Regisztráció


Belépés

Füstölés

Füstöléssel tartósítás

Ma 3 kg sertéscombot 3x ledaráltam,hagymával, fokhagymával.
Fűszereztem őrölt kömény, só, füstölt babérpor, őrölt koriander, borókapor, őröltbors, fokhagymaporral, medvehagymalevéllel. Tettem bele 1 kanál saját készítésű pecsenyezsírt.
Holnap fogom füstölni, akác, bükk, fűrészporon és kukoricacsutkán.
Ez már Húsvétra lesz..

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Szeletekben, gomolya sajttal egészen jó ízvilága van és erről nagyjából tudom, hogy nincs benne állományjavító és sok más érdekes..

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Húskenyerem, saját,,, Nos az egyik. 1,80 kg apróra darált sertéshús, ált comb. Nem szabad, hogy hideg legyen konyhamelegen kell keverni ellenkező esetben, nem sikerül jól az ízesítése. Ízlés szerint, házi vegeta, 2-3 pritaminpaprika kockázva, szép ha az egyik sárga másik piros.

Medvehagyma vékony csíkokra vágva, nem szoktam belőle sajnálni. Őrölt feketebors (persze nem kötelező). Langyos víz 1,5 dl , ebben 6-8 fokhagyma átnyomva. A víz általában háznál hizlalt disznóhoz kell…. van amikor még teszek a keverékbe 10-15 dkg kis kocka keménysajtot.

Jól összedolgozom, sonkaprésbe vele! 120 percre a a befőzőautomatába teszem 90 C ra. Természetesen erősen lenyomtatom és feleidőben mégy egy fogat húzok a formán. Kiveszem, hűtöm aztán 8-10 órára hűtőbe teszem. Utána simán kiborítom. Azt még meglátom füstölöm e vagy nem ezt mindíg leszabályozza, hogy megkérdezem itthon és kész.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

 

Füstölt pritaminparika. A füstöt ennél is meggyfa chips ízesíti, a gyümölcsfák nagyon jó ízt adnak a füstölendő árunak, legyen akár hús vagy zöldség. Erre most néha friss csombort hintettem, kb 30 percig volt a füstön.

Ezután megy az alaposan kimosott üvegekbe, ebbe 2 babérlevél, 2 fokhagyma, fél mokkáskanál mustármag, csombor,zellerlevél, cukros, sós ecetes víz. 90C/20 min a befőzőautomatában. Utána mindjárt kiveszem a befőzőből.

Nagyon finom húsok mellé savanyúnak de akár egy zsíros kenyérhez is csodálatos.Készítettem már csípős paprikából is de azt kizárólag én ettem itthon de nagyon finom volt.

Tipp: Érdemes úgy készíteni fele üvegbe zellerlevelet teszünk a másikba kaprot. Érdekes ízhatások..

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Fustolt, aszalt paradicsom fuszerolajban. Eloszor aszaltam a paradicsomot, utana gyengen fustoltem, meggyfan az izeert. Uvegeztem, bele koriander, zsalya, bazsalikom, es felontve olivaolajjal. 20 p/90 en hokezeltem. Pizzara, tesztakra italiai kajakra.

Nem érhető el leírás a fényképhez.
Készítette