött paprikák rá, a tépett hús végein majonézes, tejfölös zöldség saláta..

  • Nem mondanám kímélőnek sem epediétába valónak de aki teheti készítse el..😁

👩🏿‍🍳 15-20 perc

Gyors leves mára mert festés van, csak egy leves de elég kiadós!

Fehér kolbászt vettem a Lengyel boltban, karikáztam (kb 40 dkg). Erdélyi szalonnát kockáztam kis zsírral olvasztottam mert inkább hús volt, rá 1,5 fej finom vöröshagyma ment. Puhult fedő alatt. Rendesen megszórtam tárkonnyal, rátettem a kolbászt. Ezalatt az Instant Pot elektromos kuktában 10 perc két babérlevéllel, sóval 1 kg kockázott krumpli. Gőzt kiengedtem és

beletettem a hagymás majorannás kolbászt és kapott egy tejfölös habarást. Meglepően finom lett, érdemes elkészíteni.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

Reggelim a nyugalom megzavarására adhat okot. Rokfort, kimchi, füstölt – tepertős, érlelt keménysajt.
A kimchi tegnap készült, (jégcsapretek, fodros kel, újhagyma, halszósz, szójaszósz, sárgarépa,feketeretek, gyömbér, méz) már most alakul, meg kellett kóstolni.

A sajtreceptet a keresővel megtalálod.

Bármit amit színezni kell ill lehet! Nagyon kevés elég belőle, természetes, nincs mellékhatása! Mindenbe amit zöldesre szretnénk színezni.. Én használom gyúrt tésztákba, fagylaltbokba, krémekbe stb..

Kapható gyógynövényboltokban és mellesleg nagyon egészséges! Sokfélét lehet kapni, Chorella, Kelp, én ezt használom.

👩🏽‍🍳 70 perc

📜A mai ebéd az egyszerűség, gyorsaság jegyében készült. ( máskor a csirke sütése hamarabb megvan, ez olyan kapirgálósabb fajta) Csirkecombot tepsiben lesütöttem sütőben. Előtte sóztam, borsoztam kapott majorannát is, kevés víz ment alá. 70 percet sült 200 C on.

Rizibizi féle, elektromos kuktában kis curryval 6 perc. Mikor megkevertem a végén vajat tettem hozzá. A pincéből hoztam fel egy nagy üveg tavalyi fahéjas szilvát.

(Tetején egy fekete paradicsom van felezve, tegnap kaptam egy jó adagot, nagyon jó íze van )

Feleségem alkotta ebédre. Tepsis karaj, töltött krumpli, sült alma, káposzta.A karajt bevagdalta , ízesítette vegetával a hasítékokba került hagymakarika, húsossszalonna, sajt, fokhagyma szeletkék a tetejére szalonna.

Az oldalára reszelt édeskáposzta került ízesítve.A krumplik félbe lettek vágva, (só,bors), húsosszalonna, hagymakarika. Kb 55 perc 180 C on.

Az egyszerűség jegyében! Sikerült kerítenem egy kis házi hurkát, gondoltam meg is csinálom.. A tepsi alját befújtam olajjal, felezett krumlikat tettem rá, megszórtam vegetávál némi csomborral és rátettem a hurkát. Előtte fogpiszkálóval megszúrkáltam, hogy ne fakadjon ki . Hordóskáposztával adtam..

Ezután sütöttem 190 C on 60 percig és utána 180 C on 15 percig..

Leltem a fagyóban erős kg csiperke gombát. Olvasztottam, leforráztam . Wokban, cukrot karamellizáltam , erre tettem libazsírt.

Rátettem a gombát és az utolsó 0,75 ös üveg nyáron készült spagettiszószomat, pirospaprikát, szójaszószt. Házi vegeta bele, 0,5 kg kifőzött penne tészta, (durum).. Jó adag szeletelt olívabogyó, édes chiliszósz.. Jól összeforgattam, tálalásnál még reszeltem rá sajtot. Összességében egész vállalható, édes savanykás íze lett…😁

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

📜A mai ebéd után a fiam jelezte, nem kell feltenni a kezem és elhagyni a konyhát.. Borjú volt lassúfőzőben éjjel 8 órát, 2 hagyma aprón, kevés zsíron, olyan 1,30 kg hús 3 felé vágva. Szójaszósz, worchester, méz, feketeszőlő lé, só, Jack D, BBQ szósz , füstölt pirospaprika, kevés víz.

Kapott mellé egy párolt rizst egy erőleveskockával, apró zöldpetrezselyemmel.

A tányéron mellette kimchi van. Receptet találsz az oldalon, megéri megcsinálni!

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

📜Mindjárt jön a cimborám az ebédjükért! Egy átlagnál jóval nagyobb tányér, (tálaló) mégis kicsi lett.. Csülök csontozva sous vide ban 66 C/14 óra. Tasakba 2 babér, vegeta, fokhagyma volt még. Reggel lekentem egy mázzal (méz, mustár, szójaszósz, őrölt édeskömény, Worchester) és kapott egy kérget.

Párolt káposzta,kis szójaszósszal és cukorral, ő köménnyel, sóval kapta meg az ízét. Zödfűszeres sült krumpli, áfonyás torma, erős Pista.

(az áfonyás tormát a boltban találtam, mellesleg nagyon finom!) Külön sütöttem még hozzá sajttal töltött, filézett csirkecombot.

Ugyanezt csináltam magunknak is.

👩🏽‍🍳

A kimchi egy erjesztett zöldségétel tulajdonképpen. Minden idényzöldség belemehet (vöröshagyma,retek,kelkáposzta,kínai kel, stb), annál jobb az íze minél többféle zöldség van benne. Keletről származik, így általában csípősre szokták készíteni de ez nem kőbevésett szabály, gyerekeknek természetesen édesen is csinálhatjuk.

Nem kell hozzá különösebb konyhai tudás, a zöldségeket aprítani kell, egy nagy edényben le kell sózni és otthagyni 8-10 órára, ízesíteni a szánk íze szerint és üvegebe vele..

Kimchi már üvegekben. Érhet.. Tegnap este lesóztam, kínai kel, vajretek, póréhagyma, 1 l paradicsomlé, sárgarépa, szójaszósz, halolaj, reszelt gyömbér, chili pehely. Jól beledöngöltem az üvegekbe, 3 napig a konyhapulton lesz, utána viszem a nyári konyhába, mert ott hűvösebb van. (természetesen le kell zárni, így érleljük)

Tálcára teszem mert sokszor kifut a leve de ez a dolga, megindul a tejsavas erjedés benne. 10-12 nap után egy csoda, nálunk esélytelen, hogy megélje ezt a kort.🤣

1 db 2,5 l es üveg és 2 db 1,7 literes sikeredett.. csodálatos ízvilág, húsokhoz, magában és mellesleg egy vitaminbomba! C vitamin , immunerősítő tejsavas erjesztés

  • Gyermekeknek is tökéletes választás, persze akkor nem teszünk bele chili t! Időseknek botmixerrel pépesítve tudnám mondani ha az epével nincs probléma.
  • Az üvegek tetején hagyjunk kb 2,5 cm es légrést és a zöldségeket nagyon fontos, hogy elfedje a zöldséglé.

Az alsó kép 11-12 nap múlva készült, már érett és finom!

Készítette