👩🍳👩🍳
📖Karfiolkrém 2023,, Majorannás, borsikás, szójaszószos, csipke balzsamecetes .
A 12 kg karfiolt kétszerre megfőztem a nagy kuktában, babérlevéllel, vöröshagymával, fokhagymával , vegetával, leveskockával, majorannával. így már főzés közben is jó ízeket kapott.
Botmixerrel péppé vágtam, pürésítettem. Kapott borsikát, szójaszószt, mustárt, balzsamecetet, őrölt római köményt, 8ebből kevés kell) citromsavat kicsit. Ezeket addig amíg kedvemre való lett az íze. (Volt egy adag csemegeuborka felöntő az is elfért benne. A pH t 4,1 re állítottam. nagyon fontos a savasítás miatt a botulizmus miatt!😯
Megy a befőzőautomatába 120 perc, 100 C ra, utána a kamrapolcra. Igen finom ez a balzsamecet, kaptam ismerőstől . Pikáns ízvilágot hoz a krémbe. Kb 30-32 3 dl es üveg jön ki belőle. (reggelire pirítósra kenve, húsokhoz mártogatni , krémlevesnek szuper jó és még szalonnasütéshez is.
Évek óta készítem, egy idényre nekünk kb 60 üveg kell. Fogyasztáskor lehet dúsítani, érdekesebbé tenni harmadában vagy felében majonézzel keverni, nagyon finom. Természetesen semmi tartósító és egyéb ,,műanyag nincs benne.😁
Gyerekeknek, időseknek, fogyókúrázóknak nagyon tudom ajánlani, vitaminos, könnyű és finom. Nem utolsósorban tiszta zöldség tele vitaminokkal és ásványi anyagokkal.
Szia Sanyi! Ezt a karfiolkrémet tényleg ilyen egyszerű megcsinálni? Nekem az a gondom, hogy a karfiol puffaszt, itt fellépnek ezek a gondok, mert ha nem én biztos csinálok. Másik dolog , ezt a pH dolgot nem értem, ha kérhetnélek magyarázd már el, hogy kell csinálni. Köszönettel : József
Ja következő,, a fermentált dolgok tényleg ennyire hasznosak mint írod?? Miért nem lehet ezeket megvásárolni a boltokban akkor? Tényleg immunerősítő is? Télen is jó fogyasztani, gyomorégést nem okoz, bocsi, hogy ilyen sok problémával árasztalak el, örülök, hogy rátaláltam a weboldaladra, majd még kérdezek.