Regisztráció


Belépés

Tartósítás télre

A tartósítás télre a házi konyha egyik legfontosabb feladata. Amikor bőven terem a kert, a piac tele van friss alapanyagokkal, akkor tesszük el mindazt, ami a hideg hónapokban is jólesik majd az asztalon.

Ebben a kategóriában télire eltett ételek és alapanyagok receptjeit találod: befőzéseket, savanyúságokat, fermentált zöldségeket, lekvárokat, szószokat és egyéb tartós megoldásokat. Minden módszer házias, kipróbált, tartósítószer nélkül vagy minimális beavatkozással, ahogy a nyári konyhákban régen is csinálták.

Sanyi nyári konyhájában a tartósítás nem rohanás, hanem gondoskodás – hogy télen is legyen mihez nyúlni, amikor igazán számít.

Kimchi így – amikor a kamra dolgozik helyettünk

Ebédre most csak egy paprikás krumpli kolbásszal fért bele – volt nap, nincs mit szépíteni.
Viszont közben megcsináltam a kimchit, meg egy kis üveg fermentált hagymát is.
Nálam sokszor így van: az aznapi ebéd egyszerű, a holnapokra készül az igazi érték.

Ez nem klasszikus koreai kimchi.
Ez kimchi szegény ember módján, abból, ami itthon van.

Kimchi – ahogy nálam készül

Hozzávalók

  • 1,5 fej édeskáposzta, legyalulva

  • 2 nagy vajretek, vékony lapokra vágva

  • 1 liter paradicsomlé (saját eltevésű 🍅)

  • chili őrlemény

  • 2 vöröshagyma, vékonyra szeletelve

  • 1 teáskanál őrölt gyömbér

  • 1 dl szójaszósz

A káposztát besóztam, hagytam megereszkedni, majd mindent alaposan összekevertem.
Amikor szépen levet engedett, üvegbe tettem, és ment a konyhába érni.

Nem kell vele sokat vacakolni.
Az idő elvégzi a dolgát.

Egy kis családi visszajelzés 😊

A múltkori adagban sok volt a hagyma, ezt a lányom szóvá is tette.
Ebben most kevesebb került bele.

👉 Nincs benne:

  • halszósz

  • kínai kel

A múltkori változat kelkáposztából készült, az viszont nagyon finom lett – minden alapanyagnak megvan a maga ideje.

Érés és tárolás

  • 10–12 nap érés a konyhában

  • utána hűtőben sokáig eláll

Ez egy tejsavas erjesztett zöldség, igazi téli immunerősítő.
Nem nagy durranás, csak el kell kezdeni.

Télen kevés a friss zöldség, de amit el tudunk tenni, azt használjuk ki.

Fermentált lilahagyma – gyors kedvenc

Egy másik üvegbe ment:

  • kömény

  • koriander

  • mustármag

  • lilahagyma karikázva

  • 2%-os sós felöntőlé

Ezt is hagytam érni, és nagyon szeretjük 😁
Húsokhoz, szendvicshez, salátához – mindig jól jön.

Sanyi összegzése

Ez a kimchi házilag, szegény ember módján, pont arról szól, amiről a nyárikonyha:

  • ami van, abból főzünk

  • nem pazarlunk

  • előre gondolkodunk

Egyszerű, egészséges, és télen aranyat ér.

Kimchi és hagyma

  • Szerintem egy kimchit nem tudsz elrontani csak nagy nagy akarattal. A hozzávalók mindíg ami idény és leveles, gyermekláncfű, tormalevél, reteklevél, hagymaszár, saláták stb stb.  Én nem teszek bele halszósz mert nem kapok. Nem hiányzik.
  • Ha szereted a csípőset mindenképp tégy bele paprikát!
  • Egy dolog felbosszanthat.. Amikor érik akkor folyik így tegyél alá egy mélytányért..

Jutalmad egy nagyon finom és olcsó, nagyszerű immunerősítő, ami ráadásul fogyaszt is! (nagy lactobacterium és C vitamin tartalma van).  Kis konyhában is meg tudod csinálni

Augusztus–szeptember: paradicsombefőzés ideje

(kertből a kamrába, családra szabva)

Szeptember elején itt a paradicsom szezonja, vele együtt a lecsó- és paradicsomeltevés ideje is.
Ma már kevesebben csinálják, inkább leveszik a polcról – pedig annak semmi köze a házihoz.
Amikor a kertből vagy a jó termelőtől érkezik a paradicsom, nem kérdés, hogy befőzünk.

Paradicsom befőzése – ahogy nálunk bevált

A paradicsomot alaposan megmosom, a csumáját kivágom, kettévágom, majd fazékban kicsit megpuhítom.
Nem kell szétfőzni, csak annyira, hogy passzírozható legyen.

Ezután passzírozom – szerencsére már elektromos géppel, így gyors és kényelmes.

A passzírozott paradicsomhoz teszek:

  • sót

  • kakukkfüvet

  • bazsalikomot

Ezután üvegezem, és megy a befőzőautomatába:
90 °C-on 40 perc.
Amikor kész, jöhet is a következő 10 kg.

Van, hogy:

  • oregánót

  • vagy zellerkivonatot is teszek bele

Attól függ, kinek készül a családban – ezeket mindig külön címkézem, hogy később se legyen gond.

👉 Ha savszegény paradicsom kerül a fazékba (idén ősszel belefutottam),
érdemes egy csipet citromsavat hozzáadni a biztonság kedvéért.

Semmi nem megy kárba – paradicsompor házilag

A passzírozás után maradó héjat és magot nem dobom ki.
Vékonyan sütőpapírra kenem, és beteszem az aszalóba.

Amikor teljesen száraz,
fűszerdarálóval finom porrá őrlöm.

Az eredmény:
👉 igazi paradicsomkoncentrátum por
Illata, aromája csoda!

Használom:

  • pörkölthöz

  • gulyáshoz

  • halászléhez

  • bármilyen paradicsomos ételhez

👉 Légmentesen lezárva kell tárolni, így sokáig eláll.

A befőzés legnagyobb hibái amit könyű elkövetni, olvasd

Családi tapasztalat

Ez a fajta befőzés:

  • egyszerre takarékos

  • családra szabható

  • és télen aranyat ér

A kert, az udvar, a konyha ilyenkor összekapcsolódik – és amikor januárban felnyitod az üveget, visszajön a nyár íze.

Másik lecsó eltevés cikkem itt írom..

 

 

Régi konyhai fogások, amiket nem mindig teszek ki nyilvánosan.


👉 Feliratkozom

A feliratkozással elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Megkívántam egy kis fermentált zöldséget!
Olyat, ami nagyon finom, egészséges, és egy kis konyhában is könnyen elkészíthető. Nem kell hozzá nagy felszerelés, ezért egyedülállóknak, fiataloknak és időseknek is ideális megoldás.

Az üveg aljára került egy csokor kapor 🌿,
1 evőkanál mustármag,
5 babérlevél,
1 teáskanál kakukkfű.

Erre mentek a zöldségek rétegezve:
1 kg uborka felezve 🥒,
40 dkg karfiol,
40 dkg fejes káposzta hasábokra vágva,
6 nagy vöröshagyma negyedelve 🧅,
12 g fokhagyma, lapítva 🧄.

Középre még egy csokor kapor, mert az ízét nagyon szeretjük.
Felöntöttem 2%-os sóoldattal, hogy mindent ellepjen.

Ezután nincs vele más dolgunk, mint várni ⏳.
Kb. 14–16 nap, attól függően, hány fok van a konyhában. Szépen elindul a tejsavas erjedés, a zöldségek roppanósak maradnak, a fűszerek aromái összeérnek.

Ez a házi fermentált zöldség különösen jó választás:

  • kis konyhába, mert nem igényel főzést

  • egyedülállóknak, mert kis adagban is elkészíthető

  • fiataloknak, mert gyors, modern és egészséges

  • időseknek, mert könnyen emészthető és támogatja a bélflórát

Igazi immunerősítő, ami nyáron és télen is jól jön.
Szerintem az ilyen savanyúságnak naponta ott lenne a helye az asztalon – egyszerű, természetes, kamrából-konyhából való étel 🌿

Fermentált vegyes zöldség

Megkívántam egy kis fermentált zöldséget!
Olyat, ami nagyon finom, egészséges, és egy kis konyhában is könnyen elkészíthető. Nem kell hozzá nagy felszerelés, ezért egyedülállóknak, fiataloknak és időseknek is ideális megoldás.

Az üveg aljára került egy csokor kapor 🌿,
1 evőkanál mustármag,
5 babérlevél,
1 teáskanál kakukkfű.

Erre mentek a zöldségek rétegezve:
1 kg uborka felezve 🥒,
40 dkg karfiol,
40 dkg fejes káposzta hasábokra vágva,
6 nagy vöröshagyma negyedelve 🧅,
12 g fokhagyma, lapítva 🧄.

Középre még egy csokor kapor, mert az ízét nagyon szeretjük.
Felöntöttem 2%-os sóoldattal, hogy mindent ellepjen.

Ezután nincs vele más dolgunk, mint várni ⏳.
Kb. 14–16 nap, attól függően, hány fok van a konyhában. Szépen elindul a tejsavas erjedés, a zöldségek roppanósak maradnak, a fűszerek aromái összeérnek.

Ez a házi fermentált zöldség különösen jó választás:

  • kis konyhába, mert nem igényel főzést

  • egyedülállóknak, mert kis adagban is elkészíthető

  • fiataloknak, mert gyors, modern és egészséges

  • időseknek, mert könnyen emészthető és támogatja a bélflórát

Igazi immunerősítő, ami nyáron és télen is jól jön.
Szerintem az ilyen savanyúságnak naponta ott lenne a helye az asztalon – egyszerű, természetes, kamrából-konyhából való étel 🌿

👩🏽‍🍳

 

Minden télen szoktam füstölni csirkecombokat 🐔, amit aztán vákuumozva lefagyasztok, általában 3–4 darabonként. Jó érzés, amikor ott van a fagyasztóban, és csak elő kell venni, amikor kell.

Füstölni keményfákkal szoktam: akác, bükk, és különféle gyümölcsfák fűrészporával 🌳. Most épp bükkfa volt az alap, erre ment meggyfa fűrészpor, meg egy kevés kukoricaszem – nagyon szép, kerek ízt ad.

Füstölt csirkecombok

Én hideg füstön füstölök, ez olyan 18–20 °C-os hőmérsékletet jelent 🌬️. Utána azért vákuumozom, hogy a fagyasztó ne vegye át a füstölt illatot. Most közel 40 órát füstölődött a csirke.

Hogy mire használom?
👉 babételekhez,
👉 káposztához,
👉 káposztás babhoz,
👉 de egy füstölt húsleves is egészen más szint lesz tőle 🍲.

A combokat, sajtokat, tojást mindig rácsokon füstölöm. Képzelj el egy fém szekrényt: az aljába kerül a fűrészpor, fölé rácsokon az alapanyag – most például 11 kg csirkecomb. Nálam ez egy szekrény smoker, vagyis BBQ füstölő, csak ilyenkor nem faszénnel és nem 110 °C-on, hanem hideg füsttel dolgozik.

Korábban régi fém öltözőszekrényben füstöltem, az is teljesen jól működött 👍.

A házi, egyszerű füstöléshez végül is sok minden megfelel. Én kezdtem rossz hűtővel, sőt TV-s dobozzal is 😄. Alá tettem a sajtokat, tojást, pár helyen kilyukasztottam, és működött.
A hideg füsthöz nem kell parázs, nem kell láng – viszont kezelt, festett fa, olajos hordó szóba se jöhet ❌.

Fontos: nem kell nagy beruházásban gondolkodni.
A füstgenerátor viszont lényeges. Otthon is készíthető, ha valaki ügyes kezű (én nem 😅), a neten sok jó megoldás van.

Füstölhetünk:

  • gombát 🍄

  • fűszerpaprikát 🌶️

  • húsokat

  • sajtokat 🧀

  • zöldségeket

  • tojást 🥚

Nagyon finom, mély ízeket ad az ételeknek, szerintem fontos része a konyhának.

Egy praktikus tipp a végére 👇
A füstgenerátor gyors és biztos beizzításához:
tojáskartonból letépsz egy darabot, a generátor elejére teszed, rá a fűrészpor. A papír csak lassan izzik, de szépen beindítja a fűrészport. Nem kell őrizni, elég ránézni, amikor kész, és beszedni a terméket.

Az eredmény?
Sokkal finomabb, mint a bolti, és pont annyira füstös, amennyire a saját szánk íze kívánja 😋🔥

Ha közben elakadnál, vagy másképp csinálnád, írj nyugodtan.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

 

📝 BEVEZETŐ

Elkészült a téli bekuckózós teám első prototípusa… de még finomítás alatt van.
Ahogy mondani szoktam: „adjunk teret a fantáziának” 😄

A cél egyszerű volt:
👉 egy olyan tea, ami nem csak finom, hanem a hideg napokon jól is esik a szervezetnek.


🍎 Az alap – gyümölcsíz természetesen

A gyümölcsízt innen nyertem:

  • aszalt füge
  • aszalt alma

👉 ezt megőröltem

DE jött a meglepetés:

➡️ a darálástól felmelegedett
➡️ és kenhető péppé vált


🔥 Sanyi megoldása

Nem adtam fel 😄

👉 hideg tányérra tettem
👉 kb. 20 perc múlva visszakeményedett
👉 vágható lett

➡️ így már kockákra tudtam darabolni


🌿 Fűszerezés

A kockákra került:

  • fahéj
  • szegfűszeg

👉 ettől lett igazi téli illat és íz


☕ A teakeverék összeállítása

Egy filterbe:

  • 2 kocka gyümölcs
  • 1 kávéskanál bodzavirág

🌱 FEJLESZTÉS ALATT (EZ FONTOS!)

A következő verzióba kerül még:

  • akácvirág → enyhén vaníliás íz
  • fodormenta → frissítő hatás

👉 itt jön majd a „végleges verzió”


🍯 Fogyasztás

  • mézzel vagy anélkül
  • forrázva
  • hideg téli napokon

👉 már most is nagyon jó… de még finomítom


💪 Hatása

Ha elkészül a végleges változat:

👉 nem csak tea lesz, hanem:

  • köhögéscsillapító
  • izzasztó
  • immunerősítő

👉 egy igazi őszi–téli házi keverék


💬 Sanyi gondolat

Ez az egész úgy indult, hogy kísérletezek egy kicsit…
Aztán lett belőle valami, amit már most szívesen iszunk.

És még nincs is kész 😄

 

A kész téli gyógyteám

 

Az aszalt alma és füge, persze saját

 

A kockázott gyümölcshús

 

A filterezett gyümölcsök és a bodza

 

Több aszalt csoda itt, katt

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

 

2024 lecsószezonját részemről, ezzel a 16 üveggel bezárom.  Hidegen passzíroztam, géppel 20 kg paradicsomot, az üvegekbe belement a szeletelt paprika és felöntöttem a lével. 90 C/20 perc dunszt a befőzőautomatában.

 

Utolsó pár lecsó 2024 nyarán

 

Nálunk nagyon fogy télen pörköltökbe, gúlyásokba főleg de ha kedvem támad lecsót enni csak friss vöröshagymát vágok alá, kiolvasztott szalonnára és kolbásszal vagy tojással vagy tizzsal vagy cukkini váris ehető!

Ma már igen meguntam a lecsót! (csak holnapig)

 A második 16 üveg a befőző automatában. 90 C/30 perc a befőzőautomatában.      A jövő héten még spagetti krém következik, nagyon kelendő nálunk.  Kifőzött spagettire keverem rá wok ban, teszek rá gombát, vam, hogy darált hússal..
Arra kitaláltam egy új receptet, almával fogom csinálni és sárgarépával zöldfűszerekkel, jól jön a pektin, viszont nem passzírozom, hanem botmixerrel vágom, vöröshagymával, fokhagymával zellerrel főzés után.
Így sűrűbb édesebb és  lesz. Még vár a mosogatás. Ja, recept, paradicsom összevágni, tűzön míg levet enged bele a darabolt paprika, kevés víz kellett hozzá. A paradicsom savtartalma minden évben más és az állaga is

 Figyelj:

A passzírozás után sokan kidobják a héjat és a magot, pedig aranyat ér!! Igaz nem a lecsónál hanem a lénél passzírozunk de azt is készítenem kell a családnak bőven, a szánk íze szerint.
Pedig pont ott marad meg a paradicsom egyik legértékesebb része.

A sűrűbb, „testesebb” részekben koncentrálódik a likopin és a béta-karotin is – ezek azok az anyagok, amik miatt a paradicsomot nem csak enni, hanem használni is érdemes.

👉 Mindent a paradicsom befőzésről itt

Régi konyhai fogások, amiket nem mindig teszek ki nyilvánosan.


👉 Feliratkozom

A feliratkozással elfogadom az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

🧡 Sztori

A chili már automatában!
Nálam ez a kategória mindig egyszerű – nem bonyolítom túl.

Most is ment minden a megszokott módon…
csak egy apró „mellékhatás” volt:

👉 mindenem csíp, még a levegő is! 😄

Volt egy kisebb „wellness élményem”…
kb. 5–6 kg chili után ez már jár 😅


🌶️ Hozzávalók

  • friss chili paprika (5–6 kg)

  • mustármag

  • feketebors

  • babérlevél

  • ecetes-cukros felöntőlé


👨‍🍳 Elkészítés

  1. Az üvegek aljára teszünk:

    • mustármagot

    • feketeborsot

    • babérlevelet

  2. A chilit megtisztítjuk, üvegekbe rakjuk
    (2–3 dl-es üvegek ideálisak)

  3. Felöntjük ecetes-cukros lével

  4. Befőzőautomatába tesszük:

👉 90°C – 20 perc


🔥 Konyhai titok

👉 A kisebb üvegek:

  • praktikusabbak

  • gyorsabban elfogynak

  • nem romlik meg felbontás után

👉 A fűszerek az alján:

  • szépen átadják az ízüket

  • nem nyomják el a chili karakterét


⚠️ FONTOS (saját tapasztalat 😄)

👉 Chili feldolgozásnál:

  • kesztyű ajánlott

  • szemhez ne nyúlj!

👉 különben:
💥 „wellness élmény garantált”

A befőzés legnagyobb hibái amit könnyű elkövetni


💬 Zárás

Egyszerű, gyors és brutál erős…
pont, ahogy szeretem.

👩🏽‍🍳

A részidő lehetne jobb, fáradt vagyok!

Kb a 23 kg paradicsomot ma lének készítettem. A képen lévő utolsó 10 kg körüli mindjárt a passzírozóba. (9,30 körül kezdtük a fiammal)
Kuktában főztem egy redukciót, 1 zeller aprón, kakukkfű, bazsalikom, füstölt zellerszirom. 8 perc nyomáson volt.   Ezzel együtt kerülnek passzírozásra, aztán üvegbe. 90 C/30 min. befőzőautomatába Édesnek ítéltem, kapott egy kis citromsavat is, teljesen jó ízű!! A citromsav biztonság kedvéért kell a paradicsomhoz ha túl édes és nem eléggé savas. Így biztosan  nem romlik meg.
Paradicsom befőzése nyáron

Paradicsom befőzése lének, zöldfűszerekkel

Kellemesen fűszeres, jó ízű levet nyertünk a paradicsomból, lehet tovább csinálni, ketchupot, sűrítményt is készíteni. Na  meg aszalni az nagyon fontos.

👩‍🍳

Vágytam egy kis fermentált céklára. 3 kg céklát hasábokra daraboltam. Az üveg aljára egész borsot, egész fűszerköményt tettem.     Egy kisebb fej kelkáposztát is tettem bele, hasábokra vágva és egy fej fokhagymát pucolva és megroppantva.

Tettem még bele egy narancsot karikára vágva.  Ráborítottam a tetejét és vizet öntöttem a karimájába. utóbbi azért kell, hogy légmentesen zárjon de az erjedés során felszabaduló gáz ki tudjon jönni.

 

Reményeim szerint finom vitaminos savanyúság lesz belőle. 12-14 nap múlva megnézem, hogyan érik a dolog..

 

 

Délelőtt egy üveg vegyes fermentált zöldség készült. Az üveg aljára és közepére egy egy csomag kapor került, fokhagyma, brokkoli, káposzta, vajretek, sárgarépa, kakukkfű, zsálya, kömény, egész bors, mustármag. A zöldségeket ahogy jött rétegeztem. A brokkolit rózsáira szedtem  a többit a robotgép szeletelője gyalulta le.
2,5 % os langyos sóoldat rá, hogy ellepje, langyos helyen 12-14 napot érjen  és csodálatos, egészséges savanyúság.
  • Nagy előnye, hogy nyáron és télen egyfolytában lehet csinálni, nem szabad hagyni, hogy kifogyjon..😁
  • Erjesztett zöldség, rengeteg C vitamint, egyéb vitaminokat és tejsav baktériumomat tartalmaz,  ami a vastagbélflórát (is) nagyban támogatja. Csodálatos immunerősítő!
  • Elősegíti a könnyebb, gyorsabb emésztést és a felszívódást!
  • Gyermekeknek, időseknek nélkülözhetetlen a helyes anyagcseréhez!
  • Nagyon egyszerű, könnyen meg tudod csinálni és a család csak nyer vele.
  • A legegyszerűbb tartósítási  eljárás
  • Természetesen tartósítószermentes

📗A gigant kimchim ehetővé érett. Ma is átforgattam. Igazi vitamin bomba és az íze csodás. Még szójaszószt tettem rá és chili pelyhet. A salátánk egy tejsavas erjesztésen megy keresztül. Az erjesztő üvegem foglalt volt ezért tettem jobb híján a kuktába. Az a fontos, hogy el legyen zárva a külső idegen baktériumoktól.

Egész évben lehet csinálni és nagy rá esély, hogy meg is fogja szeretni a család. Étvágygerjesztő, immunerősítő, természetes csoda. Ajánlom próbáld meg!

Rp: Gigant kimchi. Rosszul mértem föl ,,több,, lett. 1 db 3 literes üveg és ekkor elfogott a lustaság és eszembe jutott a 17 literes kuktám. ( a levegőt lefogja)

Csináltam egy pasztafélét, 1,5 l paradicsomlé 8 körte turmixolva, 14 g fokhagyma reszelve, 1 ü halszósz, 1,5 ü szójaszósz, chiliszirom, 1 testes gyömbér reszelve és összekevertem, ezeket elegyítettem a zöldségekkel.

Majdnem 5 kg kínai kelt tegnap feleztem, lesóztam. Ma lemostam és alaposan átkentem a szószommal. Rá rétegezve, locsolva ment 1 kg vajretek vékonyan, 1 kg vöröshagyma vékony karikán, kb fél kg répa vékonyan, 6 db alma kis kockán.

Lezártam a kuktát, otthagytam. Érjen, ezzel nincs baj.

Már érett, kész kimchi, tele ízekkel

📜Imádom ezt a füstölőt! Benne van 20 csirkecomb. Egy töltéssel elmegy holnap délig vagy estig. Nem kell ránézni sem, nem kaphat lángra, bükkfa hidegfüst. (20-22 C)

Utána hármasával vákuumozom és megy a fagyóba. Igen megszerették itthon mióta csinálom. Úgy gondoltam, ha van füstölt liba, pulykacomb, miért ne lehetne csirkecomb.. Azóta van nálunk. Olyan ételekbe teszem amibe hiányzik a füstölt íz, viszont egy gyengébb húst szeretnék adni.

Babfőzelékbe de füstölt levesnek is nagyon finom tud lenni, amennyiben van lehetőséged füstölésre, mindenképp próbáld ki!

📜 Gigant kimchi. Rosszul mértem föl ,,több,, lett. 1 db 3 literes üveg és ekkor elfogott a lustaság és eszembe jutott a 17 literes kuktám. ( a levegőt lefogja)

Csináltam egy pasztafélét, 1,5 l paradicsomlé 8 körte turmixolva, 14 g fokhagyma reszelve, 1 ü halszósz, 1,5 ü szójaszósz, chiliszirom, 1 testes gyömbér reszelve.

Majdnem 5 kg kínai kelt tegnap feleztem, lesóztam. Ma lemostam és alaposan átkentem, bemasszíroztam a szószommal. Rá rétegezve, locsolva ment 1 kg vajretek vékonyan, 1 kg vöröshagyma vékony karikán, kb fél kg répa vékonyan, 6 db alma kis kockán.

Lezártam a kuktát, 2-3 naponta átforgatom. Nagyon finom vitaminos, erjesztett zöldség alakul ki belőle, nálunk mindenki szereti. Természetesen mindíg idényzöldségekből készítem, savanyúságként kell enni. Az ebéd megkoronázása.

Gyerekeknek illetve kényes gyomrú egyéneknek nyílván chili nélkül készítem. Egyszer egy koreai hölgy nyugtatott meg a kimchi receptjeim miatt. Azt mondta, ők is beletesznek mindent, ami zöld és ami nem csak növény legyen.. Kb 14-16 nap múlva már lehet kóstolgatni. Először langyos helyen érlelni kell, 8-10 nap után be kell vinni a kamrába és sokáig eltartható, bár nálunk hamar elfogy.

Készítette