Ha valaha láttál már valaki hordós káposztát készíteni a nagyszüleid kertjében, tudod: ez nem egyszerű „besózás”, hanem folyamat, amelynek minden lépése számít. Nézzük végig, hogyan zajlott ez régen – és hogyan csinálhatjuk ma is hasonlóan.
Savanyításra a kemény, tömött fejű, késői (őszi) fajtájú fehér káposztát válasszunk. A laza fejű, korai fajták nem bírják a hosszú erjedést, könnyen meguhulnak vagy romlásnak indulnak.
A régi asszonyok „szemre” sóztak, de a hagyományos arány nagyjából:
Ez az arány kulcsfontosságú: túl kevés só mellett a rossz baktériumok is elszaporodhatnak, túl sok só viszont gátolja a tejsavas erjedést és a káposzta nem savanyodik meg megfelelően.
A hordóba rétegesen került a káposzta:
Ez volt a folyamat legfizikálisabb és legfontosabb része. A taposás célja, hogy a káposzta saját levét kiengedje, amely ellepi a rétegeket, és kizárja a levegőt – ez elengedhetetlen a helyes erjedéshez.
gyerekkoromban én tapostam a káposztát, míz kicsi volt a lányom Ő, ma már kézzel döngölöm
Miután a hordó megtelt, a tetejére tiszta káposztaleveleket, majd egy kereszt alakban illesztett nyomtatófát helyezünk. Erre nehéz, alaposan megmosott követ , súlyt, teszünk, hogy a káposzta a lé alatt maradjon – a levegővel érintkező rész ugyanis könnyen megpenészedik.
A következő bejegyzésben a tájegységi ízesítéseket és variációkat mutatjuk be – hogyan savanyítottak Erdélyben, az Alföldön és a Dunántúlon.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.