Regisztráció


Belépés

Marhahúsétel

👩‍🍳 20-25 perc

Ma növendék marha szegyhez és nyakhoz jutottam. Az első,, majd hétvégén BBQ féle lesz (3,60, kg). A nyakat kockáztam, kuktában pörkölt alapra tettem, fűszerpaprika, 1/2 liter tavalyi saját lecsó, barnacukor, paradicsomlé, őrölt kömény, só, vörösbor, víz. 20 perc high fokozaton a kuktában.

Ezután tettem rá kb 1 kg kockázott lapockát, még kis víz házivegeta, kívánt még köményt is.

Hozzá csak egy sima párolt rizs ment és tavalyi kovászos uborka.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳

📜A mai ebéd után a fiam jelezte, nem kell feltenni a kezem és elhagyni a konyhát.. Borjú volt lassúfőzőben éjjel 8 órát, 2 hagyma aprón, kevés zsíron, olyan 1,30 kg hús 3 felé vágva. Szójaszósz, worchester, méz, feketeszőlő lé, só, Jack D, BBQ szósz , füstölt pirospaprika, kevés víz.

Kapott mellé egy párolt rizst egy erőleveskockával, apró zöldpetrezselyemmel.

A tányéron mellette kimchi van. Receptet találsz az oldalon, megéri megcsinálni!

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 1 óra kb

Ma ilyen ,,gyengét,, készítettem..🤣 Körmös pacal tócsnival.

Instant Pot elektromos kuktába kis olajra 3 nagy vöröshagyma aprón, megfonnyasztva. Rátetttem 2 x 0,75 lecsót, természetesen saját nyári készítmény, kb 80 dkg köröm, fűszerpaprika, 4 babér, fűszerpaprika, őrölt kömény, vegeta, oregano, csontlé.

Bean program és mentem dolgozni. Ezért nagyon jó az elektromos kukta, biztonságban ott lehet hagyni, megcsinálja aivel megbíztuk és beáll melegentartásra.

Gőzben maradt, nem kellett kiengedni. Rácsíkoztam jó 1 kg pacalt, egész feketebors, csontlé, vegeta. 35 perc high fokozat.

Gőz ki a levét sűrítettem kukorica keményítővel. Kis sült krumpli, tegnapról maradt fokhagymás tócsnival…Ez reszelt cukkiniből készült, rengeteget konzerváltam nyáron 2,5 literes üvegekbe.

👩🏽‍🍳👩🏽‍🍳 8-9 óra

A sárgarépát, gyökeret 🥕 nyersen gyorsvágóban vágtam finomra. Marhahúst (szegy) 🐄kicsit kérgeztem zsíron, (borsozva, sózva volt. Kivettem a húst, apró hagymát pirítottam, utána rá a zöldségek és víz. A húsokat visszatettem, bele 2 babér, feketebors társaságában, őrölt mustármag, balzsamacet, 1/2 dl száraz fehérbor, 1 evőkanál barnacukor.

Lezártam az elektromos kuktát 2 óra high 8 óra low fokozat. dolgozzon csak éjszaka ráér.. Délelelőtt kivettem a húsokat, babért és botmixerrel péppé vágtam a sűsű levet. Kapott utána egy vékony tejfölös habarást és visszatettem a húsokat. (csak így fogom csinálni ezentúl) Mély finom ízek, kevés munka, finomság.

A vadas nem egy tipikus nyári étel, inkább télen szoktam készíteni, nem tudom miért így alakult ki.

Reggelre kelvén csodás érzés volt, hogy kész az ételem és ebédre csak egy levest kell összeraknom..

👩🏽‍🍳 9-10 óra

Instant Pot elektromos kuktába 8 l be, marhanyak, marhacsont,sertés tarja, srépa, gyökér, petrezselyem, vöröshagyma, zellergumó, karalábé, aszalt paradicsom, aszalt gomba, egész bors, 1 mokkáskanál paradicsompüré, 5 zsályalevél, lestyánlevél, 1 kávéskanál barna cukor, víz. Mindent egyszerre neletettem, saját vegeta, só. Beállítottam 2 óra high fokozat utána 5 óra normal volt. Így hét órát pötyögött lassan, reggelre csodás ízű levesem lészen volt!

A cérnametéltet reggel készítettem, így összesen saját készítés volt! Durumbúzából készült, 10 dkg liszt/ 1 tojás felhasználásával.

Erőleves télvíz idején- Sanyi nyárikonyhája
  • Bárki tud ilyen egyszerűen leveseket is főzni! A hús megfelelően puha viszont a zöldség nincs túlfőzve megfelelően roppanós az íze meg van!
  • Nem kell rá vigyázni, amint lejár hajnalban a program, azonnal melegentartásra kapcsol, megvárja amíg felkelsz és megkóstolod!!
  • Időt, munkát takarítasz meg ezzel a módszerrel a slow főzéssel!
  • Leszűrve vagy nélküle idősétkeztetésre teljesen alkalmas! Csodálatos hatású! Szükség szerint a zöldségeket lehet belőle botmixerrel pépesíteni.

Tegnap este megágyaztam a lassúfőzőmben, egy kis libazsírra, 2 db félfő hagymára, 0,5 kg kimosott savanyú káposztát tettem. Rátettem 1,70 kg marhacombot amit előtte, bemasszírotam mustárral. (jól bevágtam 3 helyen) majdnem átvágtam.

Kapott egy kis boróka port is és saját vegetát. Csontlével felöntöttem, hogy ellepje. 5 óra high, 7 óra low volt a Klarstein lassúfőzőben. egész éjjel ment. (az enyém gyenge). Sütőben adtam rá egy kis kérget, mikor kész holt rápirítottam 200 C on. Idő híján csak egy kis főtt krumpli volt hozzá meg a pecsenyelé ami nem látszik a képen. És éretlen kimchi, a fiam nagyon értékelte.

  • Használjuk ki a lassúfőző praktikumát, reggelre kész volt a szombati ebéd, lehetett mással foglalkozni!

Tegnap óta itt van nagybátyám, meglátogatott! A hosszú hétvége tegnap kezdődött.
Ma Ő főzte kinn bográcsban a vörösboros marhapörköltet. Rp: Zsíron a kondérban finomra vágott hagymát fonnyasztott, rá fűszerpaprika, paradicsompüré, kockázott marhahús. Őrölt kömény, víz. Virrasztott mellette az öreg, párolta kb 4 órán keresztül, jó parázson. Ment bele kb 8-10 szárított vargánya szirom és 2 dl száraz vörösbor. Ezzel még jól átpárolta.

Én hozzátettem a kakukkfüves fokhagymás cukkini tócsnit és a fokhagymás joghurtot. A cukkinit lereszeltem, kinyomtam a levét, tettem bele őrölt kakukkfüvet, kukoricalisztet, ezzel formáztam és kisütöttem olajban.

A saját yoghurtba csak belereszeltem a fokhagymát (ezt mindenki ízlés szerint csinálhatja)👌

  • Tipp: a tócsnit hagyományosan reszelt krumpliból szokták készíteni de mi sokkal jobban szeretjük cukkiniből! Jóval könnyebb, lágyabb!


Marhapörkölt tócsnival

Délutáni uzsonna vagy késői ebéd: A szürke Heinerben (az egyik okos kukta) egy lecsós marhapörkölt készült, 0,5 l (saját) lecsó 1 kg hús kockázva, őrölt kömény ,saját delikát. 30 perc (elég lett volna 25 is) .1csomag spagettit kifőztem, ebbe tettem 0,5 l eltett zöldség alaplevet., (zöldség alaplével együtt főztem ki, a spagettinak így sokkal jobb íze van) Összeraktam, kb 3 dl tejföllel, összeforraltam és tálba tettem. Várom haza a családot. Tetejére némi friss oreganot hintettem

Marhapörkölt receptje, intelligens kuktában

Instant Pot 8 literesbe tettem egy kis olajat, 2 karikázott vöröshagymát. Az 1,20 kg súlyú marhacombot bemasszíroztam mustárral, szórtam rá frissen őrölt borsot. Került az edénybe 5 dl erőleves, 3 dl barnasör, 2 evőkanál barnacukor, 5 gerezd fokhagyma, 5 szem boróka, 4-5 szegfűszeg, beletettem egyben a húst. 49 perc/more nyomás utána 20 perc/more és majdnem tökéletes lett. (elfér még 10-15 perc) Kivettem a húst, helyére, 0,5 kg krumpli, kockázva ugyanannyi sárgarépa, 80 dkg édeskáposzta (hasábokban), a zöldségekre tettem egy kis delikátot. 6 percet kapott és nyitottam a kuktát. A húst lekentem erdei mézzel és halogénnel kapott 10 perc alatt egy fényt. Együtt tálaltam.

Lehet, hogy egy kép erről: étel
  • Tipp: Biztos szükséges a marhahúshoz 75 perc more fokozaton, lehet 85 is

Intelligens kukta receptek. Marhacomb intelligens kuktában

A BBQ Amerikából származik, ott ún. népi eledel alig hiányozhat a háztartásból egy kisebb nagyobb smoker. Apropó mint a neve is mutatja füstölő, tehát a húsokat nem direkt hőn, parázson sütjük hanem jóval hűvösebben hőkezeljük 110-120 C on. Természetesen így megnő az elkészítési idő 6-8-10- 15 órára, ez nyílván attól függ, milyen húsfajtát készítünk, milyen a hús súlya (1 től a sok kg os húsokig) Már az aranyláz idején nagy hordókban készítették a tábla húsokat ún hordósmókerekben, kettévágott vashordókban. Az idő a munka tulajdonképpen szórakozás és bőven megéri, csodálatos ízeket tudunk elővarázsolni a húsoknál. A végeredmény egy külső kérget kapott csodás husi, színátmenetekkel és belső márványossággal. Többféle füstölő létezik és ma már nagyon kényelmes az automata maghőmérő, rácshőmérő akár bluetooth, wi-fi kapcsolattal, így be tudjuk állítani a sütési küszöbértékeket, ott tudom hagyni, ha valami gond van riasztást küld a telefonomra. Előkészületben, fűszerezzük a húsokat sokszor csak sóval és borssal bedörzsöljük (ez az eredeti amerikai)Jó minőségű darabos faszenet használunk a parázshoz és erre időnként meggyfa, körtefa stb, chipset (bocs), hintünk, amivel külön ízt és színt adunk ételünknek. A hőforrásunk, tűztér tehát oldalt van nem a húsunk alatt és ezt még előtte hűti egy sokszor fűszerezett víz (2-3l), rozmaring, bazsalikom benne, természetesen olyan ami megy az ízvilághoz amit szeretnénk elérni. A sütés utolsó részében fűszeres, ízesített szósszal kenjük a húsunkat amitől különleges ízt és színt kap. Én legtöbbször saját készítésűt szoktam használni. A grill ezzel szemben direkt hőn való gyors sütés az alapanyag alatt van közvetlen a hőforrás. Ajánlom próbáljátok ki, nem fogtok csalódni benne!!! (természetesen csak rövid vázlat)

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Természetesen ezekhez csináltok egy – két köretet és savanyúságokkal lehet nekikezdeni a falatozásnak. Nagyon fontos, hogy érdemes kitölteni a sütőket és zöldségeket is füstölni. A krumpli a paradicsom a paprika, cékla stb nagyon finom füstölve.

Most már dermedhet! Éjjel ment IP intelligens kuktában , slow programon, more on,10 órát. Füle, farka, köröm, egy csülök kockázva, 2 vöröshagyma, 3 egész fokhagyma zúzva. Éjjel ment a Heiner kukta is slow programon, 8 órát borjúhússal., pörköltnek. Hiába hétvégére vendégeket várok, tenni kell valamit az asztalra. Elég szép, tiszta kocsonyának mondható és nagyon hamar dermedt. Ezentúl jóval több kocsonyát fogok főzni de még több fokhagymát teszek bele.

Így nagyon könnyen egész takaros menüt lehet összeállítani, viszonylag kevés munkával. A borjúhoz csak tarhonya lesz, svéd uborkasalátával

Lehet, hogy egy kép erről: étel

Ebéd letudva! Levesfőzőben egy vegyes zöldségkrém leves. Tejfölös tárkonyos, gombás marhacomb. IP intelligens kuktában libazsíron két vöröshagymát aprón fonnyasztottam, rá bő 1 kg kockázott hús, 2 teáskanál majoránna, saját vegeta, csontlével felöntöttem. 30 perc, high nyomás néki. A gőzt kiengedtem, bele 30 dkg körül sampignon gomba, visszatettem 1 percre.Gőzt kiengedtem, tejfölös kukoricalisztes habarással sűrítettem, saute programon, összerottyant. Másikban, párolt rizst készítettem, így ismét sikerült gyorsan elintéznem az ebédet.

Lehet, hogy egy kép erről: étel
Készítette