Nagymamám sokszor csinált hasonlót tavasszal, amikor a kertben már szép volt a saláta. Nem volt ez nagy mutatvány, inkább olyan étel, amit az ember érzésből rak össze, abból, ami épp van.
Most én is így csináltam.
Angol szalonnát kockáztam, szépen kiolvasztottam, majd ment rá egy vödrös tejföl, csak úgy megfuttattam, hogy összeérjenek az ízek. Tettem bele 1 evőkanál juhtúrót, meg úgy 40 dkg tehéntúrót, ettől lett igazán tartalmas.
Erre jött egy szép fej saláta a kertből, felvágva 🥬,
1 csokor friss kapor, finomra vágva 🌿,
pár zöldhagymaszár,
és végül 50 dkg kiolvasztott sztrapacska.
(Azt még ő szaggatta, emlékszem.)
Egymás után ment rá minden, semmi hókuszpókusz.
A világ legegyszerűbb dolga, mégis van benne valami, ami miatt az ember újra és újra megcsinálja.
A kapor és a zöldhagymaszár együtt felejthetetlen ízt ad neki 😁
Ilyenkor érti meg az ember, hogy nem kell mindig túlgondolni a főzést –
elég egy jó alapanyag, egy kis emlék, meg az, ami épp a kertben nő.
Túrós, salátás sztrapacska
