🧀 Lágy sajtok
Krémesebbek, frissebbek, hamar fogyaszthatók. Mi már másnap esszük, éjjel csap csöpögjön a formából. Apropó sajtkendőt,formát tudsz venni a neten..
Ilyen például a gomolya, krémsajt vagy a friss kecskesajt. Ezeket fantáziád és ízlésed szerint, ízesíthetheted, akár füstölheted is. Az egész sajtkészítésben a legnehezebb a minőségi tej beszerzése, de készítettem már bolti 2,8 % ból is.. Bátran fogj neki, megéri.
Kevesebb nedvességet tartalmaznak, hosszabban érnek, erősebb ízűek. Mondjuk jóval többet kell babrálni vele, tartani a páratartalmat, hőmérsékletet.
Ide tartoznak az érlelt, füstölt sajtok is.
Régen falun egyszerű volt a szabály:
amit gyorsan megettek, abból lágy sajt készült, amit el akartak tenni télire, abból keményebb, sokszor füstölt sajt lett.
A sajtkészítés türelem, tisztaság és egy kis érzék kérdése. (na meg fantázia)
A füstölés egy szuper dolog, az egyik kedvencem! Még hűtősdobozban füstöltem ekőször, utána próbáltam fejlődni. Tudjuk, hogy csak keményfa fűrészporral szabad füstölni és az asztalos üzemből jöjjön! A gyümölcsfák porával, egy külön ítvilágot adhatunk, kukoricaszemekkel is, vannak fortélyok, több is..
A saját kialakítású érlelőmről is van videóm, vsak meg kell találni. Abban tudom tartani a Camembertnek, Rokfortnak a 94-95 % os páratartalmat és a 17-18 c ot. Nehezen tudjátok elképzelni de két nagy virágcserépből készült. Szondákkal amik mérik a párát és a hőfokot. Egyszerre úgy 1,60 kg sajt érik a kettőben..
A különleges sajtjaim tényleg különlegesek, a fantáziám szüleményei, szeretem ezeket a kitalált és megalkotott könnyű ételeket!

Camambert és Rokfort sajtjaim
[pt_view id=”66e67a7qfw”]
Ki kellett bővítenem a nyári konyhámban a sajtrészleget.
Úgy látszik, egyre nagyobb az igény itthon a házi sajtokra.
Egyszerre már kétféle sajtot is érlelni kell, ezért egy egyszerű, de működő megoldást választottam:
👉 két nagy cserép alá kerülnek a sajtok.
És működik!
A rokfort már elkészült, el is fogyott…
Most egy Camembert van soron.
Kb. 1,4 kg Camembert készül,
amit a háznépe legjobban 14–16 napos érleléssel szeret.
A jó sajt lelke az érlelés:
páratartalom: ~95%
hőmérséklet: kb. 16°C
zárt, párás tér (cserép alatt megoldva)
👉 Ez biztosítja a megfelelő kérgesedést és állagot.
A tejet oltóval és megfelelő kultúrával beoltom
Formákba kerül
Másnap kiveszem
Mehet a cserép alá érni
👉 Innen már a türelem dolgozik
a cserépes megoldás egyszerű és működik
stabil párát tart
jól kontrollálható környezet
👉 házi körülmények között is kiváló
A házi sajt egy külön világ.
Minél többet készítek, annál inkább látom, hogy nem bonyolult – csak figyelni kell.
Kíváncsi vagyok, ez a Camembert milyen lesz… 😊

Camambert és Rokfort sajtjaim
Tegnap hivatalosan is elindítottam az idei sajtszezont. 😊
Az első adag 10 liter tejből készült, oregánóval és fokhagymával ízesítve. Sokan bonyolultnak gondolják a házi sajtkészítést, pedig egy kis gyakorlattal meglepően egyszerű.
A tejet 68 °C-on 30 percig hőkezeltem, majd 37 °C-ra visszahűtöttem, és hozzáadtam az oltót. Körülbelül 50 perc alatt szépen megalvadt.
Ezután felvágtam a sajttésztát, leöntöttem róla a savó nagy részét, majd jöhetett a fűszerezés:
A sajtmassza formákba került, ahol egész éjszaka szépen kicsöpögött. A képen már ez az állapot látható. Másnap már fogyasztható is.
Persze szívesen készítenék egyszerre nagyobb adagot is. Így a friss sajt mellett jutna bőven érlelésre, füstölésre és fűszerolajban való tárolásra is.
A terv már megvan: szombatonként 20 liter tejből szeretnék sajtot készíteni. Körülbelül 1–1,5 kg maradna friss fogyasztásra, a másik rész pedig menne az érlelőbe, a füstölőbe vagy a fűszerolajos üvegekbe.
A következő célom egy külön tejes hűtőszekrény beszerzése. Abban csak a tej, a sajtok, az oltó és a kultúrák kapnának helyet. A nyárikonyhámban még éppen elfér… lassan már csak én nem! 😊 Mivel a tejet mindig este kapom, így a nyári melegben is biztonságosan tudnék sajtot készíteni.
Az egyik kedvencem a zöldfűszeres olajban érlelt sajt. Kaporral, kakukkfűvel, majoránnával vagy oregánóval egészen különleges ízt kap. Egy tányér frissen főtt spagettivel, koktélparadicsommal összeforgatva igazi nyári finomság.
😊 Nálatok készült már házi sajt? Ha még nem, lehet, hogy idén itt az ideje kipróbálni!

Tudod mi a különbség egy jó és egy igazán emlékezetes étel között? Az apró konyhai titkok… 🙂
Ha feliratkozol, nem csak recepteket kapsz. Küldök neked beváltsz módszereket, trükköket és ingyenes e-bookokat, amik folyamatosan bővülnek.
Feliratkozással elfogadod az adatkezelési tájékoztatót.

Sanyi nyárikonyhája cégtáblája (MI kép)


(MI kép)
Nagyon fontos illetve érdemes ezt vezetni, tervezhetsz és pontos vagy.. Nyomtasd ki , vidd a kamrába és kész.

(MI lép)
☝🏻 A befőzőleltár nagyon fontos egész évben. Idényben azért, hogy tudjuk, miből mennyit és hogyan tettünk el. Télen, nézzük és már tervezhetjük a jövő évet. Nyomtasd ki és használd.

(MI kép)

(MI szerkesztett kép)

(MI szerkesztett kép)

(MI szerkesztett kép)
Hamarosan…
Kezdőknek és haladóknak: hőfokok, idők, gyümölcsök, zöldségek, biztonságos tartósítás.

Sanyi nyárikonyhája cégtáblája (MI kép)
🍯
Befőzőautomata használata
Alapok, hőfok, idő, üvegek, tetők
🍒
🍄
Gévagomba befőzőautomatában
Egyszerű tavaszi gomba télire
🍑
Sárgabarack befőzőautomatával
Befőtt, lekvár, dzsem alapok
🍇
Szilvabefőtt befőzőautomatában
Hőfokkal, idővel, gyakorlati tanácsokkal
🍅
Paradicsomlé befőzése
Lé, szósz, pizzakrém, lecsóalap
🥒
Kovászos uborka télire
Fermentálás és tartósítás találkozása
🥗
Cékla befőzőautomatában
Savanyúságnak, köretnek, kamrába
⚠️
Zöldbab tartósítása biztonságosan
Zöldbabnál canner kell, nem sima befőzőautomata
📋
Befőzőautomata idő- és hőfoktáblázat
Gyors kereső kezdőknek
❓
Gyakori hibák befőzéskor
Penész, romlás, felpúposodott tető
🫙
Üvegek sterilezése
Tisztítás, fertőtlenítés, előkészítés
🔴
Tetők fertőtlenítése
Mikor kell cserélni, mire figyelj?
♨️
Dunsztolás helyesen
Száraz dunszt, lassú kihűtés, hibák
Ha szereted az igazi házias ízeket, akkor jó helyen jársz.
Itt nem csak recepteket adok, hanem azt is megmutatom, hogyan lesz igazán finom.
Feliratkozás után ajándékba elküldöm a folyamatosan bővülő e-bookjaimat,
és havonta kapsz egy különleges receptet vagy konyhai mesterfogást,
amit máshol nem találsz meg.
Ez már a nyárikonyha belső köre.
Nem küldök spamet, csak értékes tartalmat.
…az zene füleimnek 😄
Alatta ott pihen még egy 1 kg-os korong sajt,
a másik érlelő meg tegnap kiürült…
👉 úgyhogy jön a következő kör:
Rokfort lesz belőle!
Nem szeretem, ha üres az érlelő 😉
Sokan kérdezik, miben érlelek…
👉 egy nagy virágcserép
👉 és az alja (mint fedő)
Ennyi.
👉 télen a nyárikonyhában pont jó
👉 nyáron megy le a pincébe
Nem kell drága berendezés,
csak egy kis odafigyelés.
A sajtkészítésben nem az érlelés a legnehezebb…
👉 hanem a jó tej beszerzése
Ha az megvan, onnantól már lehet dolgozni.
Van köztetek, aki próbálkozott már sajtkészítéssel?
Vagy még csak kacérkodtok vele?
Régen ezeket a recepteket még füzetbe írtuk… Ma már több e-bookba gyűjtöttem őket. Feliratkozás után szabadon választhatsz közülük, és ingyen letöltheted.
Ez a kenyér nálam abból született, ami kéznél volt – egy kis savó a sajtkészítésből, maradék főtt krumpli, meg a lisztek. Az eredmény viszont meglepően jó lett: puha bélzet, ropogós héj, igazi házi kenyér.

A sajtkészítésben tudjátok mi a legnehezebb? Jó jejet beszerezni.. Valóban nem egyszerű dolog, nekem most sikerült 15 litert beszereznem.
A sajtkészítés nagyon egyszerű. a tejet 30 percig tartjuk 68-69 Con, mikor visszahűlt 37 C ra beoltjuk oltóval (lehet kapni az interneten). 15 literre 4 ml oltót tettem. Összekavarjuk, 1 óráig állni hagyjuk. Utána felvágjuk a sajttésztát, leszedjük a savót róla.
Tetszés szerint ízesítjük. Nekem ebben volt saját vegeta, fokhagyma pép, apró rozmaring. formákba szedjük és mehet be a hűtóbe szűrőkanalakban.
Természetesen készíthető tehéntejből és kecsketejből egyaránt. Gyógyétrendekben, idősek étrendjében , gyermekétkeztetésben nagy szerepe lenne, csak sajnos kevesen csinálják otthon.

Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a sajtkészítéssel, hamar rájöttem, hogy az érlelés a kulcs. Nem elég jó sajtot készíteni – megfelelő körülmények is kellenek hozzá.
Ezért kitaláltam egy saját, házi sajtérlelő megoldást. 2 hatalmas virágcserép kell hozzá alátéttel.
Az én berendezésemben körülbelül 1,40–1,50 dkg sajt fér el, két rácson elosztva. Az alsó részben egy vizezett konyharuha található, amit naponta mosok – ez biztosítja a megfelelő, 93–95%-os páratartalmat.
A hőmérsékletet egy használaton kívüli, fokozatmentesen állítható Ceragem fűtőmatraccal szabályozom. Így pontosan be tudom állítani az ideális érlelési hőfokot.
Persze nem csak érzésre dolgozom: szondás mérőeszközökkel folyamatosan ellenőrzöm a hőmérsékletet és a páratartalmat.
👉 Így sikerült olyan körülményeket kialakítani, amelyek között a sajtok szépen fejlődnek és érnek. Az érlelt sajtokat a nyárikonyhában az ősszi téli, tavaszi időszakban készítem.
Ugyancsak beszereztem egy szondás páratartalom-mérőt, amit együtt használok a rendszerrel. Az egész megoldás bevált az otthoni sajtkészítéshez, ráadásul az ára sem volt megterhelő.
👉 Az eredmény?
Csodálatos, karakteres rokfort és camembert sajtokat készítek a segítségével.
(sajnos a kép elveszett)

Sanyi nyárikonyhája cégtáblája
Ha szereted az igazi házias ízeket, akkor jó helyen jársz. Itt nem csak recepteket adok, hanem azt is megmutatom, hogyan lesz igazán finom.
Feliratkozás után ajándékba elküldöm a folyamatosan bővülő e-bookjaimat,
és havonta kapsz egy különleges receptet vagy konyhai mesterfogást,
amit máshol nem találsz meg.
Ez már a nyárikonyha belső köre.
FeliratkozomNem küldök spamet, csak értékes tartalmat.
Nekem a vasárnap lesz a sajtidő.. 10 l ből, a kapros, fokhagymás már veszi föl a formáját. A házi ricottára kíváncsi leszek.
Rp, 10 l tejet, 67 C ra melegítettem és tartottam fél óráig itt. Visszahűtöttem 38 C ra és beoltottam 3 ml oltóval, hagytam lefedve 40 percet.
Nagy késsel kockára vágtam a sajttésztát. Kézi habverővel összetörtem a tésztát, lemeregettem róla a savót beletettem 6 cikk átnyomott fokhagymát, 1 csokor apró kaprot, sót. Jól összekevertem, szűrőbe tettem, még valamennyire csepeg. Már felvette a formát, holnap kiborítom.
Szerintem a sajtkészítésben a legnehezebb a megfelelő tej beszerzése, ha sikerül csak a gyakorlat és a fantáziánk szab határt.

Igazi békebeli nyárikonyha (MI kép)
Sanyi nyárikonyhája – praktikus főzés kis konyhában,vidéki konyhában
Gyors- és lassúfőzés, befőzés, sajtkészítés és BBQ egyszerű eszközökkel.
Nyárikonyhára, kis konyhára, befőző konyhába, mindennapi használatra.
Ez nem egy divatos gasztroblog, nem fine dining, és nem „5 hozzávaló, amit úgysem találsz meg” típusú oldal.
Ez egy igazi nyárikonyha – ahol kis konyhában, befőző konyhában, sokszor melegben, praktikusan és életszerűen készülnek az ételek.
A nyárikonyha nálunk nemcsak évszakot jelent.
Hanem egy külön főzőhelyet, ahol:
nem melegítjük fel a lakást
lehet befőzni, sajtot készíteni
belefér a gyorsfőzés, a lassúfőzés és a BBQ is
és minden a használhatóságról szól
Azért, mert sokan keresik:
mit főzzek nyáron kis konyhában
hogyan lehet befőzni kevés edénnyel
lehet-e házi sajtot készíteni egyszerűen
hogyan főzzek gyorsan vagy éppen lassan, de biztosra menve
mit lehet csinálni egy nyárikonyhában valójában
Ez az oldal ezekre ad érthető, kipróbált válaszokat.
Nem tankönyvből, hanem a gyakorlatból.
Nem is szakácskönyvnek készül (folytonosan) ez a lap, hanem ötletelőnek, esetleg ha nem tudod mit főzz holnap csak belenézel, választassz kategóriát és lehet, hogy találsz Neked tetsző dolgot. Kismamák, gyerekek, speciális étrendet követők, időseket ápolók részére is találsz recepteket, nekem szükségem volt mindegyikre, a tapasztalatokat írom le.
Az oldal össze van kapcsolva másik oldalammal ami többek közt a gyógynövények felhasználását írja le.
Az oldalamon az ételek saját képek, valamelyik MI háttérjavítással látható! Az oldal szerkesztéséhez használok MI t, (csak tördelésre) de a tartalom, kizárólag saját!
A Sanyi nyárikonyhája egy praktikusházias konyhai és feldolgozós oldal, ahol megtalálod:
🥘 Gyorsfőzést– amikor nincs idő és meleg van
🐢Lassúfőzést– amikor reggel beteszed, délután kész
🧀 Sajtkészítést– házilag, kezdőknek is
🍏Befőzést és tartósítást – kis konyhában, befőző konyhában
🔥BBQ és szabadtéri sütést– túlbonyolítás nélkül
🏡 Nyárikonyhás megoldásokat – kevés hellyel, kevés eszközzel

Nagymamám nyárikonyhája , kb 1940 körül Kép: Családi archívum
Ez az oldal neked szól, ha:
van vagy volt nyárikonyhád
kis konyhában főzöl
befőznél, de nem ipari módon
szereted az egyszerű, házias ízeket
fontos, hogy ne legyen pazarlás
és jólesik, ha valaki érthetően, sallang nélkül magyaráz
Nem kell profinak lenned.
Elég, ha enni szeretnél jót, okosan.
Mert én
nem beszéllek túl
nem akarok eladni
nem bonyolítom túl
Csak megmutatom:
👉 én hogyan csinálom a nyárikonyhában, és te eldöntöd, mi fér bele nálad a repertoárba.

(MI kép)
A Blog oldalam használatával kapcsolatosan felmerülő kérdésekre.
Adatvédelem
Az adatkezelési tájékoztató folyamatosan elérhető, letölthető innen
Impresszum
Az oldal üzemeltetőjére és működésére vonatkozó információk elérhetők itt